Kerlek szepen, mondjatok el, mi a velemenyetek?
Az orvosom a menstruacio elso napjatol, febr.7-tol szamitja a terhessegemet, vagyis hetedik hetben vagyok. A tegnap voltam vizsgalaton, megjelent egy halvany barna folt. Sajnos csak a petezsak, es "valamicske" szikholyag latszott. Ayt mondta, hogy egy het mulva menjek viss, ha akkor sem latszik embrio, akkor mutet.
En pontosan tudom, hogy febr.20-án szeretkeztunk, sem kesobb, sem hamarabb, ez az egy alkalom volt. Akkor nem lehet, hogy kisebb a terhessegem, mert a szeretkezes datuma szerint 5 hetes. Vajon ezert nem latszott embrio? Meg remenykedjek-e, hogy lesz embrio is?
Koszonom elore is, hogy valaszoltok, nagyon fontos lenne szamomra a velemenyetek.
Szia!
Nagyon nehéz lehet neked!
Amit én csináltam 3 éve, amikor hasonló helyzetben voltam:
- első doki azt mondta, hogy miss.ab, szabálytalan petezsák miatt
- második doki normál petezsákot látott, szikhólyaggal, embriót nem
Ekkor fogtam magam és bejelentkeztem a 4D genesisbe
Nagyon alaposak, vagy 30 percig vizsgáltak, méricskéltek és meghallgathattam a babám szívét (ez 2 nappal a 2. uh után volt, amikor elvileg csak szikhólyag volt a 8. héten)
NEM akarok feleslegesen reményt kelteni benned, de ha ennyire bizonytalan vagy, akkor addig menj amíg saját magad is 1000%-ban nem győződsz meg arról, hogy nincs remény. Miért? Azért, hogy a lelkiismereted rendben legyen a műtét után és könnyebben felépülj lelkileg. testileg könnyű felépülni, átéltem már azt is sajnos :(
Azért tudod, hogy max. a 9. hétig érdemes várni. Ezt add meg magatoknak. Ha nem Pest környéki vagy keress egy JÓ 4d-s ugh-t, nem csak babamozit!!!! Segítenek!
Csinálnak hüvelyi uh-t is csak sokan nem tudják!
Szorítok!
Majd írj!
De akkor 1 baba jól van??
Hol jelent meg a 2 valami??
Koszonom, hogz ujabb valaszok erkeznek.Hetfon kell felhivjam, hogy mikorra programalnak a mutetre. Egy honapja jarok hetente, valami JOT csak lattak volna. Ketten is vizsgaltak mar.
A masodik holyag a petezsakban jelent meg, amire az orvos annyit mondot: erdekes...ket holyag is van....
De en ugy leblokkoltam, hogy semmit nem tudtam kerdezni, hogy az mit jelent.
Sajnos egy embriot latott, ami semmit nem fejlodik, ezert kell megszakitsa a terhesseget.
Menstruacio szerint mar a 8 hetet elhagytam.
Előző vagyok.Sajnálom!
Nekem 2 baba ment el.Ilyenkor az ember talán azzal vígasztalódik,hogy ennek így kellett történnie és nem véletlen.A természet cselekedett.Biztos,hogy a baba nem lett volna egészséges és még mindíg jobb így mintha betegen született volna meg.
Nagyon sok erőt kívánok neked és hidd el,lesznek még egészséges gyermekeid!!!
Szia!
Hogy vagy? Túl vagy rajta?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!