Ti mikor kezdtetek el gondolkodni a gyerekvállalás témán? Mennyi ideje voltatok együtt? Engem nagyon foglalkoztat mostanában, csak még nem megfelelőek a körülmények.
Mi 4 éve vagyunk együtt, ebből lassan 1 éve vagyunk házasok a férjemmel. A körülmények megfelelőek lennének már most is a gyerekvállaláshoz, azonban mi is úgy döntöttünk, hogy még várunk, és jövő januárban vágunk bele a családalapításba.
Szívünk szerint már idén év elején belevágtunk volna, azonban van pár dolog, amiért jobbnak láttuk tolni egy kicsit, én jelentkeztem egy tanfolyamra, amit mindenképpen szeretnék befejezni, bár lehet, hogy addigra már pocakos kismama leszek, de az a lényeg, hogy ne kelljen félbeszakítom a tanfolyam vége előtt a tanulmányaim.
A férjem már nagyon várja, hogy élesben próbálkozzunk, szegénynek mindig látom a szemében a halvány reménysugarat amikor éppen komolyabb témáról szeretnék vele beszélni, hogy hátha azt jelentem be, hogy terhes vagyok..még úgy is, hogy fogamzásgátlót szedek. :-)
Mi is izgulunk, hogy minden rendben legyen, mert egyrészt én 8 éve szedem a fogamzásgátlót, idén nyár végén hagyom abba, a férjem pedig 35 éves már és 18 éve dohányzik..:/
26/N
MI mindketten 25 évesek vagyunk kb 4 éve vagyunk együtt abból 4 hónapja házasságban :). Frissen diplomáltak vagyunk mindketten. Újévkor döntöttük el, hogy babát szeretnénk. Bár mindkettőnknek van jó munkahelye úgy döntöttünk egy kicsit még várunk (kb fél évet) addig élvezzük egymást és a külön lakást aztán jöhet a babaprojeck :)
25F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!