Mit tegyek? Türelmesen várjak hátha majd "megbékél"?

Mindenki máshogy éli meg a sikertelenséget.

Van, aki őszintén tud örülni mások sikerének, van aki csak úgy tesz, és van, aki mások sikerével a saját sikertelenségét éli meg intenzívebben. Ez személyiség függő, úgy látszik a te barátnőd ebbe az utóbbi csoportba tartozik.

Szerintem hagyd, ez az ő harca, saját magával kell megvívnia. Ha felkeresed az csak tovább ronthat a kettőtök kapcsolatán.

Lehet magyarázni, hogy neki mennyire rossz ez és igen, abban a pillanatban, amikor elmondod, belefér, hogy picit kiborul. Viszont, 6 év sikertelen próbálkozás tapasztalatával a hátam mögött mondom, hogy ez a viselkedés gusztustalanul önző és szemét dolog veled szemben. Egyrészt nem te tehetsz arról, hogy neki nem jön össze, másrészt milyen barát az, aki a másikat élete legnagyobb eseményében képes magára hagyni?

Őszintén sajnálom a helyzetedet, kérdező, igyekezz ne magadra venni a dolgot és elengedni ezt a “barátot”. További boldog babavárást kívánok!

Legjobb barátnőmék kb 6éve próbálkoznak. Mikor nekünk összejött viszonyag hamar, nem is mertem neki mondani csak 12.hét után. Örült neki, nem viselkedett sértett ovisként. Felnőtt ember módjára külön tudja választani az ő életét az enyémtől. Biztos vagyok benne, hogy eszébe jutott, hogy nekik miért nem sikerül ennyire könnyen de azzal a lendülettel túl is lépett rajta.

Ahogy írják, el kell engedni ezeket az embereket..

Kolléganőm 6 sikertelen lombik után van.

Nekünk most spontán, 4 év után, örökbefogadás után sikerült a vér szerinti baba.

Ugyanezt műveli velem, ha bemegyek egy irodába, ahol ő ott van, inkább kimegy, csak ne kelljen látnia.

Nem tudok vele mit kezdeni. Viselkedjen felnőtt módjára.

Néha a gyász kicsit "orultte" teszi az embert. És nem tud felülemelkedni, annyira fáj.

Az elszigetelődes egy teljesen természetes reakció tud lenni, úgy tűnik nem jutott még túl a harag fázisan, és nem tud szembesülni azzal fizikailag, hogy valaki más terhes a közelében. Ez nem rólad szól, és egyébként neked akárhogy fáj ennek a barátságnak az elvesztése, nagy valószínűséggel egyébként is bekövetkezett volna, ahogy általában a gyerekesek eltavolodnak a gyeemrektelenektol. Neked lesz családod, amiben megtalálod a vigaszt, neki meg se baratnoje, se gyereke nincs, szóval azért kicsit teatralis azt gondolni hogy neked most "tönkreteszi" a terhesseged.

Az élet sajnos tele van bajjal, és nehez megmaradni, ha különbözol a többiektől. De nem mindig tudsz vigaszt nyújtani. Meg fogja kapni mástól.

Nekem az egyik sógornőm ilyen.

Több éve próbálkoznak.

Mikor a másik sógornőm terhes lett, akkor teljesen ellene fordult, minden mozzanatába beleköt a mai napig, a picit egyszer sem fogta meg.

Egy ideje azt mondja, hogy nem is szeretnének most babát.

Ez vagy igaz, vagy könnyebb ezt mondania.

Most én vagyok várandós. Nem tudom, hogy csak eltávolodott tőlem, vagy velem kapcsolatban is hasonlóan rosszakat terjeszt azóta. Nem hallottam vissza :)

Sajnálom, mert mi is jóban voltunk.

Saját tapasztalatból mondom: az ember az eszevel tudja, hogy attól hogy te terhes vagy, attól még nem lehetetlen, hogy én is teherbe essek, hogy nem verseny ez, hogy te nem tehetsz róla, stb. Valószínűleg nem is az van, hogy haragszik rád, hanem a jelenlétében annyira intenzíven magába kerítik azok a negatív érzések (fájdalom, csalódottság, a hosszú próbálkozásba való kimerültség, fasultsag, a kielegitetlen vágy a saját gyermek irant), hogy jobb, ha nem érintkezik veled. Olyan ez, mint mikor szakítás után meglatod az exed - egyszeriben feltep minden sebet, hiaba valtjatok el békésen, amikor meglatod, sokkal intenzívebb a fájdalom, hogy még mindig szereted, de már nem a tiéd....

Van aki könnyebben tudja ezt kontrollálni, van aki nehezebben.

Én tavaly egyszerre lettem terhes egy kolléganőmmel. Ugyanarra a hétre lettünk volna kiirva, de nekem sajnos missed ab lett, úgy hogy előtte még egy hónapig varakoztunk, hátha csak később fogant... Ez alatt rengeteg fájdalmat éltem meg, hónapokig lelkileg össze voltam törve, csak akkor tudtam elengedni a dolgot, mikorra megszuletett volna, de még így is éreztem, hogy pl azóta rosszabbul viselem a stresszt.

Amikor a kolléganő tappenzrol egy-egy hónapban ellatogatott a munkahelyemen, volt hogy kint volt a folyosón, de nem tudtam kimenni hozzá és üdvözölni, egyszerűen nem voltam képes rá. Nem irigységbol, hanem a fájdalom miatt, a saját veszteségem miatt. Idővel ez is fokozatosan jobb lett. Mire megszuletett a pici, úgy éreztem, őszintén tudok neki gratulálni.

Közben persze más kollegaktol, meg ettől a terhes kolléganőtől is ment, hogy na, és te mikor leszel már terhes??

Én nem meséltem a kollégáimnak a veszteségemrol.

Lehet, hogy az "évek óta próbálkozásban" nem csak sikertelen hónapok vannak, hanem több vetélés, biokémiai terhesség, sikertelen inszem, lombik.... Ez lelkileg nagyon megterhelő.

Szóval csak azt akartam kiejteni, hogy valószínűleg nem irigységbol szakította meg a kapcsolatot. Elhiszem, hogy neked fáj, valószínűleg neki is. Sajnos sokat nem tudsz tenni, mint kivarni. Én lehet egyszer megprobalkoznek egy őszinte SMS-sel, amiben megirnam, hogy tudod, hogy megtörte őt, hogy neked hamarabb sikerült, s hogy nem könnyű neki, de fáj, hogy eltavolodtatok egymástól emiatt, és biztosítanam róla, hogy te ott vagy neki mindig, ha úgy érzi szüksége van rád, várod szívesen, hogy jelentkezzen. Aztán idővel kiderul, hogy tudtok e még szoros barátságot folytatni, vagy sem.

Boldog babavarast kívánok!

Szerintem ez pont egy olyan helyzet, ami egy jó barátság fokmérője is lehet akár. A legjobb barátnőmnek csettintésre sikerült teherbe esnie, mi akkor már egy éve próbálkoztunk, én őszintén kezdtem elkeseredni. Sosem mutattam neki, hogy bántana, sőt... nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy örülök a várandósságának, de értse meg, hogy nagyon nehéz is ez nekem. Végül az ő babája elment 17 hetesen, nekünk pedig nem sokkal később összejött. Akkor ő is elmondta, hogy próbál nekünk őszintén örülni, de értsem meg, hogy nagyon nehezen megy... Amikor ő a legmélyebb fájdalmon ment át, én akkor jártam a fellegekben. Nehéz ezt a szituációt kezelni, akármilyen emberi kapcsolatról is van szó. Mostmár mindkettőnknek van gyereke, túl vagyunk a nehézségeken és így visszagondolva is azt mondom, hogy ez egy nagyon nehéz és érzékeny időszak volt mindkettőnk oldaláról, de soha nem érzékeltettük a másikkal azt, hogy ne örülnénk egymás sikereinek, vagy ne éreznénk együtt a másik kudarcaival. Beszélgettünk, nagyon sokat és pontosan tudtam mi jár a fejében, ahogy ő is tudta mi jár az enyémben. Ha egy kis eltávolodásra volt valakinek szüksége, akkor néhány napig, hétig nem beszéltünk, belefért. Felnőtt emberekként szerintem bármennyire is fáj valami, el lehet különíteni a saját kudarcomat és más sikerét agyban és ezáltal lélekben is. Önző dolognak tartom azt, ha valaki erre nem képes, pedig mi ugyan csak 1,5 évet vártunk a babánkra, de ennyi idő alatt is sok mélységet megéltem.

Én is írnék neki egy őszinte üzenetet és utána hagynám, hogy a saját tempójában feldolgozza. Már ha igényt tartana még rám.