Nagyon akartunk babát a férjemmel, első gyerek lett volna. 26 évesek vagyunk.18 hetesen a művi abortusz mellett döntöttünk down szindróma miatt. Lelkileg belebetegedtem, hogy "jó" döntést hoztam e. Hogy tudom ezt feldolgozni? Rossz ember vagyok?

Nekem 4.gyerek lett volna, utolsó esély a korom miatt

Azt bánom, hogy nincs itt egy egészséges kislány, de azt nem hogy nincs itt egy beteg.

Neked még lehet sok gyereked, őt sirasd el, elfelejteni nem fogod, de ha megszületik az első gyereketek kevesebbszer jut majd eszedbe.

Részvétem. Sajnos ezzel a betegséggel nagy hátránya lett volna az életben. Rettentő nehéz ez a döntés, de orvosilag sem véletlen, hogy a genetikai betegségeknél adott az abortusz lehetősége, mivel sokat szenvednének a betegen születők az életben. Adj magadnak/magatoknak időt, illetve én is javaslom, hogy fordulj szakemberhez. A gyász, veszteség érzése teljesen normális ilyenkor, fontos, hogy ezt ki add magadból, és kérj a környezetedtől ehhez támogatást. Ez az értés egy idő után át fog alakulni, illetve a megemlékezés váltja fel, egészíti ki.

Kitartást, ennek így kellett lennie.

Először is, nem vagy rossz ember. Inkább nagyon erős vagy. Én szerintem nem tudnám megtenni, pedig az a helyes döntés.

Ugyanakkor megértem, amit érzed. Valóban elengedted a kezét, de egyszer majd lesz egy/több egészséges gyereked és akkor úgy tudsz rá gondolni, hogy azért kellett elengedned, hogy a "másik" megszülethessen.

Nekem "csak" spontán vetélésem volt és akkor ez segített átvészelni. Ha majd lesz egy babám, mivel mindkettő nem lehetne, biztos nem fogom azt gondolni, hogy ", inkább a másik kellett volna". Aztán pontosan így is lett. (Egyébként se lehet egynél több gyerekem, de ha az első megmaradt volna, még terhes lettem volna vele, amikor a megszületett gyerekem megfogant.) De amúgy 2 gyerekesnek érzem magam. Mintha fizikailag nem lenne velünk, mert átadta a helyét a kisfiamnak, de lélekben velünk van.

Nagyon sajnálom. De szerintem nem döntöttetek rosszul.

Van egy ismerősöm, neki már majdnem nagykorú Down szindrómás fia van. Rengeteg járulékos betegsége van. Pelenkázni kell, szintén egy betegség miatt. Az anyukája blogot vezet, és baromi nehéz neki. Szegénynek nincs is saját élete. Imádja a fiát, de ő megszűnt létezni, mert minden a fiú körül forog. És nyilván a gyereknek se jó. Ha az anyukájával történik valami, egyedül marad teljesen. Nem önálló, nem képes ellátni magát.

Szia!

Én ugyanezen estem át tavaly júliusban. 17 hetes terhes voltam amikor kiderült hogy Down-szindrómás. Elengedtük mi is, a lelkem egy darabjával együtt. Nem gondolom hogy emiatt rossz emberek lennénk! Nehéz döntés volt de mégis így döntöttünk.

Azóta újra várandós vagyok és a sors fintora hogy júliusra várom a fiamat akivel minden rendben! Sok erőt és kitartást Neked!