Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Teherbe estem a tanáromtól,...

Teherbe estem a tanáromtól, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy egy tanárommal volt viszonyom több, mint egy évig... Azt mondta nincs családja, és én hittem is neki, mert egy külön házba mentünk mindig fel hozzá, ahol semmi nem utalt ilyesmire, sőt még az anyukájával is találkoztam...

Azt hittem minden rendben van köztünk, de a héten már 2× pozitívat teszteltem, és mikor elmondtam neki, előadta, hogy neki már van gyereke, s felesége is... Most azzal fenyeget, hogy engem jelent fel ZAKLATÁSÉRT, ha ezt többször megemlítem, vagy elmondom valakinek. Elhozta a ruháimat amik nála voltak, és bedobta a teraszomra egy táskában... Azt mondta nem akar többé látni és megfenyegetett, hogy fogjam be a számat... És azt is állította, hogy nem az övé a gyerek, és egy r0h4dt kurv4 vagyok, hogy " megcsaltam "... ( erről persze szó sincs )

De azt elfelejti, mikor erőszakosan hatolt belém... Mindig védekeztünk, én felelősségteljes voltam, aztán egyszer megelégelte, hogy sosem engedem, hogy betegye akár csak 10 másodpercre is óvszer nélkül... Kb 2 hónapja pedig erőszakkal hatolt belém, lehetséges hogy ettől lettem terhes ? ...

De a fő kérdésem, hogy kihez forduljak? Mit tegyek???...


2011. szept. 15. 21:11
1 2 3 4
 31/35 anonim ***** válasza:
100%
iparkodj elmenni az orvoshoz,mer tha 2hónapja menstruáltál utoljára akkor már 8-9hetes lehetsz, s ugye a 12hétig lehet elvetetni. szerintem sincs más apelláta
2011. szept. 16. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/35 anonim ***** válasza:
75%
off Bárcsak én is ilyen könnyen esnék teherbe, és nem kéne hónapokig várnom, mire összejön egy baba.
2011. szept. 16. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 anonim ***** válasza:
Szia!én elhiszem amit mondasz!az én volt tanárom is összejött egy csajjal bár ők össze házasodtak a baba előtt, és addig titkolták a dolgot amíg a csaj ki nem maradt a suliból!Én sosem vetetnék el egy babát!Ha biztos vagy abban hogy feltudod nevelni és a bnőd segít,lehet h apukád is segítene ha már anyukád nem.és tudsz mellette tanulni dolgozni akkor tartsd meg!ha a DNS teszt be bizonyítja h tényleg a tanárod az apja jár a gyerektartás, és a sulitól is kaphatsz támogatást ha már egyetemre jársz!ha pedig nem szeretnéd felnevelni, talán örökbe adhatnád bár ez biztosan sokkal fájdalmasabb!majd írd meg hogy döntesz!kitartást!
2011. szept. 16. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 anonim ***** válasza:
73%
Szia!Nagyon sajnállak,h ilyen helyzetbe kerültél.Beszéltem egy rendőr ismerősömmel erről a témáról és azt mondta,hogy DNS tesztet meg kell csinálni ha a bíróság kéri.Ha a gyereket megtartod akkor a fizetésének a 40%-át köteles megadnia.
2011. szept. 17. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/35 anonim ***** válasza:
0%

"40%-át köteles megadnia"


Ne hü'itsük a kérdezöt fontos hogy az anyagi oldalt tisztán lássa

1 gyerekre 15-20%-nál nem lesz több senkit nem fog érdekelni hogy a kérdező dög egyedül van a gyerekre, se munkája, se végzettsége.

A bíró nem fogja sajnálni mert 18 évesen méltoztatott összefeküdni védekezés nélkül a tanárával.

2011. szept. 17. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!