Felek a gyermekvallalastol, hogy lehet ezt lekuzdeni?

Mi is kb ugyanabban a helyzetben voltunk/vagyunk mint Ti.

Mivel annyira nem volt erős bennem a gyermek utáni vágy, csak épp kezdett kialakulni, ezért csak elkezdtünk nem védekezni lesz ami lesz alapon. Az első hónapban nem sikerült, nem is foglalkoztam vele. Aztán a második hónapban sem sikerült, kicsit csalódott voltam, de semmi több. És aztán szépen a hónapok alatt jöttem rá, hogy mennyire akarom, pedig igazából fogalmam sem volt, hogy milyen is az anyaság. A végén már nagyon akartam, teljesen ki is készültem minden sikertelen hónap után.

Aztán egy kisebb kálvária után végre sikerült, boldog voltam, de igazából azt sem tudtam mit várok. Úgyhogy csak elvoltam. A terhesség "mellékhatásai" hol nehézzé, hol nagyon nehézzé tették a mindennapi életemet. A babaholmi vásárolgatásban pedig kiéltem a vásárolgatási vágyamat, de konkrétan nem éreztem még semmit az anyaságból. És pláne nem volt semmi sem letervezve. Itt nálunk 16 hét a GYES, tehát ezután valakinek vigyázni kell a babára...de úgy éreztem valahogy az még messze van, ráérünk még foglalkozni vele.

Az egész várandósság alatt összesen párszor éreztem úgy igazán a "kisbabám lesz" érzést, egyébként inkább csak egy nagy nehezen mozgó labdának éreztem magam. Talán az utolsó hetekben jöttek elő inkább az érzelmek, mindenen sírtam, egy kiscicás reklámtól már pityeregni kezdtem...de ezt meg a hormonok számlájára írtam.

Aztán megszületett a kislányunk, szerencsémre teljesen normálisan, nem siettetve, nem agyongyógyszerezve, mindenféle "behatás" nélkül sikerült megszülnöm, pont ahogy elképzeltem. Megvolt a nagy kórházba rohanás, az apuka idegeskedése, a filmekből vett "nagy levegő és nyomjad" dolog (igaz ott 1 perc alatt megvan a baba míg nekem 45 percig tartott :-)...) és akkor megszületett a kislányunk. Abban a pillanatban még mindig nem éltem át az anya lettem érzést, csak az érdekelt, hogy egészséges-e és csak sírtam a megkönnyebbüléstől, hormonoktól, boldogságtól, mindentől.

De már a kórházban tudtam, a szülést követő talán második napon, hogy úgy szeretem a babám, ahogy le se lehet írni. Olyan, mintha a szívem a testemen kívül dobogna innentől kezdve. De ez még csak feltétel nélküli szeretet volt, még mindig nem az anyaság.

És onnantól kezdve belekerültem egy mókuskerékbe. Egy mókuskerékbe, ahol nem kérdezek többet, nincsenek kétségeim, nem problémázom, csak teszem a dolgom. Néha nagyon nehéz volt, néha kicsit könnyebb, folyamatosan kimerült és összezavart voltam a sok eltérő tanácstól, de az idővel letisztultak a dolgok és szépen lassan megjött az anyaság érzése is. Aztán közeledett az idő, hogy visszamenjek dolgozni, és egyre többet gondolkoztam mit hogyan csináljunk meg. És valahogy megoldottuk a problémákat.

Most már 7 hónapos a babám és remek felállást sikerült kialakítani, szuper kiegyensúlyozott, mosolygós, csodaszép baba, és el sem tudom képzelni, hogy tudtam eddig élni nélküle. Igaz rengeteget változott az életem, szinte semmi sem maradt meg a korábbi életünkből, és igaz sokkal nehezebb mint amire számítottam, de ezt a boldogságot szavakba sem lehet önteni. A párom úgy fogalmazott, most már két szerelme van az életében. :-)

Szóval azt mondanám, az anyaság nálam a babával jött, ahogy láttam azt a kis ártatlan lényt, aki teljesen rám van utalva. Ugyanezekkel a kérdésekkel indítottam én is, aztán valahogy a babával az értékrend teljesen átalakul és dolgok, amik nélkül el sem tudtad képzelni az életed, már nem lesznek olyan fontosak. És szépen lassan minden a helyére kerül.