Anyukák, kismamák! Közeli hozzátartozó haldoklása, halála esetén, hogyan, milyen segítséggel vészeltétek át a várandósság végét, szülést, meg úgy az egész helyzetet?
Apukám gyógyíthatatlan beteg, sajnos haldoklik. Azt hittem még megélheti azt a csodát, hogy megszületik a második unokája, de sajnos (a mostani állapota szerint) valószínű, hogy nem így lesz. (36 hetes vagyok)
Van egy két éves kis gyerkőcöm és várjuk a tesót.
Aki volt esetleg hasonló helyzetben, tudna ötletet, tippet adni, hogy mi az ami kicsit segít ellazulni, nem egész nap görcsölni, idegeskedni dolgokon?
Bármilyen tapasztalat érdekel, tea, homeopátia vagy bármi ami kicsit is bevált már valakinek..
Persze igyekszem, a gyermekeim érdekében, már kivasaltam, kitakarítottam, próbálom elvonni a figyelmem, de azért ezt nem lehet teljes mértékben, hiszen látogatásra is megyünk, és oda kell figyelni a nagypapára is, akivel apum élt együtt.
Próbálok erős lenni, de sokszor úgy érzem, hogy nem megy. :(
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszokat!
válasza:
válasza:Szia!
Nekem szülés előtt 2 hónappal apósom ment el, szülés előtt 2 héttel pedig nagymamám, akivel nagyon szerettük egymást, nagyon fontos volt nekem. Sokat sírtam, de a baba érdekében megpróbáltam erős maradni, és csak az adott erőt, hogy tudtam nemsokára láthatom a kisfiamat. Nekünk első baba volt, csak rá próbáltam koncentrálni, készítettem a kis ruhácskáit, rendezgettem a szobáját. Én nem szedtem semmit, nem ittam teát sem, sokat beszélgettünk a férjemmel, így kibeszéltem magamból a fájdalmat.
Nem ugyanaz tudom, hiszen mégiscsak édesapádról van szó, de csak ezt tudom mondani, hogy amikor csak lehet próbálj másra figyelni, bármennyire is nehéz. Kitartást, és sok erőt kívánok Neked és a családodnak is!
Köszönöm Nektek a válaszokat!
A férjem szerencsére mellettem áll, ki tudom magam vele beszélgetni, sokat is segít lelkileg is.
Próbálom magam tényleg elfoglalni, de néha úgy rám tör a félelem... meg hogy őszinte legyek, felemészt, hogy látom tönkremenni az édesapám. Nagyon agresszív a betegsége, és már mondta egyszer kétszer bánatában, hogy már vége lehetne.... és nagyon rossz ezt hallani és látni is, hogy mennyire szenved.
De igyekszem megtenni mindent, hiszen a gyerekek erről nem tehetnek, rajtuk ezt nem tölthetem ki, de úgy félek, hogy türelmetlen leszek velük.
Mégegyszer köszönöm, hogy írtatok!
válasza:Szia, kitartás neked! Leírom ami velünk volt:
Nagyobbik fiam 1,5 éves volt, én pedig 12 hetes terhes, amikor megtudtuk, hogy apukám a végső stádiumban van, nincs remény. Már tudta, hogy lesz még egy unoka, de mondogatta is, hogy ő már nem fogja látni sajnos. Az utolsó napjaiban a kórházban olyan szenvedései voltak(tüdőrák, és már oxigénnel sem kapott levegőt), hogy bizony azért imádkoztam, ha már meg kell halnia, ne szenvedjen tovább. Így is lett, szép csendben elaludt álmában...
Tudtam, hogy erősnek kell lennem, a kisfiam és a leendő gyermekem, no meg anyukám miatt is. Nem tudom, honnan merítettem erőt akkor, belevetettem magam a temetés szervezésébe, utána is mindent csináltam, amivel leköthetem magam, igyekeztem nem gondolkozni, az élet megy tovább, a gyerekeket fel kell nevelni, hát nehéz volt.
Azt hiszem, utólag jött ki rajtam minden, és talán nem véletlen, hogy a kisebbik fiam igen nyűgös csecsemő volt, hiszen sok stressz érte már a pocakomban is. Az első 1-2 év nagyon fájdalmas volt, hiszen nekem is ő volt az első ilyen közeli hozzátartozóm, és ahogy telnek az évek, a gyerekeimről mindig eszembe jut, hogy ő már nem láthatja őket, és ami a legfuribb, hogy a kisebbik fiam teljesen őrá hasonlít, külsőre is meg természetre is, megdöbbentő, de a tesóm mondta, hogy mintha benne élne tovább...
Remélem, nem kavartalak fel nagyon a történetemmel, csak azért írtam le, hogy túl lehet élni, és túl is kell, muszáj erősnek lenni. Mivel én is tudtam előre, hogy apukám mindenképp el fog menni , így könnyebb, fel lehet rá készülni, megbékélni a helyzettel, elfogadni a gondolatot, neked is ezt ajánlom.
És a gyerekeid miatt erősnek lenni, hiszen vár rád egy fontos feladat: a második gyermeked hamarosan meg fog születni. Miattuk kell erősnek lenni.Miattuk kell tovább folytatni mindent.
Készülj fel lelkileg a megváltoztathatatlanra, és vigyázz nagyon magadra. Remélem, tudtam egy kis bátorítást adni, és kívánok minden jót neked!
Köszönöm szépen amit írtál! És mintha "magamat hallottam" volna benne kicsit. :(
Nálunk is ugyanez a helyzet. Tüdőrák, végső stádium, szinte a morfium sem és az oxigén sem segít semmit.
Nagyon jól viselte a kezeléseket, meglepő módon hihetetlen jól reagált rá a szervezete, az orvosok meg is lepődtek. De elérkezett a pont amikor azt mondták, hogy több kezelést nem adhatnak, mivel a csontvelő már nem bírja.. és onnantól mélyrepülés.. Sajnos ahogy így látom őt bennem is megfogalmazódott már, hogy ezt nem kívánom senkinek, gyakorlatilag fuldoklik és már alig érteni ha beszél is. Egyszerűen döbbenet látni, hogy hogy tönkre tud menni egy ember és így. Igyekszem elfogadni, hogy ez megváltoztathatatlan, nem tudom miért arra készültem, hogy még láthatja a kicsit, (tudom butaság, magamat hitegettem, hiszen sajnos a végeredmény ugyanaz lenne, nem maradna velünk). Bár nem szoros a kapcsolatunk, nem a szüleim neveltek, hanem az apai nagyszülők, tehát apum szülei, de ezzel együtt nem kívánom senkinek ezeket a napokat, heteket, ami ezzel a szenvedéssel jár számára. Már sajnos én is eljutottam oda, hogy azt kívánom, bár ne szenvedne tovább, mert ez így egyszerűen nem emberi, ettől ráadásul lelkifurdalásom van.. hiszen hogy lehet ilyet kívánni. A másik meg.. nagypapám, már csak ő él, nagymamám nem, nagyon rosszul viseli, muszáj benne is tartani kicsit a lelket, nagyon össze van törve, hogy látja az egyetlen fiát ilyen körülmények között, ráadásul ugyanabban az épületben, ahol anno 20 éve a felesége (nagymamám) halt meg. Szóval.. néha egy-egy percre elfog a félelem, hogy nem találom a helyem, ugyanakkor természetesen itt lesz két gyerkőc és amit írtál is kedves utolsó, őket nevelni kell, foglalkozni velük és az élet megy tovább. Igyekszem erős lenni, bár félek utólag fog ez rajtam igazán lecsapódni, de remélem észre veszem a jeleket és nem hagyom majd hogy bármi rossz is eluralkodjon rajtam és ne adj ISten depressziós legyek vagy valami hasonló.
Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeted!
Tudom, hogy nem én vagyok sajnos az egyetlen aki ilyen lelki problémával küzd, de szerettem volna "hallani" saját tapasztalatot, hogy ki hogy küzdötte ezt le és segít kicsit átgondolni.
Van olyan közeli rokonom, aki csak annyit mondott, hogy itt a jó idő menj napozni az majd feltölt.. hát sajnos ilyen egyszerűen ezt nem tudom elintézni... :(
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!