Megtartani úgy, hogy nagyon bizonytalannak érzem az egészet? Tanácstalan vagyok, de úgy érzem, nem kéne?!
21 éves vagyok, terhes lettem. Alapból már az életkorom is gond, plusz még az, hogy egyetemre járok, és eléggé leköt a suli, az azzal járó teendők. Komolyabb karriert szerettem volna, nem azt, hogy gyerek(ek) mellett néha dolgozgatok, és amúgy a családomé vagyok... A másik, hogy a párommal/barátommal nem vagyunk régóta együtt, 8 hónapja csak, ráadásul ebből 5-öt "titokban", mivel tanított engem az egyetemen (mint sima óraadó, szóval nem dékán, vagy ilyesmi), és nem akartunk ebből gondot. És úgy érzem, amíg titkoltuk ezt, sokkal több tűz volt a kapcsolatunkban, most meg sokszor szinte mintha unatkoznék mellette. Emiatt talán, de elkezdtem beszélgetni a volt barátommal (2 éve szakítottunk, gimis szerelem volt). Szülinapomon felköszöntött, és azóta így napközben beszélünk, de úgy érzem, ő többet is akarna. Nem csalom meg vele a barátomat, de mégis törlöm az üzeneteket, amikor találkozunk, vagy nála alszom. Ez a másik, hogy még csak együtt sem élünk. Neki már van saját otthona, én albérletben élek, úgy volt, hogy majd ha lediplomázom, és tisztul az, hol szeretnék elhelyezkedni (BP, vagy otthon, vidéken), akkor majd kapok egy lakást. Ez is aggaszt, hogy ő ugye azt szeretné, hogy költözzek hozzá, mert nagy a háza... De ha esetleg szétmennénk, én itt lennék egyedül egy gyerekkel, bármiféle lakhatás nélkül.
Ő szeretné a babát, én pedig valószínűleg ennek hatására próbáltam magammal elhitetni, hogy ez jó lesz. De minél többet gondolkozom, annál jobban érzem azt, hogy nagyon nem kéne ez még... Pl. eddig szóba sem jött az összeköltözés, és úgy érzem, a baba hatására szeretné ezt, de én nem bírom sokáig senki közelségét, nekem egy együtt töltött hétvége után kell 1-2 nap "magamban". Egy kisbaba mellett erről lemondhatnék, sőt, ott konkrétan mindenről le kellene, amit szeretek. Nem tudom, kész vagyok-e ekkora áldozatra valami miatt, amit még csak nem is akartam, terveztem. Plusz itt van ugye az exem is, az, hogy mindenki szerint csak egy szavamba kerülne, és újra velem lenne. Elgondolkoztam már azon, milyen lenne vele megint, de ha közlöm, hogy terhes vagyok valakitől, tuti nem akarna semmit.
Nem tudom mit tegyek, teljesen szét vagyok csúszva már egy hete...
Dobj fel egy érmét. Az egyik oldal legyen a megtartom, a másik oldala a nem tartom meg.
Amelyikben reménykedsz, hogy leesik, amíg a levegőben van az érme, azt az utad válaszd. Lelked mélyén úgyis érzed merre kell menned. Ne mások véleményétől tedd függővé, hogy ki mit fog szólni vagy ki mit mond, ne a félelmektől tedd függővé, hanem csendesedj el egy kicsit és figyeld mit súg a lelked.😊
"Olyan nincs, hogy 20 évesen valaki nagy karrier előtt áll. "
Azért, mert TE nem tudod elképzelni, mert láthatóan meghaladja a képességeidet, attól még megnyugtatlak, hogy van ilyen!
Ám de azt továbbra sem értem miért ezen kell lovagolni, mintha ez valami feltétele lenne annak, hogy abortuszra mehessen.. Ráadásul a kérdező teljesen érthetően először a tanulmányaira és majdani karrierjére szeretne koncentrálni és nem lekötni magát egy gyerekkel élete végéig.
Mondja ezt egy olyan ember, akinek élete remekműve anonim oldalon, számára teljesen ismeretlen embereket 0 információval és anélkül, hogy a világon bármit is tudna róluk, kapásból elítélni, beszólogatni és személyeskedni...:D Gratulálok, igazi IQ huszár vagy, most már nyugodtan mehetsz építsd a csodás karrieredet, csak közben szedj már össze egy minimum intelligenciaszintet, nagyon ráférne.
A karrierem miatt meg neked kell a legkevésbé aggódni, arról én már gondoskodtam.🙂
Számból vetted ki a szót 36-os.
Szánalmas egy alak az ilyen, akinek az egyetlen eszköze az ismeretlenül való személyeskedés... Neki ennyire futotta, ez a nagy karriere.:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!