Manapság mennyire elitélendő, ha 20 évesen lesz terhes valaki?
Régen még anyukám 20 évesen szülte nővérem és a rokonságban is mindenki akkor lett várandós.
Mára már ez nagyon kitolódott.
Most úgy érzem teherbe estem védekezés mellett. Már nem tudok ellene mit tenni.
Nem szeretném elvetetni, a társadalmi elfogadottsága manapság szerintetek milyen?
Hidd el tudom sajnos, hogy én nem tettem le semmit az asztalra. És végtelenül bűntudatom is van miatta. Mert meg van az álom hivatásom. Amit már oly rég óta szeretnék. Szeretnék minél jobb lenni a szakmámban és minél jobban kitanulni. És dolgozni is végre!önállósodni. De ez emiatt most csúszni fog.
Tudom, hogy nem attól fogok önállósodni, hogy beköltözöm anyaek ures hazaba es etet a barátom.
De nem szeretnék abortuszra menni. Elvetetni a gyermekemet. Akkor még is mit tehetnék?:/
Ja és örökbe se adom. Mindig is szerettem volna nagy családot. Kiskoromba egészen kb. 12 eves koromig azt mondtam en 8 gyereket akarok majd:D
Ezt leredukáltam 3-ra. Szeretnék 3 babát már 12 éves korom óta.
Úgyhogy azért nagy butaság lenne elvetetni, hogy utána 4 év múlva újra próbálkozzunk lehet évekig reménytelenül.
De az tény, hogy leghamarabb 25-26 évesen szerettem volna szülni.
Én mostmár erősen azon gondolkodom hogy ez egy kamu, és csak unatkozol. Erre élvezel, hogy megosztod a népet.
Nem lehet ennyi esze valakinek húsz évesen, hogy beszél a nagy semmiről, ami csak elmélet egyelőre.
Azokhoz akik le hordják itt a 20 éveseket, hogy felelőtlenek és gyerekek.
Miért kell mindenkit egy kalap alá venni? Mert ti csak ilyet látatok akkor csak ilyen létezik és slussz. Meg, hogy semmit nem tett le az asztalra, párja fizetéséből él stb. Micsoda általánosítás. Képzeljétek el 20 éves vagyok, 2 helyen dolgozom. Saját vállalkozásom van és egyedül viszem és igen ezt mind 20 évesen. A saját fizetésemből élek, nem máséból. Sok olyan embert ismerek akik 40 évesen fele annyit nem tettek le arra a bizonyos asztalra. Szóval ki kérem magamnak, hogy minden 20 éves éretlen és gyerek. Ez olyan általánosítás, mint hogy minden szőke buta.
Elnézést kérdező, nem neked szólt, de fel bosszantott ez a sok okos bölcs ember.
Én egyetlen egy választ sem töröltettem!
Nem tudom,hogy ki törölte vagy töröltette.
Mert mindenkinek igazat adok még annak is aki azt írta, hogy csak szét tettem a lábam es nem tetten semmit le az asztalra, mert igaza van. Így van sajnos, bár ne így lenne.
Azt se szidom aki mondta, hogy miért írom anya-anya-anya. Neki is igaza van. hogy 20 évesen még én is gyerek vagyok és anya neveléséből táplálkozom.
Mindenkinek lehet véleménye és pont ezért írtam ki a kérdést, mert kiváncsi vagyok a véleményezekre, hogy mennyire elitélendő, hogy ez történt. Meg manapság 2019-ben lassan, mennyire lenézdenő fiatal korban szülni. Mert itt a kisvarosban ahol én lakom csak a kisebbség szül ugye..ilyen fiatalon sajnos. Es ugyancsak ők sem tettek le semmit az asztalra.
En csak ezt banom a tortenesekben, mert en is ezzel olyan vagyok,mint ok. Mint ha dolgozni lusta lennék...:(
Nem hazugság a kérdés.
Minden úgy van, ahogy leírtam. Nem tudom, hogy mi értelme lenne hazudni névtelenül.
És aki írta, hogy kikéri magának hogy a 20 éveseket lenézik, nem téged néznek le. Engem néznek le, hogy nem dolgozom es így várok lehet babát. Mert én még tanulok/tanulnék. A kettő teljesen különböző.
Pénteken fogok tesztelni,akkor kellene megjönnie,mindenképpen lefogom írni ide, hogy mi lett az eredmény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!