Megszakítás mellett teherbe esni?
Kérdező, a felét el ne hidd már, amiket itt írnak össze.
Igaza van annak a válaszolónak, aki azt írta, hogy az előváladékba rendellenes módon kerül csak sperma. Alapesetben nem. Itt meg ha mindenki az előbáladéktól terhes, meg három féle fogamzásgátló használata mellett, meg ujjazástól.
Lassan Szűz Máriát is túllicitálják.
Átérzem a helyzetet, de az a baj ezzel az ebben reménykedéssel, hogy ha megnézed, azért van, akiknek évtizedekig működik. Addig reménykedni minden hónapban meg simán megbolonduláshoz vezet és még az is lehet, hogy nálatok pont össze sem jön az általad várt "csoda".
A webbeteg szerint a megszakításnak 4 a pearl indexe "megfelelő használat esetén", a "gyakorlatban" meg 30 (a védekezés nélkülié 85, a spermicideké meg 29). De ez csak a statisztika.
Szóval szerintem inkább beszéljétek meg, ő is tényleg vágyik-e ilyen meglepetésre (ha igen, minek védekezni, ha az óra ketyeg és minden adott) vagy csak azért mondott igent vagy hallgatott beleegyezően, mert akkor épp nem a fejével gondolkodott és most belenyugodott, hogy eddig végülis bevált. Vagy teszteld le a reakcióját egy álhírrel :) - ami persze elég durva "poén", de akkor tuti biztos egyértelmű és őszinte választ kapnál a netán több éves agyalás helyett, hogy jó ötlet-e az, amit csináltok.
Elváladékba kerülHET sperma, ha előtte volt ejakuláció és nem pisilt a párod. De arról megoszlanak a vélemények, hogy ez elég e egyáltalán a teherbeeséshez...
Ha nem védekeztek és jókor vagytok együtt is csak 20% az esély a terhességhez..
Ha a párod tudja alkalmazni ezt a módszert (és gondolom tudja, mert nem tinifiú, aki nem tudja visszatartani), akkor ezzel a módszerrel nem ugazán lehetsz terhes. Sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!