Alkalmi kapcsolat, nem tervezett terhesség. Ti megmondanátok az abortuszt a férfinek?

Durva, hogy vedekezni nem volt eszetekben...

Igen, mondd meg.

én megtartanám a babát még akkor is, ha alkalmi kapcsolatból fogant.

viszont ha mindenképp abortusz mellett döntesz, igenis joga van tudni a pasinak is róla, hisz az ő gyereke is

Sziasztok!

Szeretném leírni az én történetemet, tanulságként mindazoknak akik képtelenek dönteni: megszülni vagy elvetetni!

2009. elején kezdődött kapcsolatom párommal, aki még házasságban élt és egy 6éves kislány apukája. 21éves voltam, 2hónap (titkolt kapcsolat) után májusban megtudtam, hogy terhes vagyok. Nem hittem a szememnek, remegő kézzel fogtam 2 csíkos tesztemet, legbelül boldog voltam, de féltem is nagyon! 2 teszt is igazolta hogy ez nem tévedés, valóban kismama lettem... A párommal tanakodni kezdtünk h mi legyen a baba sorsa...persze minden egyes alkalommal egy értelmes szó nem jött ki a számon annyira sírtam és nem akartam elhinni miért kell erről beszélnünk! 3x mentünk UH-ra és vizsgálatra de a párom eközben sokszor kérdezte, h mi legyen a babával, mert lassan döntenünk kell. A 6.héten a babának már volt szívhangja, alig bírtam ki hogy ne üvöltsek a sírástól, amikor láttam a monitoron a kis apró ember lüktető artériáját. Közben a párom tekintetét figyeltem aki a függöny mögött egy székben ült. Csak az járt a fejemben, hogy otthon van a felesége, a 6éves lánya és mi meg azon elmélkedünk hogy megtartsuk vagy sem! :( Leírhatatlan, hogy mit éltem át! Nem mondhattam el senkinek, hiszen titkolt volt a kapcsolatunk. Csak a legjobb barátnőmre támaszkodhattam! A párom azt mondta: "fiatal vagy", te döntsd el mi legyen...de számolnom kellett egy "dühöngő" feleséggel és egy értetlen családdal aki nem érti a kialakult helyzetet! Nagyon féltem...rettegtem, és arra gondoltam ha megtartom azzal is ártani fogok, hiszen a párom felesége ott fog nekem ártani ahol csak tud..és ezzel a babának is ártottam volna! Persze így még rosszabb! Döntöttünk! (Magamtól soha nem hoztam volna ezt a döntést!!!) A páromat megkértem hagyjuk abba...nem birom tovább, nekem sok ez a nyomás! A műtétnél találkozunk...de addig semmi! Így is történt! A kórházba a legjobb barátnőm is elkísért! (Sokat jelentett). Még akkor sem fogtam fel, hogy most mi következik...

Aztán felébredtem az altatásból...és a folyosón felsírt egy kisbaba. Csak ennyit mondtam: "könyörgöm..csak ezt ne!" Azóta eltelt lassan egy év...és el sem tudjátok képzelni min megyek keresztül a mai napig? Egy gyötrelem, egy rémálom!!! Bűntudat,lelkiismeret furdalás és utálat! Én, aki mindig azt vallottam, hogy "SOHA, nem teszek ilyet". Mára ott tartok, hogy nagyon szeretnék kisbabát, és higgyétek el, sírva írom ezeket a sorokat, mert ma egy 3hónapos baba lehetne itt mellettem ha nem mások érdekeit néztem volna...hanem annak a csepp kis élni akaró babáét..aki az enyém/miénk volt!

:( Ha a tv-ben kisbabát látok, könnybe lábad a szemem..vagy az utcán egy kismama...:( Sosem fogom magamnak megbocsájtani!!! Kérlek benneteket, akik döntés előtt álltok: gondoljátok meg, HA KELL 100x IS!!! Én NAGYON MEGBÁNTAM!!! Ha tehetném...ma az életemet adnám érte cserébe!!!

Köszönöm, hogy leírhattam nektek! Remélem megérte!

ezt innen másoltam be: [link]

Nem, felesleges.

Nincs itt szó semmiféle gyerekről, nincs gyereke a fickónak és nem is lesz a kérdezőtől.

Ha megtartaná, AKKOR lenne joga tudni, mert akkor lenne MIRŐL tudni.

Nem csak hogy felesleges, hanem kegyetlen is lehetne, ha megmondaná.

"Szia, terhes vagyok, lehetne egy gyereked, de nem lesz." - Ha a fickó esetleg akarná, kegyetlen megmondani.

Ha nem akarná, akkor meg maximum bűntudatkeltésre lenne jó.

"Nézd hogy szenvedek miattad!"