Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Kétségbe vagyok esve, NEM...

Kétségbe vagyok esve, NEM emiatt fogok dönteni, csak kiváncsi vagyok mások véleményére is?

Figyelt kérdés

Szóval, 19éves lány vagyok, 4.-es gimnazista. 1,5évig jártam egy fiúval, 2 hónapja kiderült, hogy megcsalt egy lánnyal. Én természetesen kiadtam az útját. Feljött hozzánk a cuccaiért és könyörgött, hogy bocsássak meg neki, meg fiatal még, de őszintén szeret blablabla..Mondtam, hogy szó sem lehet róla. Ő innestől kezdve bevetett mindent, rózsákat küldözgetett, folyamatosan hívogatott, smsekkel bombázott stb. Annyit kért, hogy menjek el vele beülni valahova és legalább úgy szakítsunk, hogy beszéljünk át mindent, mert 1,5év megér ennyit. Belementem. Következő pénteken egy bárba iszogattunk és mondtam neki, hogy semmiképpen sem fogok megbocsátani, tőlem beszélhetünk meg minden, de már nem leszünk egy pár..Ettől függetlenül nagyon szeretem a fiút, ő volt nekem az első, minden szempontból. Már kicsit spiccesen indultunk el, és feljött hozzám, mert nálam volt még egy telefontöltője. Nem volt nálunk otthon senki és hibáztam egy nagyot, engedtem a csábításnak és lefeküdtem vele. IGEN nagyon nagy hiba volt, de abban a helyzetben totál rám nyomult, én meg mondjuk úgy, hogy hagytam magam...meg úgy is mondhatjuk, hogy kihasználta, hogy szeretem még és azt, hogy megittam fél üveg bort..

De nem is ez az igazi gond. Következő hónap elején késett a menstruációm és pozitív lett a tesztem. Anyukámnak rögtön elmondtam, nagyon szoros a kapcsolatunk, ő azt mondta rám bízza bármit is teszek segíteni fog. Egyébként egy bölcsödébe dolgozik, tehát ez a része adva lenne. Mindig úgy voltam az abortusszal, hogy nem ítélem el aki megteszi, de ÉN nem lennék rá képes. Félnék, hogy depressziós lennék utána, félnék, hogy nem lehet több gyerekem és egyébként sem férne bele a morális felfogásomba. EDDIG. Most ugyanis teljesen tanácstalan vagyok. Majdnem kitűnő tanulóként természetesen tovább akartam tanulni, de ez a legkevesebb, más is megoldja gyerek mellett. De az apját már látni sem bírom. Szeretni tudnék e egy olyan gyereket, aki ilyen körülmények között fogant? El tudnám e neki valaha mondani az igazságot? Megfoszthatom e az apjától? Tuti rámakaszkodna az exem ha megtudná, és követelné apai jogait..Fogalmam sincs mit tegyek, 6hetes vagyok, 1hetet adtam magamnak eldönteni. Sokat segítene, ha esetleg valaki elmondaná a tapasztatalatát vagy ilyesmi. Vallási meggyőződéses rohadt gyilkos vagy ha megölöd komment nem kell köszi. Szerintem sem csak egy szövetcsomó, de a kérdés nem ilyen egyszerű. Nem csak a magzatnak vannak jogai. Köszönöm az értelmes válaszokat.


2012. febr. 10. 10:56
1 2 3 4 5
 31/45 A kérdező kommentje:
Még nem mondtam meg neki. Ha elvetetem nem is akarom feleslegesen fájdítani a szivét..Nem vagyunk rosszba, de 1éves voltam, amikor elváltak, a nevelőapukámmal nőttem fel, ő tudja. Nagyon rendes, mellettem áll ő is. Nagyon magam alatt vagyok, 1percre nem gondoltam h ez előfordulhat velem...Mint valami rossz szappanopera, csak sajnos ez az életem.......
2012. febr. 15. 15:05
 32/45 anonim ***** válasza:
Jaaaaa, nem a te apukád, hanem a picúrkák apukája tudja-e?
2012. febr. 15. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/45 anonim ***** válasza:

Én is olvaslak.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Két gyermek? Így még nehezebb a döntés, bár van még pár heted.

Nagyon nehéz túltenni magad egy abortuszon, de nem tudom azt hogyan lehet feldolgozni, hogy ikrek.

Azért majd kérlek írd meg, hogyan döntöttél!

16hkm

2012. febr. 15. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/45 anonim ***** válasza:
40%

Ó azért harmincas ne találj már ki hülyeségeket. Mi misztikus van abban, hogy félrészegen védekezés nélkül szexelt, teherbe esett és ikerterhesség lett belőle? Az sem misztikus, hogy fú épp el akarta vetetni és akkor ment orvoshoz és akkor derült ki, mert természetes, hogy előtte orvoshoz kell menni aki igazolja a terhességet. Nincs itt semmi cél, meg misztikum.


Hát mit mondjak. Szép meg minden, de őszintén szólva 19 évesen abban a helyzetben, amiben te vagy, még egyre is azt mondanám, hogy nem, de kettő az már végképp túl sok lenne apa nélkül, egyedül, tapasztalatok és megélt fiatalság nélkül.

2012. febr. 15. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/45 A kérdező kommentje:

Elmondtam ma az apának, hááát :S

Azt is elmondtam, hogy igen erősen hajlok az abortusz vagy az örökbeadás felé, de nem akarom utólag elmondani neki..Lehordott minden szemét gyilkosnak először, meg próbált ilyen lelkiismeret furdalást keltő szöveget nyomni..Aztán mikor látta, hogy nem hat meg, hangnemet váltott, és mondta, hogy ő azonnal keres munkát és segít mindenben. Hát persze. Mondom, hol fogunk lakni szerinted? Válasz: Ott ahol eddig, megyek majd mindennap hozzátok.

Nem lettem okosabb, az biztos.

Azt mondta kinyírja az orvost is, aki megcsinálja az abortuszt.

Na innen látszik mekkora gyerek még....

Eddig ha véletlen 1-2* szóba került a téma, vagy pl. megnéztük még régebben a 24hét cimű filmet a youtube-on, hát kicsit sem hatotta meg, kb annyi volt, ha kiverem az is gyilkosság? Érdekes a változás, de az biztos, hogy egy szavát sem hiszem el, és nem is számítok a segítségére.

2012. febr. 16. 10:37
 36/45 anonim ***** válasza:
50%
Sajnálom, hogy ilyen az apuka hozzá állása, tényleg nem tűnik valami nagy segítségnek... nem akartam hülyeségeket írni ( én írtam, hogy nekem lúdbőrös lett a karom), azért nem kellene így írni rólam, mert leírtam mit gondolok, elvégre ezért írt ide a kérdező, és a hangnemmel sem értek egyet, de ha neked ettől jobb kedves válaszoló, hát legyen! Remélem a kérdezőnek nem "ártottam" a válaszommal, nem az volt a cél! Mindenképpen írj, én olvaslak, és sok erőt kívánok az elkövetkező hónapokhoz, akár hogyan is döntesz!
2012. febr. 16. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/45 anonim ***** válasza:
59%

Nekem volt már abortuszom, amikor még tanultam és nem tudtam volna vállalni a picit, de nagyon bizonytalan voltam, féltem, hogy rosszul döntök.

Ma már két gyerek anyukája vagyok és már tudom, hogy akkor az volt életem legjobb döntése, hatalmas felelősség egy gyerek, még így, hogy szerető családban élünk is néha nagyon nehéz.

szerintem most ne azzal foglalkozzál, hogy 1 vagy 2 petesejt termékenyült-e meg, nem kell ezt túlmisztifikálni, légy most realista, az eszed döntsön.2 gyereket 19 évesen, apa nélkül bevállalni, úgy hogy nincs szakmád sem, nagy vakmerőség és szerintem senkinek sem lenne jó.

2012. febr. 17. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/45 A kérdező kommentje:
Ha valaki olvassa még, elvetettem. Az apa elkezdett szabályosan zaklatni, a nevelőapám is ellenem fordult és azt mondta nem bírna elviselni két kisbabát. Nagyon nagyon magam alatt vagyok, de ez van... Köszönöm mindenki tanácsát, sziasztok.
2012. febr. 24. 17:11
 39/45 anonim ***** válasza:
100%

Én olvaslak.

Sajnálom, hogy a körülötted élők így álltak a dologhoz.

Fiatal vagy, tanulj és sokra fogod vinni az életben. Találni fogsz egy rendes pasit és lesznek gyerekeid!

(Saját tapasztalat)

2012. febr. 24. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/45 anonim ***** válasza:
84%

Szia!


Jól döntöttél! Ez a fiú akkor is zaklatna, ha megszülted volna a babákat! Így szép lassan megunja, és talál magának más elfoglaltságot! Idővel a lelked is megnyugszik! De soha ne tekincs vissza, hogy mi lett volna ha...!?

Sok sikert a további életben, és kívánom találd meg a boldogságot!

2012. febr. 24. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!