Miért olyan nagy dolog a meddőség?

Nem vagyunk egyformák, szerintem ezt nem olyan nehéz belátni. A nőknél, akik gyereket szeretnének, általában nagyon erős az anyai ösztön, és saját gyereket szeretnének. Én is nő vagyok, de nálam ez az ösztön nem volt annyira erős. Gyereket mindenképpen szerettem volna, és mikor úgy nézett, ki, hogy nem lesz saját (két évig egyáltalán nem estem teherbe, és már 35 elmúltam), akkor én simán el tudtam volna képzelni örökbefogadást, vagy akár sima nevelőszülőként is szívesen neveltem volna gyereket, mert számomra a gyerek nélküli párkapcsolat olyan öncélú, sehova sem vezető (tudom, hogy nem sokan gondolkodnak így). A férjem viszont el sem tudta volna képzelni, hogy idegen gyereket neveljen, még örökbe fogadva se, így én ezt nem is erőltettem, mert ilyen téren számít az, hogy ki mit hozott magával, nem lehet a másik gondolkodásmódját megváltoztatni, ha meg nem tudja a gyereket sajátjaként szeretni, akkor az csak rossz lenne a gyereknek. Abban egyetértettünk, hogy mesterséges dolgokba nem megyünk bele (túl sok fájdalom, kockázatos kimenetel és erkölcsi dilemmák miatt). Így aztán nem maradt más nekem, mint imádkozni és várni a csodát. Nem is maradt el, három gyermekünk született azóta, akikért nagyon hálás vagyok.

Számomra nem lett volna nagy tragédia, ha nem születik saját gyerek, de nehéznek találtam volna, ha semmilyen gyerekünk nem lett volna. A húgomnak viszont nem úgy alakult az élete, hogy lett volna saját gyereke, és ez nagyon megviseli, jobban, mint az, hogy tönkrementek a párkapcsolatai.