Korábban írtam már, hogy 11 hetesen elvetéltem. Ma egy hete történt a dolog. Nagyon rossz, szinte újra élem azt a napot. A baba elhalt volt. Nem tudjuk mi volt a baj. Mit kellett volna másképp csinálnom? Ki hogyan tudta ezt feldolgozni?

Nekem négy hete és egy napja volt. Először nem éreztem semmit sz szerint semmit.Csak a műtéttől féltem. De nem lett gond. A műtét után fogtam föl mi van. De akkor se mondtam el senkinek mit érzek mindenkinek azt mondtam jól vagyok. Nem sírtam egyszer sem. De belülről nagyon nehéz volt. A következő babára gondolok és gondoltam akkor is azóta is meg a közelgő esküvőmre. Minden nap gondolok rá de úgy mint egy kis angyalra aki meglátogatott valami céllal. Arra gondolok milyen lesz fél év múlva megint babásan. Érzem hogy nem ismétlődik meg. Mindig előre nézek és nem hátra. Elfelejteni nem lehet de az idő minden sebet begyógyít. Hidd el tapasztalatból mondom.

Kemény és fájdalmas életem volt. Pedig még csak 18 vagyok.

De ha leírnám mik történtek velem egy oldal kevés lenne.

Szóval föl a fejjel és csak előre. Tudnod kell hogy mindig föl lehet állni egy kudarcból. Bármilyen nehéz is.

Soha ne add föl. Gondolj a kislányodra és arra hogy bizony lesz még kisbabát nem sokára. Föl a fejjel és kitartás.