Nektek volt már olyan érzésetek, hogy a Kaáli Intézetben átvernek titeket és csak le akarnak húzni?
Nekem is nagyon szimpatikus hely a tapolcai Kaáli, sok jót olvastam róla. Az a gond, h. nekünk nagyon messze van. Úgy hallottam, h. lehet kéri útiköltség-térítést is. Csak azt nem tudom, hogy abban az esetben is ha a lakóhelyemhez sokkal közelebb is van "Meddőségi" Intézet.
Egyébként a pesti Kaáliban is viszonylag kedvesek az asszisztensek, de egy kicsit lekezelőek, és ott is simán előfordult, h. 1-2 órát kellett várakozni. Általában nagy a tumultus is.
Szia! Én vok,aki Pécsről jár Török Tanár úrhoz Tapolcára. Nos én ugyan sosem éltem az útiköltség térítés visszaigénylésével, de pont most téma a lányok között a PRI fórumon, belinkelem majd Neked ide. Visszatérve, itt Pécsett az egyetemi klinikán is van meddőségi kezelés, én mégis megtapasztalva azt a szakmai,emberi hozzáállást, amit Tapolcán kap az ember, a világ végére is mennék Tanár úr és a team után. Nem elfogultság képpen,de tényleg így van.
Na pár link az útiköltséggel kapcs-ban:
Mandela, a legközelebbi intézmény amely olyan, mint Tapolca az 45 km ahova jogosult lennék ami még Tb támogatott!Tapolca pedig oda- vissza 300 Km. Van még 30 km-re is ,de az magán klinika és oda se fizeti az úti költséget nekem ,mert kaptam határozatot és le írták ,hogy melyikbe vagyok jogosult máshova nem ,ha nem értek vele
egyet akkor 15 napon belül felebezhettem volna ,de én nem vagyok olyan mivel nem ér meg annyit ha már Ők kihozták a határozatot! Igaz megérte volna ,mivel a körzeti orvosom csak az Ő engedélyükkel adta, állította ki nekem!De, ha minden rendben OKÉ lesz, akkor ezt már igen csak ki lehet bírni amennyit már szenvedtünk,volt ennél több plusz orvoshoz járás, kiadás a semmiért, ez igen csekély dolog 12 éve szeretnénk már babát és most remélem meg is lesz nem lesz gond 9hónapig!!12 hétig kell úgy tudom a Török Tanár úrhoz járni ,de az nem olyan sok ,de én inkább tovább is járnék ,mert nagyon aranyos és segítő kész a tudása 100%!!!! :) Ha lejár a 12 hét akkor viszont ,a körzeti orvostól kérek megint úti papírt ,mert akkor már abba az intézménybe kell járnom és akkor viszont igénybe fogom venni,mert ha jár akkor ki kell használni!!!
egy másik lány írta épp a napokban szintén:
© Mandela 2012. aug. 13. 17:20 | Válasz | #24687
Éva! Akkor ez biztos megváltozott, mert sima uh-ra mentünk, és kiállították nekünk az új útiköltség papírt. Csak az elsőt kell háziorvosnak kiállítani, utána simán kiadják a pri-be.
Gabcsy77! Kitartás nektek, reméljük nem várat már sokat magára az a babóca. És igen, Török Tanár Úr megéri a plusz kilométereket! Nekünk kb 210-220 km oda-vissza, de mennék én a világ végére is!
sok sikert, és mielőbbi pocaklakót kívánok Neked!
Sziasztok Csajok!
Én a Kaáliba járok. Eddig még nem tapasztaltam negatívot náluk. Lekopogom!
Mindenkinek azt mondom, hogy: Versys Clinics-be menni TILOS! Mert igen, ott átvernek és sok pénzt elcsalnak. És milliomosoknak való!
Igaz, nem mindenki így jár, van aki jól, van aki rosszul.
Mindenkinek sok szerencsét kívánok!
Sziasztok!
Én a meddőségikről sajnos véleményt nem tudok mondnai,de mi is küzdöttünk sokat a babáért.
Viszont egy ellen példa a TSH-ra.Most mindenki nagyon felkapta,hogy ennek is köze van a babához és 1-2 között kell lennie az értéknek.Nekem is volt hormonpanel vizsgálatom és a TSH-m 3.44 lett.El is keseredtem,de több orvost kérdeztem,mindenki azt mondta jó érték,jöhet a baba,tehát nem foglalkoztam vele.2 hónap mulva closti segitségével babás is lettem.Szóval én azt mondom,ha nem 1-2 között van,még nem kell megijedni!!!
Hajrá mindenkinek és drukkolok hogy mielőbb babás legyen aki szeretne!
A TSH kérdéshez annyit tennék hozzá, hogy nekem az endokrinológusom azt mondta, hogy volt már 4,5-ös TSH-val is kismamája (aki annyival esett teherbe, de később kellett gyógyszer), és ki is tudta hordani a picit, de szerinte, mármint a doki szerint ez a RITKA esetek közé tartozik, és marha nagy szerencséje volt a nőnek, mivel amikor létrejön a terhesség alapból elkezd emelkedni az amúgy is magas TSH, ami vetéléshez, vagy beteg gyerkőchöz vezet.
Nekem 3,8-al nem sikerült, 1,6-al igen.
Inkább ki kell zárni a PM problémát, és helyretenni az értékeket. Nem biztos hogy mindenki azon ritka emberek közé tartozik akinek nem jelent gondot magasabb TSH-val teherbe esni. Nekem jelentett, és több vetélésem is volt, mikor megfogant a fiam azonnal emelni kellett az adagot, és végig kontroll alatt voltam. Tehát én nem voltam az a szerencsés. Nem szabad ezt félvállról venni,és egy csak felfújt dolognak gondoni, mert van olyan ismerősöm, akinek még petevezeték átfúvást is csináltak még mielőtt egyáltalán megnézték volna mennyi a TSH. Elkerült másik orvoshoz aki rendbetette a pm problémát, mára már két gyermekes anyuka.
Hasonlóan jártam mint a kérdező. Csak nekem nem volt inszemek és lombik utáni spermavizsgálat.
Viszont azért lehet eltérés szerintem, mert a kaáliban a spermát nem úgy nézik hogy simán kivesznek egy keveset az anyagból, hanem ott lecentrifugálják, meg nem tudom még mit csinálnak vele, és így a "koncentrátumot" nézik, abban meg nyilván több van, hiszen nincs körülötte a folyadék.
Gratulálok a "magas" TSH-s kismamának és anyukának!
Végül úgy döntöttünk, hogy a BMC-be megyünk. Egy napon kértem időpontot a Kaáliba rövid megbeszélésre, és a BMC-be első konzultációra. A Kaáliba 2 hónapra kaptunk időpontot, h. vissza(!)menjünk; a BMC-be 5 hétre, és szabadkoztak, hogy sajnos a nyári szabadságok miatt meg vannak csúszva. A recepciósok aranyosak, a dokik rohannak, néha többet kell várni, néha semennyit, pátyolgatásra nincs idő, ha kérdésed van akkor fel kell írnod magadnak, mert 2,5 másodperced van, hogy eszedbe jusson. Nem tudnék igazán negatívumot mondani, sőt... Mire a Kaáliba visszamehettünk volna, már a kezemben voltak a receptek a lombikhoz :) Végre... Olyan izgi...:) Már azt hittem ez sosem következik be. A BMC-ben nem sz@roznak, amint kiderül, h. gond van már csinálják is a lombikot, ezzel szemben a Kaáliban 10 (!) hónapra kaptunk időpontot lombikra, pedig biztos volt, h. nekünk csak az jöhet szóba.
(Mától nyomom magamnak a Gonapeptylt, long protokoll lesz.)
Kedves utolsó!
Ha jól tudom, a spermiumot még centrifugálás és tisztítás előtt megnézik, és arra vonatkoznak a paraméterek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!