Félek, hogy kifutunk az időből! Mit tanácsoltok?
19 éves vagyok. Nagyon szeretnék már gyereket.
Párom 35 éves, 2 éve együtt, abból 1,5 éve együtt élünk. Úgy érzem ő a nagy Ő, nagyszerű a kapcsolatunk, boldogok vagyunk. Ő most jutott el oda, hogy szeretne gyereket, eddig nem igazán akart. Szóval benne még egy picit érnie kell a dolognak, hogy ő is akarja.
A legfőbb hátráltató tényező az anyagi helyzet. Párom dolgozik, viszont építkezik itthon, amire nagyon sok pénz elmegy és a ház sincs teljesen kész. Egy teljesen felszerelt konyha, ebédlő, fürdő és egy szoba van. Én idén érettségizem, így addig csak részmunkaidős állásból van bevételem.
Szóval a babával még legalább 2 évig mindenképp várni kell, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk neki. a párom ekkor már 37-38 lesz. Persze a család segítene, ha esetleg hamarabb teherbe esnék és problémánk lenne anyagilag. De azért mégsem jó erre alapozni.
Lehet, hogy nehezen fog összejönni, lehet, hogy akár több évet is kell várnunk rá. Nekem nagyon rendszertelen a cikulsom, az ő spermájának minősége pedig romlik. Meg több gyereket is szeretnénk.
Szóval az idő mindenképpen ellenünk dolgozik.
Bölcsebb lenne szerintetek várni akár 4-5 évet is a gyerekvállalással vagy belevágni jövőre úgy, hogy esetleg gondjaink lennének és segítségre szorulnánk?
Picasso 70 evesen nemzet gyermeket
Inkabb magadra gondolj meg eretsegid sincs se munkad
Korai szulni gyerek fejel
Amig pasinak mukodik addig tud gyereket csinalni
Apukám 58 éves. Húgom 6 éves. :D
Jó ez elég durva de 40 évesen egy férfi baromira nincs még elkésve.
19 eves tinedzser vagy, meg van 20 eved szulni !!
Eloszor tanulj, elj, es legyen egzisztenciad!
Ha a ferfi elhagy gyerekkel, mit csinalsz a semmi nelkul ??
Egy ferfi 60-70 evesen is tud gyereket csinalni, nem fut ki az idobol.
Az, hogy 17 eves korodtol vele vagy, jellemzo ezt az embert, ha egy felnott erett ferfi egy kislanynak kell csak ott bizony gondok vannak! Csak te naiv gyerekkent ezt nem latod. Hallgass a felnottekre.
Nagyon-nagyon vágyom rá, hogy anya lehessek.
Köszönöm az ezzel kapcsolatos aggodalmakat, de ez nem kérdés.
Olyan jó, hogy elolvastátok a kérdést.
Idézek, hogy könnyebb legyen felfogni.
"Szóval a babával még legalább 2 évig mindenképp várni kell, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk neki."
Akkor 21-22 éves lennék, mikor nekikezdenénk a babaprojektnek. Hű, de megbortánkoztató!
12 éves korom óta menstruálok. Nem arról van szó, hogy nem állt be a ciklusom. Hormonális eredetű problémám van.
A normális hangnemű válaszokat köszönöm.
En biztos nem szulnek 19 evesen egy 2 eves kapcsolatra.
Vtam 19, volt harom 5 évnél hosszabb kapcsolatom, es egyáltalán nem bantam meg, hogy most a harmadikban vállaltam gyereket. (mellesleg 7eve vagyunk együtt es en mar 35vagyok)
Őszintén.. gondoljal mar bele mit teszel te ehhez a kapcsolathoz magadon kivul? Ha megszűnik, mert vegulis nem ti lennétek a történelemben az elsők, mi maradna? Lenne egy erettsegid? Lenne egy babád..? A hazat a párod epiti, a párod dolgozik, a parod penzebol eltek, az nem közös, az az övé lenne/maradna, neked kellene menni, de javíts ki ha tévedek... Persze, szerelmesen az ember nem nez ilyesmit.. De a szerelem nem biztos x ev utan, hogy meg is marad. Majd ha ti 6-10 ev utan is szerelmesek lesztek akkor elhiszem hogy minden jó.
Én tanultam, van munkám, es nem kellett ezt a mondatot se leirnom:
"ö most jutott el oda, hogy szeretne gyereket, eddig nem igazán akart. Szóval benne még egy picit érnie kell a dolognak, hogy ő is akarja."
Most eljutott vagy nem jutott..? Akarja-szeretné? Vannak kisebb ellentmondasok ebben.
Tényleg, a legjobb indulattal, gondold ezt at. Nagyon fiatal vagy es nem a korod hanem a sajat életszituációdban nem vagy ehhez egyenlő fél azok alapján amit leírtál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!