Túl fogja élni?
31 hetes terhes vagyok. A babám kb 700g. A méretei alapján 4-5 hét lemaradásban van. A leleten még szerepel centrizált keringés,lepény eredetű lemaradás.
Annyira kétségbeestem, hogy semmit sem tudtam megkérdezni.
Mi lehet ennek a végkimenetele? Ezek mit jelentenek?
Valaki volt már hasonló helyzetben? Velük mi történt?
Teljesen össze vagyok zavarodva.





Jézusom, napi 2 óra? :(
Borzasztó lehet.
Nem tudom, kézzel fejsz-e vagy mivel, de az elektromos mellszivo nekem nagyon bevallt. Altalban mind ketfazisu, a fejes elejen utanozza a baba stimulacios szopizasat, igaz, en csak a felesleget fejtem vele, de tejleado anyuka voltam, es ismertem olyan anyukat, akinek vegul nem sikerult szoptatnia, de a fejesekkel sikerült ugy fenntartani a tejtermelest, hogy még ő is tudott más babaknak is tejet adni, annyi tejcsije lett. :)
Elektromos van nekem is :)
Annyi fokozat van rajta, kb most kezdek rájönni, hogy nekem melyik a jó :)
Sajnos igen, annyi. De ez is több mint a semmi.
Attól félek most, hogy nem engednek haza a kiírt dátumig. Július 22.
Mivel a súlya kb 24-26 hetesnek felel meg. És meghízik e addigra legalább 2kg-ra.
Pedig már most hoznám haza.
Egyre nehezebb is elköszönni tőle. Többet van már ő is ébren.
Tegnap 1120g volt🥰
Próbáljuk a cicizést is.
A cumisüveget is próbálják neki, abban kicsit elfárad még, de majd megerősödik.
Tegnaptól pedig napi 2szer mehetünk hozzá :)





Hu, milyen utemben no! :))
A szoptanit keszulekrol hallottal? A madelanak van, segit raszoktatni a cicire a babakat, ha onalloan nem megy a szopi valami miatt. Bar lehet, hogy ehhez meg pici a legeny, meg bent nem is engedik hasznalnk, de nezz utana, ha erdekel. :)
Az egyik anyuka, akinek adtam tejet, ezzel a készülékkel szoktatta vissza a babat a cicire. :)
Még nem hallottam
De mindenképp utána olvasok :)
Köszönöm az információt :)





Szia!
1240g és 37cm :)
Minden nagyon jó, 1500g körül elkezdik a cumisüveget neki
Tejem sajnos nem sok van.. Már a lehető összes tejserkentőt kiprobáltam.
Most még női tejjel pótolnak neki
De kértem, ha eléri azt a súlyt amikor már adható a tápszer akkor azt kapja. Én viszem amennyit ki tudok facsarni magamból
Meg azt mondják a tápszertől jobban is hízik. :)
Nagyon nehéz elköszönni tőle
Remélem már nem sokat kell bent töltenie





Szia! Nem tudom már hanyas vagyok. De nagyon szépen cseperedik 🥰
Homeopátia próbáltad? Amúgy ne aggódj. A lényeg h fejjed 10000el,es ha már szophat beinditja majd a tejet :) reméljük nem apad el.
Szia! Mindent próbáltam.
Most van ez a Mother More milk, úgy néz ki h segít :)
Dupla annyit tudok lefejni.
Tegnap már 1300g volt Benedek
Július 22-re voltam kiírva, de megbeszéltem vele, hogy 15-én már legyen itthon🤗
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!