Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Lányok! Volna rám pár percetek?

Lányok! Volna rám pár percetek?

Figyelt kérdés

Úgy néz ki, hogy sikerült. Terhes vagyok. Legalábbis két pozitív teszt erről árulkodik, de bizonyosságot csak holnap reggel mond az orvos.

Azoknak szeretnék egy kis reményt, erőt nyújtani, akik régóta tervezik a babát. Nálunk 3 év után következett a csoda, ami szinte tényleg csoda. Nincs (vagy mégis van?) peteérésem, május óta próbálnak stimulálni, több-kevesebb sikerrel. November végén inszemináció mellett döntöttünk az orvosommal, de nem tudta megcsinálni, mert csak 3 mm-es tüszőm érett. Viszont valamire az is jó volt, mert most spontán sikerült. Magam sem értem, talán holnap válaszokat is kapok.

Lányok, ne adjátok fel!! Mindenkinek eljön az ideje.

Viszont azt kell mondanom, hogy tényleg van abban valami, hogy akkor jön, amikor nem számítasz rá. Ebben a hónapban is gondolkoztam, reménykedtem, bíztam, de tudtam, hogy felesleges, hiszen nincs tüszőm. És lám... A tesztre rá sem néztem, a férjem szólt utánam, hogy "Anya, a másik csík halványabb." Mi? Milyen másik csík??? Szegényem összekeverte az ovuteszttel, ahol ugye nem jó, ha az egyik csík halványabb. Aztán a ma reggeli teszt már sokkal erősebb volt, és most nagyon boldog vagyok!


Mindenkinek mielőbbi babásodást kívánok, és szeretném megköszönni a rengeteg tanácsot, bíztatást, jó szót, amit az elmúlt év során kaptam itt.

Sok puszi Nektek


2009. dec. 28. 10:56
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
80%

Gratulálok a Babához!


Nem igazán tudom, hogy másnak miért kell ekkora bunkó paraszt megjegyzéseket tenni. Szóval kedves diplomás intelligencia nélküli válaszoló! Nem úgy nézel ki, mint akinek sok boldogsága és öröme lehet az életben. Én tudom miről ír a kedves kérdező, hiszen mi is 2 évet vártunk a mi kis második csodánkra. Az első 7 éves :)

És egy gyermekáldás, véleményem szerint a legcsodálatosabb dolog a világon. Csak úgy mint a szülés.

Te nem fogsz ilyen örömök elé nézni, Te bunkó paraszt. Le lehet szavazni!


Kedves kérdező! Holnap írj, hogy mi volt az orvosnál!

Minden jót!


29 hetes km.

2009. dec. 28. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%
Gratulálok! A bunkókkal ne foglalkozz. Gondolom erre most nem számitottál! Jó egészséget és boldog új évet nektek!
2009. dec. 28. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
100%

Ez a része az oldalnak meg nem erről kell szóljon, hanem a reményről és a beteljesült boldogságról!


Üdv mindenkinek és mielőbbi babásodást a csodákra vágyóknak! :)

2009. dec. 28. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
Gratulálok Kedves újdonsült Kismami!:)
2009. dec. 28. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
Köszönöm mindenki nevében az oldal szerkesztőinek,hogy megszűrték a válaszokat!Kedves kérdező nagyon boldog baba várást jó egészséget kívánok neked és remélem hamarosan mi,akiknek reményt és melegséget adtál szívünkbe mihamarabb csatlakozunk és át érezhetjük azt a mérhetetlen boldogságot ami mostantól körülölel téged!Egy szintén három éve reménykedő!Puszi!
2009. dec. 28. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:

Csatlakoznék az előttem szólóhoz, és megköszönném, hogy eltávolították a beszólásokat!

Mindenkinek köszönöm a kedves szavakat, holnap megírom mi volt az orvosnál.:)

2009. dec. 28. 19:55
 17/20 anonim ***** válasza:

Örülök hogy sikerült! Gratulálok, és sok boldogságot kívánok!

Sajnos nem szűrnek eléggé, az előbb volt egy kérdés, hogy milyen babakocsit vegyen a kismama, és volt rá egy válasz, hogy rugasd magad hasba, azt nem kell semmilyen babakocsi. :((( katasztrófa

2009. dec. 28. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Szia!Gratulálok!Remélem összejött!Voltál már dokinál???ÍRJ!!!
2009. dec. 29. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

Hivatalosan is 5 hetes terhes vagyok, 7 mm-es a petezsák. Jan. 18-án kell mennem újra uh-ra, akkor már remélem lesz szívhang.

Mégegyszer köszönöm mindenkinek!

2009. dec. 29. 19:39
 20/20 anonim ***** válasza:
100%
12.29. 12:33-as vagyok!Most már akkor hivatalosan is GRATULÁLOK kismama!Most már csak sok pihenést és problémamentes terhességet kívánok!
2009. dec. 30. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!