Albérletben élő anyukák válaszát kérném. Hogy tudattátok a tulajdonossal, hogy terhesek vagytok? Mit szóltak hozzá? Hogy tudtátok elintézni? A bejelentést megengedték?
Figyelt kérdés
2014. márc. 7. 10:30
11/14 anonim válasza:
Persze, a tulajnak nincs joga megtagadni a bejelentkezést, de mondhatja azt, hogy ha szeretnétek bejelentkezni, akkor fizessetek 20%-kal többet bérleti díjként, mert neki ennyibe kerül, ha rendesen adózik a bérlemény után. ( Ha ti azt mondjátok, hogy csak rendesen, lepapírozva, jogszerűen vagytok hajlandók bérelni, talál a helyetekre 20 másikat). Mert ugye a legtöbben nem adóznak,viszont ha már valaki bejelentkezik a lakásba, annak van nyoma, könnyebben ellenőrzi a NAV (más kérdés, hogy ha bérleti szerződés van, az is nyom, de az sokkal nehezebben követhető). Vagy ha esetleg megtudja hogy bejelentkeztek az engedélye nélkül, akkor valami mondvacsinált indokkal felmondja a bérleti szerződést, és akkor lehet költözni záros határidőn belül. Persze, jogszabályban ez szépen le van fektetve, hogy hogyan kéne csinálni, de nagyon kevesen tartják magukat ehhez, és van kiskapu rendesen. Jobb ha eleve úgy mentek oda valahova, hogy tudnak a babáról, tudják hogy be is szeretnétek jelentkezni, ehhez hozzá is járulnak, és mindez a bérleti szerződésben pontról pontra le van fektetve. A felmondási idővel és a kaucióval együtt.
12/14 anonim válasza:
A család jó ismerősétől béreljük a lakást jelképes összegért, így nem aggódtunk, hogy problémát okoz. Velünk örült, hogy baba lesz, és megengedte, hogy bejelentsük. Csak az ideiglenes lakcíme ez a fiúnknak, ahogy nekünk is, az állandó a szülőknél van, és az én állandó lakcímem lett a baba állandó lakcíme is. Abból is gondoltam, hogy nem lesz probléma, hogy a lépcsőházban rengeteg kisgyerekes család van, így ők sem emelik fel a szavukat a gyereksírásért, rohangálásért stb.
13/14 anonim válasza:
Amikor én szültem, az anyakönyvező hölgy azt kérdezte hová visszük haza a babát, nem azt hogy hová vagyunk bejelentve. Persze ettől még lehet hogy csak az anya lakhelyére lehet bejelenteni, csak azt gondoltam, nem véletlenül kérdezi.
Arról meg mindig elfelejtkezek, hogy kivételes helyzetnek számít, hogy mi számlát kapunk a lakbérről, és a tulaj amúgy is extrarendes...
14/14 anonim válasza:
Az újszülött lakóhelye automatikusan az édesanyja lakóhelye lesz. Hacsak nem jelentenek be valami mást. De hát azt meg a kedves bérbeadó nem hagyja. Így fog az apuka papíron az egyik nagyszülőnél, az anyuka meg a gyerekek papíron a másik nagyszülőnél lakni. Tiszta dedó, ez Magyarország.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!