Abortuszom lesz, de úgy érzem képtelen vagyok feldolgozni. Hogyan lehet ezt "elfelejteni"?

Nagyon szép dolog az örökbeadás, de van ahol az anyuka a terhességet sem tudja végigcsinálni (munka, családi vagy egyéb okok miatt). Ráadásul szerintem az sokkal de sokkal nehezebb, mint egy abortusz.

Kérdező: beszélj a pároddal, ha mind a ketten már ezt eldöntöttétek és nincs esély hogy megtartsátok, akkor meg kell próbálni elfogadni.

Kedves Kérdező,

Nagyon nehéz lehet a helyzeted, és biztosan van oka annak, hogy nem érzed magadat felkészültnek. De ha megölöd a babát, azt örök életre fogod bánni.

Én 6. gyermek vagyok a családomban, mindenki hülyének nézte a szüleimet, mert nem vetettek el.

Ma, mérnökként, fiatalon középvezetőként mindenki irigyel bennünket a családunkért.

Nem voltak ideálisak a körülmények, egyáltalán nem. Anyukám komolyan megbetegedett, apukám fizetése elég kevés volt a családfenntartáshoz. De a mai napig nem kérdőjeleződött meg egyikünkben sem, hogy nem lett volna-e jobb, ha nem születek meg!

A körülmények változnak, van, amiben talán én is tudok segíteni!

És nem tudod, hogy jobb lett volna-e. Mert rengeteg olyan példa van a világon, akiket a józan ész szerint el kellett volna vetetni. Pl. Steve Jobs, vagy Beethowen is ezek közé tartozik. Honnan tudod előre, hogy mi a jobb? Honnan tudod, kitől fosztod meg a világot, ha elveteted?

Ha bármiben tudok segíteni, szívesen teszem! Írhatsz privát üzenetet is.

Jaj, hagyjátok már, mit győzköditek? Már döntött és semmi közötök hozzá, h miért. Kik vagytok ti, h megmondjátok, helyes-e, amit tesz? A törvény nem bünteti az abortuszt, TELJESEN legális. Nevetséges, h érzelmi zsarolkssal akarjátok lebeszélni róla.

Kérdező! Biztosan úgy cselekszel, ahogy nektek a legjobb. Neked és a családodnak. Senki nem bírálhat, nem ítélkezhet, mert nem követsz el bűnt.

Most lehet, h rosszul érzed magad tőle, de az nem igaz, h nem lehet elfelejteni. Nem te leszel az első, aki meghoz egy ilyen döntést és nem is az utolsó.

Kedves Kérdező!

Te vagy itt az első, aki legalább bevallja, hogy valóban önzésből teszi/tette, amit tesz/tett. Mindenki más egyéb kényszerítő körülményekről beszél, te legalább őszinte vagy. És ez nagy dolog. A kérdés, van-e még visszaút. Az abortuszban a saját gyermekedet ítéled halálra, azt a gyermekedet, aki ugyanúgy a tiéd/tiétek, mint akit már megszültél. És ezt is tudod.

Gondosan mérlegeltetek már minden körülményt? Biztosan láttad te is, hogy a gyerekeknek nem kellenek ideális körülmények - legalábbis anyagi értelemben nem. Majdnem csak törődés, gondoskodás és szeretet. Azt pedig, hogy mi lesz 2, 3, sok év múlva, senki sem láthatja előre.

Akik már átestek az abortusz(ok)on, azok azt állítják, ki lehet heverni. Nekem nincs ilyen tapasztalatom, viszont úgy gondolom, hogy ettől a beavatkozástól minőségileg változik meg az ember. Vagyis sosem lesz többé olyan, mint előtte volt. Úgy gondolom, hogy egy olyan stigmát hordoz, amit nem tud magáról letörölni. Biztosan fognak olyan véleményeket írni neked, hogy az idő minden sebet begyógyít, még egy ilyet is, de nekem az a véleményem, hogy a személyes szembenézés nem elkerülhető. Amit én abortuszon nők tapasztalataiból ki tudtam olvasni eddig, az az, hogy ez a szembenézés sokszor csak évek, évtizedek múlva történik meg, de a "Mit tettem?"-okozta érzelmi megrázkódtatás előbb-utóbb mindenkit utolér. Arra a pillanatra gondolok, amikor nem az agy, a tudat,(mert az simán legyőzhető, kontroll alatt tartható és elhallgattatható) hanem a szív és az érzelmek azonosulnak a tett súlyával. De úgy igazán, teljesen, végtelenül mélyen. Na, én ezt a pillanatot képzelem elviselhetetlennek, emocionálisan túlélhetetlennek,még akkor is, ha az élet megy tovább. És hogy ebből a döbbent csendből miképp lehet kitörni, azt én nem tudom. Szerintem nincs rettenetesebb büntetés ennél, és annál, hogy már nem tudod visszacsinálni. Mert azt a babát már sosem láthatod, szeretheted. Másikat igen, de őt nem.

Gondold még át, hátha 2 gyerekes, boldog anyuka lehetsz.

És lehet, hogy én is tudnék segíteni. Nyugodtan írj privát! Szívesen válaszolok.