Bűntudatom van a teherbeesés miatt, mivel maximalista vagyok a munkámban. Hogy tegyem túl magam rajta? Másnak is voltak ilyen gondolatai?

Hogy szerethetszvegy ilyen helyet, ahol kitaposták a beléd és még csak ki sem fizetik??

Meglesz a gyerek rá fogsz jönni, hogy nem volt kár otthagyni ezt!

Azt kellene észrevenned, hogy

1) a cég nem a tiéd, a tulajdonos valószínűleg éppen pina coladat szürcsölget egy tengerparton miközben ti a bérleteket kidolgozzátok azért, hogy ő jól éljen és megvehesse a legújabb Mercedest. Miért hajtod más malmára a vizet ilyen veszettül...

2) ....miközben a munkádat egyáltalán nem becsülik meg? A legputrisabb görény dolog egy cégtől, amikor az alkalmazottak túlóráját nem fizeti ki. Én speciel eleve nem maradtam volna ott az első ilyen alkalom után. Ha már ők nem becsülik a beletett erőfeszítésedet és téged, legalább TE becsüld SAJÁT MAGADAT! Sajnos igaz a mondás, hogy annyit érsz amennyire értékeled magad. Vagyis vagy megengeded, hogy így bánjanak veled, vagy nem. Jelenleg Magyarországon munkaerő hiány van és nélküled ők vannak nagyobb szarban, nem fordítva.

3) A család és egy munkahely (pláne egy ilyen...) egyszerűen nincs közös nevezőn. Én egy karrierista nő vagyok, szóval megértelek hidd el. Nekem ráadásul a saját, jól menő vállalkozásomat kellett félretennem... De pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ha 30-40-50 év múlva visszatekintek, akkor nem arra leszek büszke, hogy milyen ügyesen kidolgoztam a belemet egy hulla jelentéktelen projekten (mert hidd el, már néhány hónap múlva is minden ilyen projekt jelentéktelennek tűnik, jön a következő amivel majd még nagyobbat lehet szívni) hanem hogy boldog és kiegyensúlyozott életem van, szerető családdal, rendesen felnevelt gyerekekkel.

Pénzügyi cégnél (amerikai multi) vagyok vezető, jelenleg gyeden a kislányommal.

A saját teherbeesésemnél és a közel 200 interjúnál is amit levezett is azt gondolom, mindenki pótolható. A 30 körüliek hajtanak mint a fene mert azt gondolják nélkülük a Nap sem süt a cégnél, de ez max. ideig-óráig van így. Mindenkinek lesz utódja, a legjobbaknak is. Magamról is így gondolkodtam! Hajtottam, imádtam hajtani, de az anyaság ezerszer szebb és boldogabb. A helyettem felvett lany pedig nagyon ügyes, ha majd visszamegyek áttesszük egy másik csapat élere. Mindenki profitált a szülésemből :) :) :)

Naná, hogy bele!

Egy munka sem ér annyit, mint a gyermekeddel lenni!

Bàrmilyen munkánàl csodálatosabb!

Ne foglalkozz azzal, mit gondolnak, mit gondolnának?!

27 èves vagy, nem kell tovàbb várni, ha minden körülmény megfelelő.

Azt gondolom, hogy amíg ennyire nem tudod elengedni a munkát addig te magad sem vagy kész a gyerekvállalásra. Vagy még mindig nem húzták le rólad az utolsó bőrt...

Saját tapasztalatból beszélek. Bár teljesen más típusú munkám volt/van. Az egyik kiemelt kórházban dolgozom. Mindenki hall ezt-azt az eü rémes helyzetéről, de csak kevesen tudják a teljes igazságot. Mikor két éve folyamatosan minden hónapban 280-300 óra között dolgoztam, mert annyi 12 órás műszak és 24 órás ügyelet jutott rám.. sokszor azt sem tudtam milyen nap van. Vagy reggel otthon az ágyban fekve percekig gondolkoztam mondjuk vasárnap reggel, hogy biztos, hogy ma nem vagyok ügyeletes és nem kellett volna már rég felkelnem? Éjjelente ha felébredtem sokszor nem tudtam hol vagyok. A bevásárlás külön program, át kellett gondolni mikor van rá időm, vagy főzni. Mert alig volt szabad délutánom. Ügyelet utáni nap meg használhatatlan az ember..

Na és ezekután közölte velünk a főnökség, hogy ősztől sorba mennek el a nyugdíjkorúak, szóval kössük fel a gatyát, mert ember az nem lesz helyettük. Két éve ugatjuk, hogy gondolkozzanak előre és könyörögjenek státuszért, mert nem lesz aki ügyeljen. Nem történt semmi ezügyben. Csak bejelentették, hogy kössük fel a gatyát.

Na nálam ez volt az utolsó csepp. Mindenki hangosan háborgott, máskor én is ezt tettem volna. De nálam ekkor valami történt, csendben magamba roskadtam. És csak figyeltem a többieket, kicsit olyan volt mintha teljesen kívülállóként lettem volna jelen. Éreztem, hogy én mindent megtettem. Nem bírok és nem is akarok ennél többet dolgozni, 30 éves vagyok... Nincs több lenyúzható bőr rajtam. És egyébként sem ezért élek, bármennyire is szeretem a hivatásom és a betegek is szeretnek. De aznap úgy mentem haza, hogy na most jött el az idő, csináljunk gyereket. Szerencsénkre azonnal össze is jött. Még nem született meg, de úgy tekintek rá, mint szerencse csillagomra, mert nagyon tudta, hogy jönnie kell :)

És már most tudom, hogy na ebbe a kórházba biztos nem megyek majd vissza dolgozni.

És biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Valamint bármennyire is voltam oszlopos tagja a dolgozóknak, akire lehet számítani és váratlan helyzetekben is ugrasztható. Az osztály láthatóan nélkülem is megy tovább!

Ki becsül(ne) meg jobban? Kinek számítasz többet? Ennek a munkahelynek, ahol lóg a beled, de szarnak rád, a túlórát se fizetik ki, vagy a családod, akik szeretnek, meg a leendő gyereked, akinek mindennél fontosabb leszel? Ő nem tud lecserélni bárkire, hogy az anyja helyett anyja legyen. De a melóhelyed találhat bárkit, aki elvégzi a munkádat.

Tudom, hogy érzel, mert én is lelkiismeretes vagyok a munkámmal kapcsolatban. Ha megbecsülnék, amit csinálsz, még azt mondanám, érthető, hogy hezitálsz. De így, hogy semmibe sem néznek, egy percig ne habozz! Nem fogod megbánni. Ne áldozz a magánéletedből egy fikarcnyit sem egy olyan bagázs javára, akik szarba se néznek.