Megint megjött, lelkileg hogy dolgozzátok fel?

9-es vagyok!

Én csak azt szerettem volna leírni,hogy nekem se egyből jött össze.

Kitartás és előbb utóbb meglátod összejön.

Lassan 2 és fél éve nem jön a baba, még nincs gyerekünk, szerencsétlennek érzem magamat emiatt, és pont azért mert körülöttem mindenkinek azonnal ELSŐRE sikerül még annak is aki nem is tervezte azt kapásból ikrei lesznek, nekünk meg semmi!

Görcsölök, nem görcsölök, egyik variáció se jött be, mert ígyse-úgyse sikerül, akár foglalkozom vele, akár nem. Akármit csinálok sehogyse sikerül. Én már nem is tudok sírni ha megjön a mensi, mert annyira hozzászoktam ehhez, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy sose védekezünk és mégis megjön a menstruációm!

10-es válaszoló vagyok!

A 12-esnek üzenném hogy attól hogy szerinted "csak" hónapok óta nem sikerül, had legyünk már elkeseredve légyszives.

Mivel senkinél nem tudod az előzményeket, nem is kellene ítélkezned.

Kérdező!

Clostilbegytet írt fel hogy rásegítsünk még jobban a peteérésre.

Amúgy mi a párommal ki vagyunk mindenféle szempontból vizsgáltatva, mivel 3 évvel ezelőtt már volt egy sürgősségi császáros koraszülésem. túl korán.. tehát a babámnak csak napok jutottak... nagyon fájó emlék nem is írok róla többet. Az a lényeg hogy ezután 1- másfél évig lelkileg próbáltunk felállni a padlóról a párommal, majd újabb 1 év mire minden vizsgálat elkészült rajtam is ( legfőképp én voltam az érdekes orvosi szempontból)-rajta is.

És most itt tartunk, mióta élesben próbálkozunk egyszerűen nem sikerül. Az orvosomal folyamatos kapcsolatban vagyok, állandóan figyeli a peteérésemet, nagyon drukkol nekünk.

És igen, írta egy hozzáaszóló hogy 1 évig nem foglalkoznak az emberrel ha nem sikerül, ez az én esetemben nem igaz. Tudja nagyon jól az orvosom hogy min mentem keresztül ( hisz akkor is ő volt az orvosom), a vizsgálatainkat is ő vezényelte le, tudja nagyon jól meddig hezitáltam hogy bele merjünk-e vágni, sőt az első évben még azt hangoztattam hogy soha többet nem szülök, csak a fiamat akartam visszakapni.

Ehhez képest eljött az idő amikor sokkal nagyobb lett a vágyam a baba iránt mint a félelmem. A félelmeimet elfojtom. Tudom hogy nem lesz a terhesség nekem könnyű. Sőt, nagyon nehéz lesz. De vállalom, állok elébe. És amikor így álltam már az orvosom elé, ilyen határozottan akkor elmosolyodott és azt mondta na végre. Hiába " még csak" ez volt a 7. hónapunk hogy nem sikerült, úgy érzem mintha neki is fontos lenne hogy nekünk minél előbb sikerüljön.

Hát majd kiderül.

És nem tudom te hogy vagy vele, de attól a sok "ne akard annyira görcsösen és majd jön" mondatoktól én a falra tudok mászni.

Azt magyarázza el nekem valaki hogy ezt hogy nem lehet akarni.