Akinek évek óta nem sikerül összehozni a babát, hogy viszonyulnak a rokonokhoz, barátokhoz, akik viszont azóta családot alapítottak?

Nagyon nehéz és érzékeny helyzet ez. Én sajnos a másik oldalon állok, mi is lombik programra jártunk, járunk. Nehéz azt látni, hogy mindenkinek gömbölyödik a pocakja körülöttem... bármennyire is próbálok nem féltékeny és irigy lenni, néha azért csak úgy érzem, hogy igazságtalan, hogy nekünk nem jön össze. Ezen sok lelki munkával meg kell tanulni túllépni, túlélni és nem mellesleg örülni más gyerekének és boldogságának. A befelé fordulás nem megoldás és lehet, hogy jól esne neki, ha közelednél felé.... egy próbát biztosan megér.

Nekünk 5 év után sikerült lombikkal, és úgy, hogy mi is végigmentünk az összes addig vezető beavatkozáson, plusz műtét is volt. Furcsa ez, mi nem zárkóztunk el, de az is igaz, hogy egy idő után már frusztráltak a családi összejövetelek, mert alig hogy megérkeztünk, mindenkiben a nagy kérdőjelet láttuk, meg a szánakozó pillantásokat, ha esetleg valaki meg merte kérdezni, hogy miért nincs még baba. Nekem ez volt az egyik legrosszabb, a sikertelenségek mellett, hogy lesajnáltak. Lehet ők is ezt érzik valahol. Ha kedvenc unokatesód, biztos jó a viszony, közeledj feléjük nyugodtan, hisz nem fertőző betegek, és ebből teljesen felesleges tabutémát csinálni. Tapasztalatból mondom, hogy nem az érintettek vannak zavarban témától.