Miért kéne tekintettel lennem a gyerekre vágyó, de nem tudó vagy nem akaró nőkre, mikor ők nincsenek tekintettel az örömömre, hogy végre sikerült?

Mondjuk én nem sajnáltattam magam az utóbbi 10 év alatt, amíg nem sikerült.

Főleg az olyan idegesít, akik állítólag akarnak gyereket, és mégsem tesznek érte, sőt kiderül a végén, hogy igazából nem is akartak, és/vagy irreális félelmeik voltak. Ezek sírtak a legjobban, ės ezek sėrtődtek meg a legjobban, ha szembesítettem őket a hanyagságukkal... pl.dohånyzás tiltása, de mégsem tartja be.

Mėgis mért hazudnak maguknak, és a környezetüknek?

Ės miért osztogatják a tanácsokat, mikor ők magukkal sincsenek kibékülve?