Van itt olyan, aki nem tervezett terhesség esetén abortuszra ment azért, mert a párja nem akarta a gyereket, de ő maga egyébként szerette volna megtartani?

Az egyetlen mód a kapcsoltod megmentésére, hogy megtartod a babát. Abortusz után MINDIG szétmennek a kapcsolatok, házasságok. Mert a szerelmük gyümölcsét megölik. Aztán a nő és a férfi is érzelmileg teljesen megőrül a bűntudatba... Borzalmas ez... Nekem anyukám őrült bele abba, hogy elvetette a testvéremet.

Azóta nem feküdt le férfival...

“Az egyetlen mód a kapcsoltod megmentésére, hogy megtartod a babát.”

Meg a nagy büdös francokat, azt.. Ne beszélj már zöldségeket, egy nem kívánt gyerek másikra erőltetése NEM a kapcsolat megmentéséhez vezet, max a vesztéhez! Egyáltalán nem igaz, hogy alapjáraton az abortusz után mindig tönkre mennek a kapcsolatok, főleg ha mindkét fél ezt akarta. Ahol meg nem közösek a tervek és nem ugyanazt akarja a két fél, ott jó eséllyel így is-úgy is vége lesz a kapcsolatnak. Érdekes, hogy a legtöbb válás a gyerek x éves koráig következik be, ismerőseim 80%-a elvált a gyerek születése után, holott mindketten akarták. Ahol a férj/férfi nem akarja a gyereket, de a no megpróbálja ráerőltetni, ott már általában apuka jelölt a terhesség alatt lelép, ez a nagy büdös valóság és véletlen sem az, hogy minden szép és jó lesz.

Biztosan ismersz olyan lányokat, akik hasonló helyzetben úgy döntöttek, megtartják a babát, és valószínűleg találkoztál már olyanokkal is, akik abortuszra mentek. A mi tapasztalataink szerint a gyerekeiket megszülő lányok egyike sem bánta meg a döntését, míg az abortuszosok nagy része – ugyan változatos formában, de – szenved attól, hogy nem a szívére hallgatott.

A titok az, hogy egy nő minden egyértelmű nehézség (anyagiak, párkapcsolat stb.) ellenére sem tud eredményesen szembeszállni azzal, ami a lényege, és amire minden diploma, karrier és az igazi szerelem irányul: az élet továbbadásának vágyával. Képes rá, hogy elnyomja, de kutatások szerint átlagosan 7-10 évvel az abortusz után a szennyes elönti a felszínt is, és a nő – sokszor még mindig torzított formában, de – megbánja, hogy annak idején elvetette a gyermekét.

De beszéljünk a bátrakról! Ismerünk olyanokat, akik az elején garázsból kialakított lakásban éltek a babával, és ma visszasírják, milyen boldogok voltak ott…, de van a repertoárban egy pár, aki egy parton tárolt hajón vészelte át az őszt, aztán pedig egy borospincéből alakítottak ki maguknak és a gyermeknek átmeneti szállást, most pedig – segítséggel – egy kétszobás házban babáznak. Többeket a gyerek melletti döntés után, vagy esetleg a szülés környékén hagyta el a párjuk. Mégsem cserélné el a gyermekét egyikük sem egy látszólag szabad, a visszafordíthatatlan döntéstől mégis megbéklyózott életre, mert ha valamit, ezt visszacsinálni nem lehet. A gyerekeiket kihordó “válságterhes” lányok többsége arról számol be, hogy az elején mindent elsöprő félelem hamarosan elmúlik, és az összes próbatétel és nehézség ellenére a gyermekáldás boldogságot és nyugalmat hoz az életükbe.

“A mi tapasztalataink szerint a gyerekeiket megszülő lányok egyike sem bánta meg a döntését, míg az abortuszosok nagy része – ugyan változatos formában, de – szenved attól, hogy nem a szívére hallgatott.”

Aha, hát persze, milyen érdekes hogy szakmabeliként ennek szöges ellentétét tapasztalom. Egyáltalán nem igaz, hogy a többség megbánja az abortuszt, aki jól átfontoltan és önszántából, 100%-ig biztosan megy abortuszra, az biza nem fogja megbánni! Megbánni max az bánja meg, aki AKARJA azt a gyereket, de külső nyomás hatására elveteti vagy mert nem tudná felnevelni. Aki a háta közepére sem kívánja azt a terhességet, az alig várja hogy túllegyen a műtéten, tehát hagyjuk a mellédumálást.

Milyen érdekes egyébként, hogy egyik nagy “életparti” sem beszél arról a jelenségről, mikor is éppenséggel azt bánják meg nők/férfiak, hogy gyereket vállaltak. Mert hogy van belőlük dögivel, csak ugye azt nem “divat” felvállalni, mert egyből szétszednek, mondván ilyet hogy lehet mondani/érezni. Pedig nagyon is valóságos és létező jelenségről van szó, amit napjainkban azért már egyre többen mernek felvállalni, de sokan még mindig inkább csendben szenvednek a megkeseredett, gyerekes életükben. Ezeket is mondjátok szépen el, ne csak azt, ami titeket “igazol”!

Szia

Én 17 évesen estem teherbe életem nagy szerelmétől. Igazából én végig tudtam, hogy a legjobb megoldás ha elvetetjük, mivel sulisak voltunk még mindketten, tehát semmi nem volt adott ahhoz hogy megtartsuk a babát.

De ő a fellegekben járt és akarta a babát nagyon (félreértés elkerülése végett én is szerettem volna megszülni de a semmire nem akartam)

Hiába mondtam el neki sokszor,hogy hova megyünk majd a gyerekkel ki fogja nevelni miből lesz pénz, aztán abortusz után 3-4 hónappal elkezdte hozzám vágni egyre többször hogy én elvettem a gyerekét. Hát mondanom se kell teljesen tönkre ment a kapcsolatunk,bántalmazott is utána úgy hogy előtte soha.