Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Ezzel nehéz lesz a teherbeesés...

Ezzel nehéz lesz a teherbeesés ugye?

Figyelt kérdés

Tegnap voltam nőgyògyásznál, mert zsinórban ez a második hónap hogy teljesen kimarad a mensim. Sejtettem, hogy egy ideje baj lehet, mert december óta gyakorlatilag nem volt normális ciklusom. Többször voltam már dokinál, de mindig csak türelemre intett, hiába mondtam neki, hogy babát szeretnénk, és hogy valami baj lehet velem. Tegnap is meg uh-zott, és mostmár azt lehetett látni, hogy mindkét petefészkem tele van aprò tüszőcisztákkal, rögtön tudtam mit jelent ez. A doki is megmondta, hogy pco gyanus vagyok. Mindjárt nem is ágaskodott tovább, és adott egy hormonlabor beutalót, azt azonban hozzátette, hogy szerinte felesleges, és a tsh-n és a prolaktinon kívűl semmi érdemlegeset nem fogunk megtudni, mert minden más ciklusfüggő, és hogy a ciklus egyetlen random napján vett hormonból nem fogunk tudni semmilyen használható diagnózist felállítani. Sajnos ezzel én is tisztában vagyok, úgyhogy rögtön be is jelentkeztem az endokrinologushoz, de sajnos oda is csak pont 4 hét múlvára kaptam időpontot, és ez így is a fizetős rendelés, mert a tb támogatottra legközelebb decemberre! tudtak volna időpontot adni (nevetséges).

Teljesen kétsége estem, egész este bőgtem, hogy mégis miért történik ez pont most, mikor régen soha semmi baj nem volt a ciklusommal, sőt, megszakításos védekezéssel estem teherbe a lányommal, tökéletes terhesség, mintaértékű laboreredményekkel, könnyű, gyors szüléssel. 11 hònapig szoptattam, ezalatt is menstruáltam már, teljesen normális ciklusaim voltak akkor is, csak mióta abbahagytam, azòta van ez.

Mondjátok hogy lehetséges az, hogy eddig nem làtta a doki a cisztákat, hiszen gyakorlailag 3 hetente jártam hozzá az utóbbi 3 hònapban. Ésha eddig semmi baj nem volt, miért, és hogyhogy most alakul ki a pco? Mitől van ez? Annyira kétségbe estem, hogy soha többet nem lehe már babánk, hogy azt mondtam a férjemnek, jobb ha elválik tőlem, és keres egy olyan nőt aki tud neki gyereket szülni. Hiába biztat szegénykém, hogy mindent meg fogunk tenni, és addig megyünk, amíg össze nem jön a baba, de fogalma sincs mit jelent ez nekem. Egy selejtnek érzem magam, másra se tudok gondolni, csakhogy még azt sem tudom megadni neki amire vágyik, vágyunk. Csak ez jár a fejemben, egyszerűen nem értem miért azokkal történik ez akik vágynak babára, akiknek meg nem kell, sorra esnek teherbe, és dobják el a lehetőséet maguktól. Annyira egy rohadt szemét dolog ez...

Csak annyit szeretnék még kérni, hogy aki átesett már rajta, leírná a kivizsgálás menetét a legelejétől kezdve, hogy mennyi idő alatt javult, és hogy estleg van e sikersztori?


Köszönöm ha válaszoltok!


2012. máj. 31. 10:27
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:

4. vagyok :):)


Elmész a háziorvoshoz, és mondod hogy gombócérzés van a torkodban, heves szívdobogás, hullik a hajad, stb....vagy egyszerűen elmondod, hogy endokrin magánrendelésre mész, és szükséged lenne egy TSH T3 T4 vérvételre!!!


Diéta. : semmi kenyér, semmi tészta, semmi rizs. Tea édesítővel, kávé-egyebek édesítővel. Banán nuku, gyümölcslevek nuku, főleg a 100%-ak! Ha light dolgokat veszel nézd meg hátulján a ch adatokat, mert sokszor a ligh nem szénhidrátcsökkentett, hanem zsírcsökkentett és sokkal több benne a szénhidrát mint pl a normál majonézben!!! Keress itt a neten egy szénhidráttáblázatot, kis fantáziával ehető kajákat lehet kihozni. Max te csak nézed hogy a család sajtos tésztát majszol, vagy tojásos-nokedlit, de meg egszel egy zsömlét tejjel, vagy diabet.lekvárral. Na jó, ez tulzás.....de kb így néz ki. Krumpli jöhet minden formában, sokkal kevesebb benne a ch. Inkább egyél egy tepsis sültkrumplit mint egy tányér rizst. Kajába husit bunda nélkül. és még sorolhatnám......... én most kezdtem megint komolyabb diétába, mert rosszak lettek az eredményeim, és eddig tojtam a ch diétára úgy félig meddig tartottam be, de még úgy is látványos volt..... Ha meg olyanod van hogy most akkor is meg kell enni egy gusztusos torta szeletet, hát tessék megenni......nem kínzás azért ez! :):):)


Megkérdezhetem azért, hogy most már egy kicsit jobban vagy ugye lelkileg?????? Egy jó endokrinológus kell, egy jó nőgyogyi, és minden okés lesz!!! ÉS LESZ BABA!! Punktum!!!

ÉS LESZ A TÖBBI PCO-S sorstársaimnak is!!!! EZ VAN! Lesz és kész, nincs apelláta!!! Csak ki kell bírni addig!!!

2012. jún. 1. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:

Kedves 4.! Segíts akkor nekem is! Én is PCO-s vagyok, most fogok menni vérvételre, meg endokrinológiára. Csakhogy én allergiás vagyok az összes (!!!) édesítőszerre, egyedül a tiszta fruktózt tudom enni, ami meg tömény cukor. Na ilyenkor mi van? :) Ezt egyik dietetikus sem érti meg.

Kérdező! 3 éve vagyok PCO-s, besikerült már 2 alkalommal a gyerek eddig, igaz, nem maradt meg, de az már más probléma miatt történt. A PCO csak a teherbeesést nehezíti. Egyébként bármikor kialakulhat sajnos. Nekem nem is voltak előtte cisztáim, onnan derült ki, hogy baj van, hogy tele lettem szőrrel... rá 4 hónapra látták meg az első cisztát a petefészkemen.

2012. jún. 2. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:

4.

Uhhh..... hát....ezt egy szóval tudom összegezni: "szívás". :( Mindenféle-fajta édesítőt kipróbáltál már? Hallottam valami marha drága nem szaharin alapú növényi eredetű kóróról... de elment a fülem mellett a hír sajnos..... vagy egy patika magazinban olvastam talán....hát...az biztos hogy létezik, de nem tudom mi az.

Egyébként ba kiprodukáltam a hülyeség nagyiskolájának érdemérmét. Jó kis PCO-s, IR-es, diétán, Mefen lévő nagyságasszony kiskirálylány behabzsolt két óriás szelet édes-krémes mennyei süteményt....eredmény::..->kb 30 perc múlva 2óra trónolás iszonyatos görcsökkel...... hát nem is tudom megérte-e....(....

2012. jún. 2. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 A kérdező kommentje:

Eloszor is nagyon koszonom a valaszokat, nagyon hasznosnak talaltam oket. A heten mindenkeppen elekzdek utana jarni, hogy tudnek hamarabb eljutni endodokihoz. van egy beutalom hormonvizsgalatra, de a tsh nincs rajta, mindenkeppeb felhivom a maganlabort, egyreszt hogy ott elfogadjak e ezt a beutalot (a centrumlab honlapjan neztem, hogy beutaloval ingyenes a vizsgalat,de nem tudom milyen beutaloval, es mindegy e honnan. elvileg a 17. keruletben is van helyuk mi meg onnan egy kopesre vagyunk, tehat elvileg tartozhatunk is oda.) de a tsh-t mindenkeppen kulon meg akarom csinaltatni.

annyi lenne meg a kerdesem, hogy milyen vizsgalatnak hivjak azt amikor az inzulinrezisztenciat vizsgaljak? es erdemes ilyet is nekem kernem, hogy mire megyek dokihoz meglegyen, vagy majd o ker? de az meg megint kulon ido.

ha nem fogadjak el a beutalot, akkor milyen hormonokat erdemes elsore nezetni a tsh-n, tesztoszteronon es prolaktinon kivul? mert gondolom ami ciklusfuggo azt hiaba nezetem meg (ahogy a doki is mondta), nem kapunk realis ertekelheto eredmenyt, es egyelore meg mindig nem jott meg aprilis 23 ota. (ilyenekre van amugy hogy: osztradiol, progeszteron, prl, shbg, fsh, lh. ezekbol erdemes mindent megcsinaltatni?)

szep napot mindenkinek.

2012. jún. 4. 08:56
 15/38 A kérdező kommentje:
ja meg annyit, hogy az ir-nek van valami tunete? lehet eselyem arra, hogy nekem legalabb ilyen nincs, vagy ez mindenkeppen egyuttjar a pco-val?
2012. jún. 4. 08:58
 16/38 anonim ***** válasza:

4.

Hát...sok esetben igen együtt jár, de nincs tünete, nálam nem volt, max a hízékonyság, vagy hogy az Istenért sem mennek le a kilók bármit is teszek.

Az IR-re az endokrinológus fog adni beutalót (elméletileg, nekem is kb másfél év után kérte mióta jártam hozzá).Most megint elmentem, de kihánytam a cuccot a 2óra letelte előtt negyed órával, és nem vették le a vért. Ilyenkor lehet előröl kezdeni. :( NÁlunk úgy van, hogy a háziorvostól kérsz endokrin szakrendelésre beutalót. az endokrin szakrendelésen kapod meg a vérvételre a beutalókat.

Bár szerintem háziorvos függő, mert mikor én kihánytam a cukros lötyit (40km-ert utaztam azért a fránya vérvételért) azonnal elszaladtam a háziorvoshoz hogy mi történt, tud-e beutalót adni, adott is, de az oktondi csak a glükózt kérte a beutalón, az inzulint nem, úgyhogy megint lehet előröl kezdeni. Szerintem kérdezzél rá. Lehet, hogyha elmondod hogy endokrin magánrendelésre szeretnél elmenni, és ott azt kérték, hogy már a rendelésre vidd magaddal a TSH, T3 T4 (pm), és a cukorterheléses vizsgálat (ahol inzulint is néznek) eredményeit. Jól kitalálta ezt az eü rendszer, nehogy már könnyű legyen.......:(:(

Hormonokat is kérhet az endokrinológus,de ez is dokifüggő, mert pl.engem sosem küldött hormonvérvételre.

Minden jót, és írd meg feltétlen a fejleményeket!!!

2012. jún. 4. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 A kérdező kommentje:

hu, anyam, gusztustalan ez az eu rendszer. na mindegy, gyors utanajarassal kaptam jovo ht szerdara idopontot az aesthetia orvosi kp-ba. ez pont 2 hettel hamarabb van, mint amit eredetileg kaptam mashol, ugyhogy szerintem mar kivarom ezt, es majd az orvos megmondja hol kezdjuk a kivizsgalast. elvileg az elso alkalom fel oras konzi, gondolom ad ki beutalot, es talakozunk ha kesz. az sztk-s vervetelen mennyit ulnek, lehet tudni? mert ha nagyonnagyon sokat, akkor lehet, hogy azt is inkabb maganba csinaltatom.

hogyhogy az endodoki nem nez hormonokat? akkor mit nez? nekem pl biztos hogy a fo gond a prolaktinnal van, az hogy fog kiderulni ha nem csinaltatja meg a vizsgalatot? egyre jobban ketsegbeesek mar, most akkor hogy van ez? fog adi valamit hogy egaltalan megjojjon? nem ertek mar semmit.

2012. jún. 4. 12:36
 18/38 A kérdező kommentje:

hulye kerdesek 2. felvonas: tegyuk fel hogy a jovo hetre, mikor megyek, megcsinaltatok egy alap vervetelt: tsh (t3, t4), prolaktin, tesztoszteron, inzulinrezisztencia vizsg. (meg mindig nem tudom hogy hivjak.) Mar ez alapjan irhat fel gyogyszert? ezek a vizsgalatok elsore elegendok? mit javasoltok mit csinaltassak meg meg, hogy haladjon a dolog?

Aztan, eltelik 1-3 honap, jon az ujabb kivizsgalas, mondjuk hogy rendezodtek a hormonok valamelyest. de honnan fogjuk tudni hog van e pé-m. hogy teherbe tudok e esni egyaltalan? hog termelek e eleg progeszteront, hogy a baba egyaltalan meg tudjon tapadni, es termelek e eleg sargatestet (hugomrol egesz kicsi tinikora ota tudjak hogy pco-s o pl nem termel progeszteront, es ezert csak spec fogigatloval tudjak fenntartani a ciklusat, es meg igy is gyakran van koztesi pecsetelo verzese, kulonben egyfolytaban meglenne neki. babat meg nem akarnak). hogy nincs e osztrogen tultengesem, szoval ertitek, ezeket hogy tudjak majd kideriteni? nyilvan csak azutan lehet ha rendezodik a ciklusom valamennyire.

vege lez ennek valamikor?...

sajnalom hogy ennyien jarunk egy cipoben, es tenyleg bocs a buta kerdesekert, de jo lenne tudni hogy mi var ram. jelenleg csak ez tartja a lelket bennem.

2012. jún. 4. 13:13
 19/38 anonim ***** válasza:

4.

Dehogynem kérhet hormonvérvételt is, csak az én dokim pont nem kért, mert a pco-val, és a pajzsmirigyemmel foglalkozott..:) Mindent kérhet az endodoki nyugi!!!!!!! Ha jó helyet találsz, és látom hogy magán, akkor meg főleg (remélhetőleg) fognak veled foglalkozni. A TSH eredmény nálunk két hét mire megvan...:( és ezzel kell menni a dokihoz.

Mert lehet ám hogy most elmész, kifizeted a jó kis borsos összeget azért, hogy elküldjön vérvételre, aztán megint lehet menni az eredményekkel. Ha legalább a TSH-t el tudnád intézni a háziorvossal, már lenne egy kiindulópontja a dokinak, aztán majd küld tovább. Mert pl.ha túl magas a TSH-d akkor alapból kell hogy Euthyrox vagy Letrox nevezetű gyógyszert írjon fel. Nem tudom nálatok hogy van a vérvétel, de nálunk pl marha sokan szoktak lenni, reggel 7-től van,sorszám, beutalót be kell dobni az ablakon, aztán elég gyorsan halad a dolog, mindig végeztem eddig jobb esetben 30 perc alatt

2012. jún. 4. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 A kérdező kommentje:
hat akkor tenyleg valoszinuleg maganba megyek laborba most elsore, hogy gyorsan meglegyen az eredmeny (24 orara irtak), nezetek egy tsh-t prolaktint, meg tesztoszteront, aztan majd meglatjuk hogyan tovabb. kitalalok majd valami dietat is. olyan labort neztem ahol idopontra hivnam, ugyhogy meg a varakozast is meguszom talan. jajj, csak telne mar az ido.
2012. jún. 4. 14:53
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!