Hogyan dolgoztátok fel a terhesség megszakítást?
Soha nem lehet feldolgozni-ez a valóság. Aki azt mondja, hogy igen, az hazudik. Soha. És a következményekről már ne is beszéljünk. Mindenki megfizeti az árat, még a gyerek apja is.És generációsan is, ha kegyelmet nem kapsz. Még akkor is ha már nem vagytok együtt.
Ne tedd, lépj vissza belőle. Ne az számitson, hogy ki mit mond, hogy semmi stb..
Egy gyereket feltudsz nevelni, még a legnehezebb helyzetben is..
Gyereket nevelni sem mindig "ésszerű".
Gondold át mit szeretnél.
szüld meg,ha egészséges, és add örökbe.
én nem tudom, nekem szerencsére nem volt, és nincs ilyen tapasztalatom, és nem is lesz szerintem.
19 évvel ezelőtt 18 évesen hoztam meg ezt a döntést,már ki tudom mondani, hogy ez volt a helyes. Tönkretettem volna a pici életét is, meg a sajátomat,nem tudtam volna felnevelni. Szülői segítség semmi, az akkori párom viselkedését nem taglalnám, pedig több éve együtt voltunk. Ez most lehet önzőnek hat, de nem akartam egy életen át nehéz körülmények között tengődni egy gyermekkel.
Lehet emiatt váltam talán túl későn anyukává, de úgy akartam belevágni, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben,mindent meg tudjunk adni neki, ami szükséges.
100%osan még így 13 év távlatából sem mondhatom azt, hogy feldolgoztam. Az első évben olyan mély depresszióm volt, hogy alig emlékszem arra az időre. Az érzelmeim szinte eltűntek, letargikus lettem, és más érzelmeit sem voltam képes értelmezni. Gyerekek közelében képtelen voltam létezni, ránézni, szintúgy terhes nőkre. Önpusztító életet éltem.
Később pánikzavaros lettem. Akkor elmentem pszichológushoz. Igazából csak a pánikzavar miatt, nem pszichoterápia volt, csak autoning training, de azzal sikerült helyreállítani az életemet. Találkoztam a most mar férjemmel még előtte, ő is rengeteget segített. Vele vállaltam 2 gyereket, akiket imádok. De ahogy látom a gyereknevelés nehézségeit, biztos lettem benne, hogy 19 évesen ezt nem tudtam volna 0 segítséggel, egyedülállóként végigcsinálni. Tudom, hogy ez volt a 2 rossz közül az ésszerűbb döntés.
Mai napig számolom hány éves lenne. Nem tudom elfelejteni. Sem őt, sem a helyzetet, ami miatt ez történt, sem a megaláztatást, amit kaptam, sem a bűntudatot, hogy rettegésemben miért nem mentem esemény utániért. És mindig van bennem egy "mi lett volna, ha?" érzés. Azzal nyugtatom magam, hogy akkor ez a 2 csodás fiam most bizonyára nem lenne nekem, se a férjem.
De van, aki jobban viseli. Én ilyen szerencsétlen vagyok, hogy nem bírom feldolgozni... Az ésszerűségét nem kérdőjelezem meg, viszont pszichológushoz hamarabb el kellett volna mennem.
Megkönnyebbültem, nem volt semmi gondom vele. Nekem a magzat okozta volna a gondot, ha hagyom gyerekké fejlődni és megszületni, de időben léptem. Nem akartam gyereket, ( azóta sem akarok), így elvetettem. Ez volt a helyes döntés, mindenkinek. Egy gyereknek is jobb ha olyan családba születik, ahol várják, szeretik, és nem kell attól rettegnie mikor veri meg anyut, vagy őt az apja legközelebb, vagy lesz e pénz kajára.
De ha nem ilyenek a körülmények, akkor sem tartottam volna meg. Alig 20 évesen meg főleg nem. Szóval nekem nem volt mit feldolgozni, megkönnyebbültem, felszabadító érzés volt. Azóta is élem az életem, dolgozom, férjhez mentem,így vagyok boldog:)
Nem kellett ezen semmit feldolgozni, ugyanis nem akartam teherbe esni, csak az egykori barátom nem húzott gumit, mielőtt megerőszakolt.
Ennyi röviden.
Szóval nekem alap volt az abortusz. Nem akartam, hogy bárki összekössön azzal az emberrel, továbbá a gondolatát sem tudtam elviselni hogy bármi bennem fejlődik belőle.
L
Anyámat is majdnem elvetette a nagyi mert szeretőtől volt.
És tudod hány életnek a felelőse anyám? 31 leszarmazottja van.
Tehát 8 gyereke lett (én vagyok a 8-dik) és 23 unoka egyelőre.
Tehát ha elvetette volna nagymamám anyámat akkor 31 emberélet nem született volna meg!!
Es nem vagyunk olyan"fajták" akik csak szulnek.
Legtobbünk tanult diplomás emberek vagyunk.
Es szegényen nőttünk fel ezt alá kell írni, apánk se tudott annyira törődni velünk, de anyánk szeretett es foglalkozott velünk.
Ott van Celine Dion es masnak a példája is.
Soha nem is fogod feldolgozni hiaz életet ontasz.
Kolthetsz majd pszichológusra azok se fognak megoldást adni de rengeteg pénzt elvisz majd. Plusz a mentális egészség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!