Házasságban is elvetetésen gondolkodni? Voltatok már így?

Férjemmel pár hónapja házasodtunk össze és konkrét terveink voltak a jövőre nézve, elsősorban, hogy megalapozzuk a jövőnket, saját hitelmentes hajlékunk legyen és jó körülményeket biztosítsunk majd ha lesz gyerekünk.

Találtunk jól fizető állást külföldön és 2 hét múlva kezdenénk. Ha minden jól megy 3 év alatt össze hoznánk egy ház és egy jobb autó árát.

Ami hidegzuhanyként ért, hogy kiderült terhes lettem. Még nagyon korai, a napokban éreztem a beágyazódás tüneteit.

Rettentően érzem magam azóta, alig fogom fel, hogy ez a valóság.

Régen úgy gondoltam, hogy fiatal anyuka leszek, aztán az utóbbi időben a gyerektèmában sem voltam biztos, úgy gondoltam feladom a szabadságom, a kényelmet, de ha majd meglesznek a körülmények esetleg elgondolkodom rajta. Most viszont össze vagyok zavarodva, először azt éreztem romba dől az életem de minél több nap telik a tudattal, hogy bennem van gondolkodom lehetőségeken.

Párom sem tudja mit tegyünk. Az ész vagy a szív diktáljon. Jelenleg a mi házunkban élünk, ahol anyukám is, ha megtartjuk kb itt kell maradnunk s a párom fizetéséből megélni legalább 2 évig. Utána az enyém sem valami sok. Megélnénk, de így sosem gyűlne sajátra, hitelt pedig semmiképp nem szeretnénk. Utána már nem mehetnénk külföldre sem hacsak nem hagyjuk a mamákra, de ezt nem szeretném. Úgyhogy felmerült, hogy a jelenlegi helyzetben az lenne a legésszerűbb, ha elvetetném(kint, tablettával ami “humánusabb)

Ha megvalósítjuk amit terveztünk és normális körülmények között tudnánk nevelni, felkészülve. Közben pedig lelki fájdalmat érzek, hogy majd pár év múlva mi van ha tervezzük és arra fogunk gondolni hogy bezzeg ‘ő’ nem kellett.

Kérlek ne ítéljetek el, tapasztalatokra vagyok kiváncsi jártatok e hasonló cipőben, mire döntöttetek és mit bántatok meg?

Érzelmi szempont, vagy mindenkinek jobb ha van egy anyagi biztonság?

Most leszek 26 éves.