Hogyan hatott az abortusz az életedre? Örülnék, ha röviden megírnád a kiváltó okait is. Csak olyanok írjanak, akiknek saját tapasztalatuk van.

Nekem 7 éve volt abortuszom, de a mai napig nem tudtam feldolgozni. Már van azóta egy fiam, aki 4 éves és talán az abortusz miatt, talán nem, de nagyon nehéz terhességem volt, vérzésekkel tarkítva. A testi része elhanyagolható, de a lelki...

Soha nem bocsájtom meg magamnak és szinte minden nap eszembe jut, hogy milyen lenne az életem, a gyerekem. Mennyi idős lenne, fiú, vagy lány, milyen lenne a külseje, a természete.

Viszont, ha nem vetettem volna el, ma a fiam biztos, hogy nem lenne. Akkor jó döntésnek tűnt, de egész életemben kísérteni fog.

7 éve volt egy abortuszom. Kiváltó oka az volt, hogy 2,5 év együttélés után amikor fogamzásgátló mellett teherbe estem akkor az akkori párom rögtön elhagyott. Ott maradtam egy idegen faluban (a párom szülőfalujában), egyedül, pénz és munka nélkül. 2 hétig senki felém sem nézett pedig az ágyból alig bírtam felkelni, napi 10-13 alkalommal hánytam (vészes hányós voltam csak én azt akkor nem tudtam). Annyi erőm se volt, hogy begyújtsak nemhogy boltba elmenjek úgyhogy 2,5 hétig feküdtem a fűtetlen házban, kaja nélkül... Ekkor 7kg minusz után inkább felhívtam anyukámat, hogy jöjjön értem és vigyen el hozzájuk...

Az abortusz 9 hetesen, a 20. születésnapomon volt mert csak ekkorra kaptam időpontot... Fizetett orvosom volt, mégsem ő végezte az abortuszt mert éppen szülést vezetett le hanem egy kolegájának passzolt le aki olyan "ügyes" volt, hogy a méhszájtágító lamináriát rosszul rakta fel és ezzel átszakította a méhfalamat amit eleinte senki nem vett észre úgyhogy a 10 perces rutinműtétből 1,5 órás nagy műtét lett. Átfúrták a köldökömet és 4 kampóval tartották (amiből az egyik műtét közben kiszakadt), hogy gázt fújjanak a hasüregembe, hogy jobban hozzáférjenek a méhfalamhoz a laporoszkópos műtét során de mivel kapkodtak ezért túl sok gázt fújtak belém amitől összesett a tüdőm úgyhogy lélegeztető gépre raktak... Amikor már a kórházi ágyamban ébredeztem akkor vettem észre, hogy a mellemtől a térdemtől jódos vagyok és 2 lyuk van leragasztva a hasamon (+1 a kiszakadt kampó miatt, mindenem fáj, a torkom is be van dagadva és 2 órán keresztül hiába vártam, hogy végre elmondja valaki, hogy mi a fene történt velem...

Mindezek ellenére az a legfájóbb az egészben amit az első válaszoló is leírt, hogy regetegszer gondolok arra, hogy mi lett volna ha... milyen lenne vajon, hogy nézne ki, minden évben eszembe jut amikor valószínüleg a születésnapja lenne és tudom, hogy idén már iskolás lehetne stb... :(

Már 5 éve új párom van, van egy 19 hónapos kisfiunk akit mindennél jobban szeretek de nem feledteti az első baba emlékét... Nem is az a "dolga"...

En mar a abortuszt megelozo ugyintezesnel teljesen ki voltam borulva. Volt h meg almombol is sirva ebredtem. Aztan a mutet napjan, a betegfelveteli iroda elott megfordultunk es kijottunk. (a ferjem volt velem)

Igy is eletem legrosszabb emleke, fogalmam sincs hogyan birkoztam volna meg vele, ha akkor elvetetem a kisfiunkat.. :(

Akik palcat tornek azok felett, akik megis tulvannak egy terhessegmegszakitason, neha fogalmuk sincs rola, h mirol beszelnek..

10 éve volt egy abortuszom, 21 éves voltam, és nem volt állásom. Azt gondoltam, hogy jobb a gyereknek ha meg sem születik, mintha ilyen körülmények közé.

Azóta bánom, nincs nap, hogy ne sírnék miatta, pedig már jó pár év telt el azóta.

Életem legeslegnagyobb hibája volt! Egy döntés, 1 nap a kórházban, de az egész életemet romokba döntötte, a kisbabámtól pedig elvettem az életét.

Azóta van egy egészséges kislányom, most is nagyon szegényen élünk, de látom, hogy ez nem lehet akadály egy élet megszületésénél!

Ha visszamehetnék megtartanám, de sajnos ezt már nem lehet!

Szóval teljesen elrontotta az életemet!

5 hetes terhes voltam, 22 éves, az apa elhagyott, megijedtem, gyorsan túl akartam lenni rajta, hogy ne fejlődjön még tovább...

megbántam, minden minden órájában velem van a gondolata. minden sejtemben. soha nem bocsájtom meg magamnak. szintén gondolkozom rajta mekkora lenne, szülinapja lenne, első karácsonya lenne, etc... nekem nincs még gyerekem. rettegek,h nem is lehet majd. borzasztó, gyűlölöm magam, nem értem,h tehettem... próbálom a pánik helyzetre fogni, de azt hiszem nincs mentség.

Világ életemben racionális voltam, így tudtam, hogy abortusz lesz.

Az apa egy pocs. Ezt akkor tudtam meg, mikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok, és rám tette a telefont.

Azóta eltelt négy év, kétszer találkoztam vele, és csak az járt a fejembe, hogy mi a franc bajom volt, mikor összejöttem vele.

Egy orvos ismerősömnek hála az abortuszom könnyű volt és nyugis, kint osztrákban.

Még iskolás voltam.

Rá alig egy évvel újra terhes lettem úgy, hogy szigorúan szedtem a fogamzásgátlót, be voltam tojva, hogy terhes lehetek.

Kétszer is orvos állapította meg a terhességet.

Az elsőnél olyan volt, mintha azt mondta volna, hogy rákos vagyok. A másodiknál viszont melegséget éreztem.

Az én helyzetem ez volt:

Sajonos nem voltam egy minta tanuló, nagyon rossz társaságom volt, a boldogságot csak a drogokban, alkoholban és a féktelen bulizásban találtam, napi 2 doboz cigi mellett.

Értsétek ezt úgy hogy heti 7 napos elfoglaltságot jelentett ez nekem, iskola elött, közben és után.

Hiába volt másfél éve barátom, amikor kiderült hogy terhes vagyok egy percig sem gondolkoztam azon hogy ilyen körülmények között esetleg megtartom.

Anyagi problémánk nem volt, de én magam is gyerek voltam akkor, nem tudtam volna felnevelni, másrészt belegondolni is rossz hogy a 6. hétben derült ki, tehát 6 héten keresztül tömtem a picit is mindenféle gusztustalansággal.

Mostanra 22 vagyok, külföldön kezdtem új életet 2 évvel ezelött, mert sajnos ha egy ilyen társaságba bekerülsz, szinte lehetetlen kikerülni úgy hogy a közelükben vagy.

A mai napig nem bántam meg, és nem is fogom.

Nem tudom hol tartanék most egy gyerekkel, de legföképpen hol tartana most az az ártatlan kisbaba.

Amiért viszont biztosan lepontoztok: engem nem érintett lelkileg a dolog.