Abortusz, örökbeadás vagy megtartás?

Szia!

Az én történetem :

Nekem 1 éve volt abortuszom,amit nagyon megbántam,anyagiak miatt döntöttünk így,de már bánnom.Nincs olyan éjjel hogy ne sírjak a tettem miatt.

Párom mellettem állt,szüleim ellenünk voltak,nem bírtam a nyomást és elmentem az abortuszra,nagyon összetörtem lelkileg.

A hozzászólásokat olvasva,ma már nem tenném meg,akármilyen anyagi helyzetben is vagyok.

Most jó az anyagi hátterünk,viszont nem jön a baba,kiderült petefészek cisztám van,úgy érzem ez a büntetésem.

Pároddal beszéld meg előbb,gondolja át még egyszer mit szeretne,talán épp azért most jönne a baba hogy erőt adjon neki is a műtétnél hogy tartson ki.

Szerinted párod szülei mit szólnának hozzá?

Sok erőt és kitartást kívánok Nektek,a párodnak jobbulást!

A 3 hetes Tündérke anyukája vagyok!

Nagyon sajnálom ami a Pároddal történt/történik, borzasztó érzés lehet és így abszolút megértem a félelmeit és azt, hogy így nem szeretné a babát. Bár én nem is úgy fogalmaznám meg, hogy nem szeretné a kisbabát hanem, hogy fél vállalni Őt, mert egyelőre a saját jövője is teljesen kilátástalan, hiszen gondolom Te is tisztában vagy Vele, hogy minden a műtéttől függ, hogy hogyan sikerül majd ... Valamint az azt követő időszak. Bár nem részletezted a dolgot ... Sokat számít, hogy időben diagnosztizálták -e, hogy áttétes -e ... stb. De remélem nem áttétes!! Nos így valóban baromi nehéz a döntés, ugyanis bárhogyan is alakuljon a jövőtök, ha jól ha rosszul, a kisbabát ha úgy döntötök vállaljátok mindig 100%-osan el kell, hogy lássátok, mindig 100%-os figyelemmel és szeretettel kell, hogy gondoskodjatok róla, hiszen nem játékbaba és ez olykor nagyon nehéz még egy olyan szülőnek is, akinek a Te/Ti problémáitokhoz képest csak hangyányi, jelentéktelen gondjai vannak. (pl. a mindennapokban előforduló "átlagos" problémák) Úgyhogy én azt tanácsolom, hogy először is ülj le a Pároddal, beszéljétek át ezt töviről-hegyire, minden mellette és ellene szóló érvet belevéve és döntsétek el KETTEN!, hogy szeretnétek -e vállalni a kisbabát. Persze vállalhatod egyedül is de ha a szüleid mégsem támogatnának, egyedül, nulla segítséggel az egyetemet, legalábbis ezt a szakot biztos, hogy nem fogod tudni elvégezni. (én még halasztással is megkockáztatnám) Ha Ti jutottatok együtt valamire, utána ülj le a szüleiddel és beszélj velük, mondd el, hogy a Pároddal mire jutottatok, hallgasd meg az Ő álláspontjukat is de legyen a szemed előtt, hogy a döntés a Tiéd és nem pedig másé. Ez a kisbaba a Tiéd, Te fogsz Neki életet adni ha vállalod és Neked kell majd gondoskodnod róla, felnevelned ... Remélem a lehető legjobban alakul majd a jövőtök! Sok erőt és kitartást kívánok!! Továbbra is fenntartom, hogy ha bármilyen tanácsra vagy egyszerűen csak arra lenne szükséged, hogy beszélgess valakivel, privátban írhatsz nyugodtan, vagy itt is, szívesen válaszolok! :-) Ne keseredj el, légy erős!! Remélem Isten majd megsegít Titeket!! :-)

Szia!

Bár velem nem esett meg ilyen, azért válaszolok! 4ed éves joghallgatóként férjhez mentem tavaly, és idén szeptemberben gondolkoztunk azon, mikor szeretnénk picit. Végül úgy döntöttünk, hogy ráálllunk a témára, hiszen rengeteg ember van, aki hiába küzd nem jön a baba. A ritka szerencsés fajtához tartozunk, tavaly szeptember 30-án voltunk együtt védekezés nélkül, idén június 19-én megszületett a kislányunk, ki lehet számolni..Szóval az első alkalommal összejött, ergó, végzős joghallgatóként álltam az anyaság küszöbén. A diplomámat megírtam, a záróvizsgákat viszont halasztottam, mert beindult a szülés a 30. héten a stressztől, úgyhogy ennyit nem ért az egész. Most készülök a vizsgákra nem azt mondom, hogy egyszerű, sőt baromi nehéz, nehezebb, mint gondoltam, mert a kicsikém kifejezetten sírdogálós fajta, és nem szeret aludni, szóval tényleg rengeteg törődést igényel, alig van időm kinyitni a könyvet, akkro is hulla fáradt vagyok, mert éjszaka nem alszom...

Mégis úgy gondolom, hogy ha mégegyszer dönteni kellene, akkor is így csinálnám, mert nincs ennél szebb dolog a világon. Gyönyörű a lányom, és nagyonnagyon szeret engem. Tőle érzem azt, amire világ életemben vágytam: neki tökéletes vagyok, ő úgy fogad el, ahogy vagyok, előtte nem kell szégyenkeznem, bármilyen kócos is a hajam, és bármennyi pluszsúly van rajtam, ő ugyanolyan imádó rajongással néz rám. Bármikor mosolyt tudok csalni az arcára, már az is elég, hogy belépjek a szobájába, amint észrevesz, fülig ér a szája. Nem is tudom mi lenne velem nélküle!

Én amúgy abszolút abortusz ellenes vagyok, ha 16 évesen estem volna meg, akkor is maradt volna a baba, képtelen lettem volna elvetetni. Helyetted nem dönthetek, de remélem olyan döntést hozol, amit később nem fogsz megbánni!!

Drukkolok!!!

szia,

ne haragudj nem olvastam végig a válaszokat,csak azokat a kommenteket amiket te irtál. megkérdezhetném,hogy végül is mi lett a baba sorsa,megtartottátok?