Második trimeszterben a haskeményedés okozhat problémát?
Tegnap voltam a 20 hetes genetikai ultrahangon. Ahogy elkezdte a vizsgálatot az orvos, mondta, hogy keményedik a hasam. Én mondtam neki, hogy nem érzek semmit. Erre nem mondott semmit.
Bennem ez a haskeményedés még fel sem merült, mert bár amikor állok, akkor a hasam alja középen, ahol gondolom a méhem van jelenleg, tényleg keményebb egy kicsit mint a hasam felsőbb részei, de nem érzem hogy fájna, feszülne, húzódna. Ezt is csak most fedeztem fel, ahogy már elkezdtem figyelni meg tapogatni. Ha lefekszek a hátamra, akkor egyöntetűen puha mindenhol.
Lehet ebből probléma?
Normális ez így?
Már nagyon bánom, hogy nem kérdeztem meg az orvost, hogy hogy érti ezt…
Nagyon-nagyon ideges voltam a vizsgálat előtt, lehet hogy azért feszültem be?





Ha teheted hívd fel a dokid és kérdezz rá. Nekem nagyon közvetlen, fiatal dokim volt, így akár viberen is rá írhattam bármi volt.
Az én esetemben 24. héten kinyílt méhszájjal bent fogtak a kórházban. Előtte való hetekben nagyon húzós napjaim voltak a munkahelyen, sokat kellett jönni menni, állni. Éreztem folyton, hogy feszül a hasam… meg is lett az eredménye ez nyitotta a méhszájat elvileg. Onnantól feküdnöm kellett a terhesség végéig.
De több barátnőmnek pl feszült a hasa és nem okozott gondot.





Köszönöm. Tornázni vajon lehet így?
Heti négyszer csinálok 30-40 perc terhes tornát. Nagyon jól esik. De azt olvastam, így ez annyira nem ajánlott.










Köszönöm a választ. Egyébként két naponta érzek kb egyszer-egyszer olyat, hogy ahol a méhem van, ott egy pár centis átmérőjű részen befeszül, bekeményedik. De amint pozíciót váltok, megyek pár lépést, ez elmúlik. Utána megint puha az egész. Ez lenne a kemenyedes? Vagy az az egész hasat érinti?
Fájni nem fáj, nem görcsöl. Evés után jelentkezik.
Egyébként engem a 12.hét óta orvos csak külső UH-val vizsgált meg. Ez normális? Vagy ha ezt megemlítem neki, akkor megnézi a mèhszájat is?
A mozgás nem váltja ki, meg igazából csak nagyon kíméletes terhes pilatest csinálok. De egyelőre ezt hanyagolom most. Pedig nagyon jól esik….





Szerintem ennyi miatt nem kell hanyagolnod a tornát. De persze a legjobb az lenne, ha az orvossal tudnál beszélni róla. Amit leírsz, az szerintem nagyon enyhe keményedésnek számít. Viszont mindenki másképp éli meg és másképp reagál a szervezet, nekem sokkal erősebbtől se nyílik a méhszáj, tesómnak viszont tizennéhány hetesen kinyílt egy picit, pedig ő nem is érezte jelentősnek a saját keményedéseit. Ezért fontos, hogy az orvos milyennek találja a méhszájat. Ha kiskönyvedbe azt írta, hogy C vagy cervix: 3000, akkor teljesen zárt.
Nem föltétlenül kell kézzel megnéznie, a hasi uh-n is látszódhat. Nekem a 12 hetesen csak az uh-val nézte, mondta előtte, hogy ha nem látszik, akkor majd megnézi kézzel. De nem kellett.





A legutóbbi nagy UH végén valamit az orvos mért, ami már nem a gyerek volt, hanem vagy a méhszáj, vagy a méhnyak, mivel azt mondta, hogy tökéletes, nem tároltam el magamban, hogy miről volt szó éppen, mert annyi információ volt.
Ez az orvos genetikus, a lelettel a saját orvosomhoz 3 hét múlva megyke vissza, ő végzi a terhes gondozást. Hamarabb nincs időpont. Meg szabadságon is van.
Vajon érdemes volna bemenni az Sztk-ba, és elmondani ezeket annak az orvosnak, aki épp rendel?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!