Ezzel nehéz lesz a teherbeesés ugye?
Tegnap voltam nőgyògyásznál, mert zsinórban ez a második hónap hogy teljesen kimarad a mensim. Sejtettem, hogy egy ideje baj lehet, mert december óta gyakorlatilag nem volt normális ciklusom. Többször voltam már dokinál, de mindig csak türelemre intett, hiába mondtam neki, hogy babát szeretnénk, és hogy valami baj lehet velem. Tegnap is meg uh-zott, és mostmár azt lehetett látni, hogy mindkét petefészkem tele van aprò tüszőcisztákkal, rögtön tudtam mit jelent ez. A doki is megmondta, hogy pco gyanus vagyok. Mindjárt nem is ágaskodott tovább, és adott egy hormonlabor beutalót, azt azonban hozzátette, hogy szerinte felesleges, és a tsh-n és a prolaktinon kívűl semmi érdemlegeset nem fogunk megtudni, mert minden más ciklusfüggő, és hogy a ciklus egyetlen random napján vett hormonból nem fogunk tudni semmilyen használható diagnózist felállítani. Sajnos ezzel én is tisztában vagyok, úgyhogy rögtön be is jelentkeztem az endokrinologushoz, de sajnos oda is csak pont 4 hét múlvára kaptam időpontot, és ez így is a fizetős rendelés, mert a tb támogatottra legközelebb decemberre! tudtak volna időpontot adni (nevetséges).
Teljesen kétsége estem, egész este bőgtem, hogy mégis miért történik ez pont most, mikor régen soha semmi baj nem volt a ciklusommal, sőt, megszakításos védekezéssel estem teherbe a lányommal, tökéletes terhesség, mintaértékű laboreredményekkel, könnyű, gyors szüléssel. 11 hònapig szoptattam, ezalatt is menstruáltam már, teljesen normális ciklusaim voltak akkor is, csak mióta abbahagytam, azòta van ez.
Mondjátok hogy lehetséges az, hogy eddig nem làtta a doki a cisztákat, hiszen gyakorlailag 3 hetente jártam hozzá az utóbbi 3 hònapban. Ésha eddig semmi baj nem volt, miért, és hogyhogy most alakul ki a pco? Mitől van ez? Annyira kétségbe estem, hogy soha többet nem lehe már babánk, hogy azt mondtam a férjemnek, jobb ha elválik tőlem, és keres egy olyan nőt aki tud neki gyereket szülni. Hiába biztat szegénykém, hogy mindent meg fogunk tenni, és addig megyünk, amíg össze nem jön a baba, de fogalma sincs mit jelent ez nekem. Egy selejtnek érzem magam, másra se tudok gondolni, csakhogy még azt sem tudom megadni neki amire vágyik, vágyunk. Csak ez jár a fejemben, egyszerűen nem értem miért azokkal történik ez akik vágynak babára, akiknek meg nem kell, sorra esnek teherbe, és dobják el a lehetőséet maguktól. Annyira egy rohadt szemét dolog ez...
Csak annyit szeretnék még kérni, hogy aki átesett már rajta, leírná a kivizsgálás menetét a legelejétől kezdve, hogy mennyi idő alatt javult, és hogy estleg van e sikersztori?
Köszönöm ha válaszoltok!
Egy választ már írtam. Nekem éhgyomri cukrom nem magas, bár nálam IR-re gyanakodnak. Még mielőtt bejutottam volna időponttal endokrinológiára, vettem magamnak egy vércukormérőt, azzal méregetem napi 4-6 alkalommal magam. Étkezés előtt, éhgyomorra, étkezés után, stb. Nekem stabilan áll a cukrom, remélem, megúszom a terhelésest, mert két alkalommal voltam, mindkétszer kihánytam az oldatot. Meg nem ártalmas, ha a doki tud ilyen jellegű dolgokról. Hőmérőzöm is már három hónapja, papírra nyomtatott táblázattal, diagrammal.
Amúgy PCO mellett kétszer estem teherbe, de nekem más dolog is van a háttérben, ami miatt mindkettő elvetélt.
Szőr van? Nekem rohadt sok :(
Mindenekelőtt az lenne a fontos, hogy megtudd, mitől marad ki a peteérésed. Aztán ha megvan az ok, vannak jó kis vitaminok meg étrend-kiegészítők, amivel segítheted, később fel is válthatod a gyógyszer hatását.
Anyám felváltotta, miután nagyjából helyreállt a ciklusa.
Ha gondolod, pü-ben megkereshetsz és beszélgethetünk.
Emerencia76 válasza:
Szia,
én is Pco-s vagyok. Meforalt szedek és nekem is az első hónap closti szedésben. Bizakodom. Leírom a történetem mert van benne + is - is, de reményt az adhat szerintem.
Mint utóbb kiderült a történet kb 7 éve kezdődött. Akkoriban egész jól néztem ki nem voltam kövér de nem voltam sovány sem. Eleve nem vagyok az a modell alkat. De akkoriban olyan pont jó voltam az összes létező szabadidőmet edzőteremben töltöttem. Jó volt. Aztán a torna mellett elkezdett az alhasam hájasodni... Először azt gondoltam többet ettem. Elkezdtem többet tornázni de csak híztam tovább. Sajnos elkeseredtem és ahogy jöttek fel a kilóg a mozgás úgy maradt el. Később amikor már kb 10-15 kg híztam mondtam a dokinak. Erre ő azt válaszolta egyek kevesebb húst és legeljek többet ... ennyivel elvolt intézve a dolog... Elkeseredés... fejemet a homokba dugtam... +50 kg. Nem mondom hogy a párkapcsolatomat nem befolyásolta. Volt amikor nehéz volt, de azóta is együtt vagyunk szeretjük egymást és rájöttük tök mind1 hogy néz ki az embert ... nem ez a lényeg. Aztán jött egy érzés hogy most álljak neki fogyózni mert most sikerülni fog. Elmentem dietetikushoz megint (régebben is voltam de nem használt pedig betartottam mindent). Féltem nem fog sikerülni... DE igen most ment 3 hónap alatt -12kg. elkezdem megint tornázni pilates. Nagyon jó. Április közepén voltam nődokinál más ügyből kifolyólag ahol kiderült a PCO. A dokinő tök ki volt akadva, hogy ezt senki nem vette észre nálam hisz mondjuk 10 tünetből 9-et produkáltam. Kivéve a mensi elmaradást mert az volt hála égnek. Elhízás, hajhullás, megerősödött szőrzet, striák, aknés bőr stb. Hozzá tartozik h sokáig fog.gátlót szedtem ezen is kiakadt mert a doki felírta annak ellenére h az epémet kivették. Állítólag nem ajánlott ilyenkor és azon is kiakadt hogy a felsorolt tünetekre fittyet hánytak.... Na tehát április közepén kiderült PCO. Meforál megduplázása, mozgás, diéta. Ok. Ez eddig is volt de most még inkább odafigyeltem. Május 11.én nagy meglepetésemre + teszteltem. Elmentem dokihoz, akkor még nem láttak semmit. Rá 1 hétre már láttak petezsák szerűséget de a tesztem nagyon halványan és sokára lett +. Rá 1 hétre sajnos nem volt már semmi, nyálkahártya elvékonyodott. Szomorú vagyok nagyon ... DE... legalább tudom, hogy spontán is lehet (bár most kaptam Closit). Így egy kicsit "könnyebb". Illetve hála égnek nem kellett műteni, a természet megoldott mindent. De új hónap, új remény:D
6. vagyok és dietetikus. Lehet kenyeret enni, sőt reggelire ajánlott is, csak nem mindegy, hogy milyet és mennyit. Tésztát, rizs is lehet, csak barnarizst, bashmati rizst, tésztából teljes kiőrlésűt. Majd az endokrinológus megmondja mebnnyi szénhidrátot ehetsz, addig próbáld lecserélni ezeket a dolgokat, elfelejteni reggelire a tejet, joghurtot, kefirt, valamint a sima cukros dolgokat.
Az egyik hozzászóló valószínű a steviára gondolt, mint "kóró", lehet kapni por, tabletta, folyékony formában, ch mentes. Én még xilitet/nyírfacukrot használok, ami szintén nem olcsó, de fele annyi ch-ot kell számolni, mint amennyi a cukorban van. 10 dkg cukor - 100 g ch, 100 dkg xili - 50 g ch.
Utolsó vagyok.
Fentebb említettem, a www.pco-szindroma.hu oldalt olvasgasd, ott van (sajna nem tudom belinkelni) életmód / diéta menün belül Z. Andi dietetikus diétás kiskátéja, azt tanulmányozd ki, ha van kérdés, írj nyugodtan!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!