A helyemben hogyan dontenel ebben a helyzetben?

Kolleganoimmel beszelgettunk a gyermekvallalasrol. Szobajott, hogy ki mikor tervez - kettejuknek mar van gyereke, kettonknek pedig nincs. En mondtam, hogy 3-4 ev mulva szeretnek, addig gyujtogetunk, osszekoltozunm a parommal, plusz mindketten tanulunk munka mellett levelezon.

Az egyikuk mondta, hogy nem am ugy van az, majd ha a gyerek jonni akar, akkor jonni fog. Mire azt valaszoltam, hogy el lehet vetetni. Ketten nekem is ugrottak, hogy miert lennek kepes elvetetni a ferjem(nem az) gyereket. Hogy ha ugy is annyira szeretem, akkor miert olnem meg a gyereket.

Szemely szerint nekem a gyerek nem eletcel, csak egy merfoldko a sok kozul, amit majd egyszer el szeretnek erni. Sosem voltam az az anyuka tipus, egy ismerosomhoz se rohantam babazni.

De egy kicsit elgondolkoztatott a dolog: parom ram hagyna a dontest, bar o babat 2-3 ev mulva is mar szivesen vallalna, ebben a tekintetben hozzam alkalmazkodik. Emiatt kicsit onzonek ereznem magam - masreszt viszont csak akkor vennem a nyakamba az egesz rozsaszin-cukormazas-de-idegtepo gyereknevelest, ha keszen allok ra lelkileg, hogy o es csakis o legyen az elso helyrn az eletemben - ertelemszeruen a parom se lenne elhanyagolva - de ertitek.

Ismerek becsuszott gyerekeket de egyiknek sincs kimondottan jo elete...

23/L