Mit szóltok a párom véleményéhez a babavállalással kapcsolatban? (bővebben lent)

23 évesek vagyunk és 4 éve vagyunk együtt. A napokban volt az első alkalom, hogy komolyabban beszéltünk a házasságról és a babavállalásról, és annyira meglepődtem a véleményén, hogy szó szerint tátva maradt a szám.

Ezidáig csak annyi került szóba, hogy ha véletlenül teherbe esnék, akkor megtartanánk a babát. Az első két évben óvszerrel védekeztünk, majd óvszer+hőmérőzésre váltottunk, vagyis pé után nem védekezünk. Jól követhető ciklus esetén ez elég biztonságos módszer, és a párom is szereti, hogy időnként nem kell óvszert húzni.

Mesterképzésre járunk, következő tanévben félállásban fogunk cégnél diplomát írni. Már vágyom a babára, úgy gondoltam 1-1,5 év múlva abbahagyhatnánk a védekezést. Felhoztam neki a témát, és mikor eljutottam idáig ő a szavamba vágott, és kerek perec kijelentette, hogy ő nem akarja, hogy bármelyik gyereket is tervezzük. Szerinte a család a legszentebb dolog (ennek persze nagyon örülök) és undorító, ha valaki lakástól, munkahelytől, pénzügyi helyzettől stb. teszi függővé, hogy mikor vállal gyereket, hiszen ez olyan, mintha a gyerek másodlagos lenne. A gyermekáldás azért is áldás, mert az ember nem úgy tervezi meg, mint egy gyártási folyamatot. Ezek után megkérdeztem tőle, hogy mégis hogy kívánja ezt megvalósítani. Csak meg kell beszélnünk, hogy mostantól nem védekezünk, nem? Vagy ha az első gyerek után spirált tetetek föl, az a spirál se fog úgy magától eltűnni onnan. Erre azt felelte, hogy akkor felőle tervezhetek, csak ő ne tudjon róla, mert az olyan illúzióromboló. Valahogy úgy képzeli, hogy ha úgy érzem eljött az idő, akkor "rápattanok" és kijelentem, hogy most nem kell óvszer. Majd hozzátette, hogy arra ne várjak, hogy ő elém álljon és kimondja, hogy gyereket akar két okból sem. 1: Nekem kell kihordani és megszülni a gyereket, és ő nem érzi jogosnak, hogy komolyan beleszóljon a kérdésbe. 2: A legtöbb férfi fél egy kicsit a felelősségtől és az ismeretlentől. Valószínűleg addig húzná a dolgot, hogy mire rájönne, hogy gyereket szeretne, addigra verné a fejét a falba, hogy milyen hülye volt, hogy idáig halasztotta.

Szóval valahogy úgy képzeli a dolgot, hogy éldegélünk egymás mellett boldogan kettecskén és közben 30-35 éves korunkig bezárólag születik 2-3 babánk, de nem tervezzük őket tudatosan.

Én igazából örülök a véleményének, csak nem tudom, hogy most ezzel mit is kezdjek. Most tényleg egyszer csak ne vegyek többet óvszert, anélkül, hogy bármit is mondanék? De hiszen fel fog tűnni neki is, ha nem védekezünk.

Másrészt picit aggódom a miatt, hogy ha esetleg nem jönne össze a baba, akkor sem lenne hajlandó tudatosan tervezni, vagy vizsgálatokra járni. Ezt még konkrétan nem mondta, de egy-két hozzászólásából le lehetett szűrni, hogy nem igazán ért egyet azzal, ha valaki minden áron gyereket szeretne. Szerinte a sikertelenségnek biztos komoly oka van, a lombikot pl természetellenesnek tartja. Mondjuk a családunkban pont rossz példa van, mindkét gyerek picit sérült lett és az anyuka szervezete is nagyon megsínylette a terhességet.

Előre is köszönöm a véleményeteket. Mellesleg a párom nem vallásos neveltetésű, különben nem lepődtem volna meg ennyire.