Fel lehet valaha dolgozni az abortuszt?
Olyanok válaszára lennék kíváncsi, akik "rákényszerültek" az abortuszra és nagyon megviselte őket. Elfogadom az abortuszellenesek nézőpontját is, de ez most nem segít nekem.
21 éves lány vagyok és egy friss kapcsolatban az első együttlét után teherbe estem. Óvszerrel védekeztünk, de baleset történt. Pár óra elteltével bevettem az esemény utáni tablettát, majd 2 hét múlva pozitív teszt. Egy csodának tartottam, hogy ennyire itt akar lenni, mert mondta a doki, hogy ez iszonyú ritka, hogy ne használjon a gyógyszer. Eszembe se jutott, hogy elvetessem, de jöttek a bonyodalmak. Az egy dolog lett volna, hogy apuka nem akarja, de zsarolt és lelki tragedianak tekintette azt is, hogy mit fog csinálni ha a gyerek megkeresi ha nagyobb lesz. Valahol úgy éreztem, hogy neki is joga van eldonteni, hogy akar-e apuka lenni, de sokkal inkább lejatszodott a fejemben hogy mit mondok a gyereknek, hol az apukája és ha tényleg meg akarja ismerni, milyen lesz ha elzavarja és hibáztatja majd mindenért. Közben kiderult hogy rendszeresen használ drogokat is, ezt nem ő mondta el, szóval nem arról volt szó hogy azért mondja, hogy megijesszen, mástól tudtam meg, majd rajta is kaptam. Beszéltem orvosokkal és azt mondták, hogy van kockázat, de ez csak később derül ki. A családjaban halmozottan jelen vannak mentális betegsegek, ami öröklődhet elvileg. Na itt már nagyon el voltam keseredve és ha ez nem elég a szülei ügyvédek és ő is annak tanul így igen, féltem hogy a fenyegetéseit be is váltja és nem lesz esélyem ellene. Hibáztam, hogy nem ismertem ki eléggé mielőtt bármibe is bonyolodtam volna vele, ezt már tudom. Én albérletben élek, haza kellett volna költöznöm a szüleimhez, magamat eltartom, de egyedül szükségem lett volna anyagilag és érzelmileg is a szüleimre. Támogattak volna, de nem lett volna jó érzés, hogy rájuk vagyok utlalva, bár ez önmagában nem tartott volna vissza, mert ezen idővel tudtam volna változtatni. Érzelmileg késznek éreztem magam arra, hogy anya legyek, de a körülmények megijesztettek, szorongással és negatív érzésekkel töltöttek el. Az abortusz mellett döntöttem. Tudtam hogy meg fog viselni, de mivel még nem éltem át nem tudtam, hogy ennyire... Az anyukájanak éreztem már magam és most már tudom, hogy ez nem szűnik meg. Olyan kíváncsi voltam, hogy milyen személyiség lett volna, hogy nézett volna ki, de ha lesz is egyszer gyerekem, őt már sose ismerhetem meg. Nem tudok úgy gondolni rá, ahogy sokan mondják, hogy csak egy sejt volt. Üresnek érzem magam és hiányzik. Pár napja történt de még mindig terhesnek érzem magam. Nem volt vérzésem a műtét után, és minden tünetem megvan még. Tudom hogy ez normális, de sokszor megfeledkezek magamról és hirtelen kapcsolok, hogy ezt már nem azert érzem, mert itt van... Ha tudtam volna hogy ilyen érzés nem teszem meg, de csak azert, mert most úgy érzem, hogy ezzel én nem tudok egy életen keresztül együttélni, ettől függetlenül nem mondom, hogy megbantam mert esszel bármikor újra így döntenék. Idővel fog ez változni bennem, enyhülni? Tudom buta voltam és a butaságom következménye az lett, hogy szörnyű dolog mellett döntöttem...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Fel. Majd elmúlik. Pár hónap vagy x év múlva alapjáraton eszedbe sem fog jutni, csak ritkán. Ráadásul te döntöttèl így , ezért felesleges sajnáltatni magad.
Ez konkrétan semmi, ahhoz képest amikor valakinek valóban meghal a gyereke, tehát aki már a világon volt, a pár napos/hetes/hónapos/x éves gyereke hal meg. Na azt nem kívánom senkinek. Mert AZ igazi fájdalom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
35. Erről vitatkozhatnánk, de nem megyek bele. Mert én tudom😔, hogy milyen amikor meghal, az ember már élő, megszületett, lélegző gyereke.
Te, meg a kérdező valószínűleg nem tudjátok...különben fel sem merülne az, hogy az abortusz, amiről nem mellesleg ő döntött, milyen nagyon fájdalmas. Az egy nagy semmi.
Ennyit erről.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ügyvéd szülők joghallgató fia. De mentálisan betegek. Pl? Röviddel a kapcsolt kezdete után már ki is derült, hogy ügyvéd papa skizofrén, vagy mi?? Nekem ez furcsa mondjuk.
Egyszer megemlítette a kérdező hogy valaki a családban nárcisztikus. Hát az azért messze van azoktól a pszichés betegségektől, aminek az öröklésétől tartani kell.
Nem inkább csak a kérdező magát nyugtatja ezzel, hogy ki tudja milyen baja lett volna a gyereknek.
A kisbabád téged szeretett volna a világon a legjobban, már dobogott a szíve és te hagytad elvenni az életét.
Amit érzel, ez a büntetésed érte.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!