Lehet, hogy nem ide kellene írnom, de muszáj kiírnom magamból. Más hogz kezeli ezt a helyzetet?

Megértem a problémátokat tényleg hogy rosszulesik de mondjuk az egész világ nem fog úgy viselkedni hogy szóba se kerüljön ez a téma...:(

Pl. nem tudom felétek a munkahelyen milyen a helyzet de nálunk nem közeli baráti és bizony ha szóba jön kinek mekkora súlyú volt a babája akkor fura lenne ha hirtelen rád nézve elhallgatnának őszintén ez jobb lenne? Ez a sajnálat, megkülönböztetés??

Tudom nem egészen ugyanaz a szitu de nekem meghalt édesanyám sajnos mikor vártam a babámat nagyon jó kapcsolat volt köztünk stb. Azóta se tudtam feldolgozni de mégse várom el hogy előttem senki se beszéljen az anyjáról vagy a jó kapcsolatukról vagy hogy mennyit segít vagy a másik véglet, hányan vannak akik szidják az anyjukat mert ilyen olyan amolyan (aztán vagy igaz vagy nem) én se rázok meg senkit hogy b.sszus örülj neki hogy egyáltalán él...

És sokkal rosszabbul érezném magam ha előttem mindig kerülnének sok sok témát (mert azért lássuk be a terhesség gyerekvállalás gyereknevelés szülés igencsak meghatározó részei egy nő életének és óhatatlanul is felmerül egy közösségben egy idő után ha megfigyelitek hogy kinek hány van hányat akart vagy akár ez is hogy hogy jött össze).

Az persze már a tapintatlanság kATEGÓRIA A dupla peteéréssel hencegő barátnő vagy aki direkt felhozza bezzeg ő hogy teherbeesett rögtön. Ez túlzás és bunkóság, de azért minden közösségben teljesen kerülni a témát az is természetellenes lenne, én utálnám ha sajnálnának ennyire feltűnően hogy jaj hát Pirike előtt nem beszélünk erről mert neki nem sikerült a baba még:(

Remélem értitek mit akarok ebből kihozni és nem bántani akarok senkit ezzel csak ez jutott még eszembe.

7. vagyok, akinek kb. minden elsőre sikerült, de ezzel nem szokott hencegni. Nem az én érdemem, ajándéknak tekintem.

Én épp ezért nagyon sok ismerősömnél rá sem merek kérdezni, hogy mikor lesz baba - félek, hogy régóta próbálkoznak, érthető módon nem avattak be mindenbe, és beletenyerelek ebbe az érzékeny témába. Tulajdonképpen, ha belegondolok, csak azokkal szoktam gyerek témáról beszélgetni, akik maguk hozzák fel. Ez azért általában megoldható, mert az életnek egy csomó más területe is van.

Amit viszont nem tudok: hogy nekik mi esne jól. Mert ez így inkább nekem jó, kerüljük a számomra kellemetlen témákat, amikre nem igazán tudnék mit mondani, annak ellenére, hogy igyekszem átérezni a helyzetet (bár nyilván ez nem megy könnyen, mert nem vagyok benne).

Mit várnátok? Kerüljük a témát? Az szerintem nem lenne őszinte, és lehet, hogy még megalázónak is érezném, vagy a szánalom jelének. Hogy legyünk veletek őszinték úgy, hogy ne bántsunk? Nem kötözködésből kérdezem, félre ne értsen senki, hanem azért, mert tényleg nem tudom, mit kell kezdeni egy ilyen helyzetben. És el tudom képzelni, hogy a barátnőid éppen ennyire tehetetlennek érzik magukat. Hiába akarnának Neked segíteni, nem tudnak. Lehet, hogy jó lenne tisztázni az egymással szembeni elvárásokat, és hogy abból mi teljesíthető, és mi nem. Feloldódhatna a helyzet. Magadban is tisztázódna, hogy mi van.

(Csak egy példa: én pl. édesanyámmal nem vagyok kibékülve, mert sokszor nem úgy segít, ahogy akarnám. Persze tudom, hogy szeretetből teszi, amit tesz. Férjemmel megfogalmaztuk, hogy nem akarjuk, hogy ilyen legyen a nagyszülő. De azt, hogy akkor mit várnánk tőle, egyszerűen mi sem tudjuk. Ez aztán feloldott bennem is pár görcsöt. Hogy várhatom el tőle, hogy tökéletesen viselkedjen, amikor azt sem tudom, mi lenne az a tökéletes?)