Akinek tényleg nagyon sokaig nem jött a baba ( gondolok itt min.3 évre), az hogyan reagált masok bejelentésére, hogy nekik gyerekük lesz, és nyilván max. Egy hónap próbálkozás után?

Megint a 8-as

20-as, látod, te is ilyen butasággal jössz, h a kérdezőnek a Jóisten így akar mondani valamit. Akinek elsőre összejött, az miért ilyen butasággal magyarázza a mások sikertelenségét? Mint nekem az égbeli babák, akik közül senki se akar minekt szülőknek. Az eszem megáll komolyan, h ennyire felsőbbrendűnek tartjátok magatokat.

kíváncsi lennék, te mennyire örülnél, ha jóistenke így üzengetne neked. És hogy vennéd-e a lapot.

én mondjuk azt egyáltalán nem értem, hogy miért kéne elmondani, hogy vki próbálkozik? nem a párra tartozik? nekem is van aki elmondta h indul a projekt...

félreértés ne essék, nem vagyok terhes, nincs gyerekem, nem is tervezem mostanság. de biztos nem fogom elmondani senkinek, mert akkor tehernek érezném, hogy jaj tudja mindenki, össze kell hozni, párommal fogom eldönteni, és ha siker van akkor megosztom, ha pedig sokáig nem, akkor se biztos hogy rögtön elmondom akárkinek is.

Én nagyon megértem az érzéseidet. Négy évig jártam meddőségi kezelésekre, volt több inszeminációm, egy missed ab, egy korai vetélés, hysteroscopia. Agyonvizsgáltak nőgyógyászok, de nem tudtak rájönni, mi a baj. Végül eljutottam egy jó endokrinológushoz, aki gyógyszerrel levitte a TSH-mat 2,9-ről 2 alá, de addigra tönkrement a házasságom.

A mélypont az volt, amikor a sógornőmmel egyidőben jelentettük be egymásnak, hogy babát várunk, ezután én elvetéltem, ő pedigmegszülte az én gyönyörű kis keresztlányomat... Utáltam élni, utáltam, hogy a vetélés után a 6 fős kórteremben várandósokkal együtt kellett lennem, utáltam az ultrahangon kismamákkal együtt várakozni és öltözni, de mindig igyekeztem uralkodni az érzéseimen másokkal szemben. Amikor nem láttak, akkor sírtam ki a bánatomat, illetve naplót írtam és a közeli barátnőimmel sokat beszéltem az érzéseimről. Szerencsére ki tudtam beszélni és írni magamból a bánatomat, gyászomat. Ez sokat segített nekem abban, hogy túléljem ezt a szörnyű időszakot.

És végül a happy end: a második férjemtől rögtön teherbe estem, és most van két gyerekem. De még emlékszem arra, hogy az egyik osztálytalálkozómra azért nem mentem el, mert nem akartam a sok boldog családanyával és –apával találkozni, szörnyű kisebbrendűségi érzésem volt. Inkább elmenekültem az ilyen helyzetek elől. Akiket szerettem, azokra sosem haragudtam, amiért hamar teherbe estek, igyekeztem örülni a boldogságuknak, és továbbra is találkoztam velük. Azért persze irigykedtem rájuk, de próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.

Szia!

Mi évekig próbálkoztunk a babával, minden vizsgálat és beavatkozás megvolt, ami csak lehet, mégsem sikerült, és már nem is fog. Nem lesz babánk.

Nekem sosem fájt, amikor másnak összejött, és most is tudok örülni minden kismamának és kisgyerekesnek a környezetemben.

Ilyenkor mindig ezekre gondolok:

1. Nem tőlem vették el a babát.

2. Ez nem verseny.

3. Az én problémám attól nem oldódik meg, ha elfordulok azoktól, akiknek nincs. Koncentrálok a megoldásra.

Hát kb ennyi. :-) Nekem bevált, nem irigykedem és nem fáj, minden csak nézőpont kérdése.

Kedves Kérdező!

Sajnos tudom mit érzel. Mi ugyan másfél éve próbálkozunk, de nálunk nem az a probléma, hogy nem esek teherbe. 4 vetélésen vagyok túl.Az utolsó után fél évig emberek közé se akartam menni. 28 évesen, már a korombeli ismerőseim háromnegyedének gyereke van,akad olyan is akinek 2-3. Nemrégiben az egyik ismerősömék jelentették be, hogy a sok próbálkozás és sikertelenség után 12 hetes terhes. 4 hónapja próbálkoztak. Elmesélték, hogy mennyire nehéz volt nekik, de amikor nem várták összejött.Hát mit ne mondjak , nem tudtam , hogy most a szemébe röhögjek vagy sírva fakadjak. Ezzel az érzéssel sajnos nem lehet mit kezdeni, bár nálam javulást hozott , hogy dokit váltottam. meddőségi szakember kerestem, mert az előző orvosom szerint tök normális dolog 4x vetélni.Az új szerint már kettő után vizsgálni kellene. Megnyugtató valamelyest, hogy valaki tényleg próbálja kideríteni mi a gond, így kicsit bizakodóbb is lettem. Most vagyok túl egy méh tükrözésen, hormon vizsgálaton, cukorterhelésen. Eddig mindent rendben talált, de megyünk tovább genetikára és a páromat is vizsgálják most már. Az, hopgy sokáig nem próbálkoztunk a vetélés után kicsit helyre rázott és elgondolkodtam azon mi lesz ha nem lesz saját gyermekünk. De úgy döntöttünk ha minden kötél szakad akkor is szülők leszünk. Így már beszéltünk az örökbe fogadásról is.

Persze még mindig zavar, ha látok egy nőt terhesen és féltékeny is vagyok, hogy ő olyasmit érezhet amit én nem. De akkor arra gondolok, hogy úgysem fogom feladni és így vagy úgy de nekem is lesz. Egy ideig nagyon sokan kérdezgettek minket, hogy na összeházasodtatok mikor lesz gyerek. Mindig mondtam, hogy majd. Most már elmondom , hogy miért nem. Nem azért, hogy sajnáljanak vagy együtt érezzenek csak hogy hagyjanak már ezzel a témával békén. Meglepő de nagyon sok olyantól aki kérdezgetett, (mikor elmondtam, hogy mi a probléma)akkor róla is kiderült, hogy sajnos nekik sem sikerül vagy, beszéltem olyan nőkkel is akiket már meddőnek nyilvánították és terhes lett, természetes úton. És megdöbbentett, hogy hány párnak okoz gondot. Szinte minden 3.-4. párnak...

Kedves Kérdező

Csak, hogy lásd egy kicsit a másik oldalt is.

Ha átérezni nem is tudom, azért megértem a helyzeted.

Mikor a legjobb barátnőm elmondta, hogy a férjével babát szeretnének, nem is értettem, olyan gyereknek éreztem még magunkat (egyidősek vagyunk). Én 4 évvel később jutottam el erre a szintre. Akkor is az volt az egyik motivációm, hogy nekik 4 éve nem jön össze pedig elvileg egyiküknek sincs semmi baja. Én végig mellette voltam abban az időben, láttam mennyire szenved. Ráadásul az én tesóm, meg az ő tesója is terhes lett időközben "védekezés" mellett. Mikor mi eldöntöttük, hogy babát szeretnénk, ezt elmondtam neki.

Fél év után sikerült. Szörnyű érzés volt, hogy az volt az első gondolatom, hogy felhívom a legjobb barátnőmet, de tudtam, hogy nem fog tudni szívből örülni neki.

Ő is hűvös udvariassággal reagált. Mivel tényleg nagyon jóban vagyunk, megbeszéltük, hogy nem tud őszintén örülni a boldogságomnak. Végig érdeklődött a várandósságom alakulásáról, de persze a tüske benne volt.

Azóta nekik is összejött a baba, 6 év sikertelenség után. Így végül nem is nagy a korkülönbség a gyerekeink között és a kapcsolatunk is újra a régi.

Úgy gondolom, hogy természetes, amit ilyenkor érzel. Nem kell rosszul érezned magad amiért nem tudsz őszintén örülni. Egy udvarias gratulációnál többet senki nem várhat el tőled. De gondolj bele, lehet, hogy a másiknak is kellemetlen a szituáció. (persze nem azokra gondolok, akik elvárják, hogy repkedj örömödben, ilyenkor)

Kitartás! Kívánom, hogy minél hamarabb összejöjjön a baba!

Szia, mi kb. 2,5 éve próbálkozunk, olyan munkahelyen dolgozok, hogyha variálni akarok akkor muszáj egy pár embert beavassak ezért is tudták egy páran amikor meddőségire mentünk, az elején én is azt éreztem amit te (kb. 1 év után) mindenkit utáltam aki terhes, aztán már annyira megszoktam hogy kb. 20 an szültek ismerettségi körömben azóta amióta mi is szeretnénk, hogy már nem is hat meg ha még egy emberről megtudom hogy terhes. Sőt már csak mosolygok magamban, én talán úgy tudtam még túllépni ezen hogy arra gondolok : ez engem nem érint, ez nem az én dolgom, rajta vagyok egy úton addig amíg bírom nem adom fel, a többiek pedig nem érdekelnek. Nem szabad emiatt emésztenie magát az embernek sőt amiatt se szabad hogy rossz embernek gondolja magát. Nem vagy rossz ember, csak azért mert ezt érzed, csak magadnak ártasz vele.

A "kedvenc" mondatokon pedig már tényleg csak nevetek:

- ha akar úgyis jön a baba (aha persze azért születnek annyian a nyomorba mert oda annnyira mennie akarnak)

- ne görcsöljünk rá - engedjem el

- xy ismerősöm 10 lombik után 45 évesen szült (ez azért rohadtul nem megnyugtató de azért nyugtatásnak szánják)

Aki már nagyon idegesít mert állandóan kérdez annak pedig ezt szoktam mondani: nem szeretnénk már gyereket (pedig de), ezzel le is zárjuk a témát.