Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Teherbe estem a tanáromtól,...

Teherbe estem a tanáromtól, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy egy tanárommal volt viszonyom több, mint egy évig... Azt mondta nincs családja, és én hittem is neki, mert egy külön házba mentünk mindig fel hozzá, ahol semmi nem utalt ilyesmire, sőt még az anyukájával is találkoztam...

Azt hittem minden rendben van köztünk, de a héten már 2× pozitívat teszteltem, és mikor elmondtam neki, előadta, hogy neki már van gyereke, s felesége is... Most azzal fenyeget, hogy engem jelent fel ZAKLATÁSÉRT, ha ezt többször megemlítem, vagy elmondom valakinek. Elhozta a ruháimat amik nála voltak, és bedobta a teraszomra egy táskában... Azt mondta nem akar többé látni és megfenyegetett, hogy fogjam be a számat... És azt is állította, hogy nem az övé a gyerek, és egy r0h4dt kurv4 vagyok, hogy " megcsaltam "... ( erről persze szó sincs )

De azt elfelejti, mikor erőszakosan hatolt belém... Mindig védekeztünk, én felelősségteljes voltam, aztán egyszer megelégelte, hogy sosem engedem, hogy betegye akár csak 10 másodpercre is óvszer nélkül... Kb 2 hónapja pedig erőszakkal hatolt belém, lehetséges hogy ettől lettem terhes ? ...

De a fő kérdésem, hogy kihez forduljak? Mit tegyek???...


2011. szept. 15. 21:11
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
100%
Hát igazából az a kérdés, hogy mit szeretnél. Megtartod a babát? Mert az első lépés az, hogy ebben döntesz. Aztán beszélj anyudékkal, és nem ártana kicsit befűteni a tisztelt tanár úrnak.
2011. szept. 15. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
100%
Egyáltalán hány éves vagy ?
2011. szept. 15. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
100%

ha megerőszakolt és a gyereket sem vállalja 3dolgot tehetsz

1-feljelented és abortálod a picit/megtartod

2-megtartod és követelsz gyerektartást. DNS vizsgálattal ki lehet mutatni hogy ő az apa

3-megtartod/abortálod, és nem mész bele semmilyen jogi vitába

2011. szept. 15. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
Mi lesz a babával? Hány éves vagy?
2011. szept. 15. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
77%
Tudod ha ez tényleg így van ahogy azt te állítod akkor nincs mitől félned,én tuti feljelenteném,minden téged fog igazolni...orvosi vizsgálatok...minden!
2011. szept. 15. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
100%
Azt, h anyukádnak négyszemközt elmondod még nem tudja meg, csak akkor mikor a rendőrség kopogtat az ajtaján és beviszik. Innentől kezdve, ha szabadlábon marad is lehet távoltartásit kérni. Sőt, akár megtartod a babát, akér nem kérhettek dns vizsgálatot, ami a te igazadat bizonyítja.
2011. szept. 15. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
Hát vagy elveteted vagy megtartod és utána DNS vizsgálattal tudod bizonyítani,hogy ő az apa feljelented.
2011. szept. 15. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 A kérdező kommentje:

18 éves vagyok, anyukám nem áll mellettem, hozzá nem fordulhatok, apukám külföldön él... Egy barátnőmmel lakom egy Pesti lakásba.

Nem vagyok abortusz párti, idegileg összeomlanék ha el kéne vetetni a babám, de lehet, hogy nem lesz más választás... :(

Még suliba járok, szüleim nem támogatnak...

Egyedül neveljem fel a kicsit?

Tanácstalan vagyok... És elkeseredett

2011. szept. 15. 21:26
 9/35 anonim ***** válasza:

Még tanuész miből tartanád el a gyereket, a családod támogatna nekik szóltál már? Érett vagy az anyaságra? Először gondold át lehetnél e anyuka utána foglalkoz bármi mással.


Hány éves vagy ha kiskorú jelensd fel megrontásért. Az erőszakot kétlem hogy bizonyithatnád ezért nincs értelme jellenteni téged hurcolnának meg.

Ha megtartod dns tesztel kérhetsz gyt. de készülj fel hogy mire pénzt látsz az több honap akkár 1-2 év is lehet mert magától nyilván nem ismeri el az apaságot.

2011. szept. 15. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:

ha megtartod, kérhetsz gyerektartást.

rajtad áll.

elsősorban a gyereknek szeretetre van szüksége, ha ezt meg tudod adni, és vágysz is a picire,akkor tartsd meg. de ne feledd egy baba, sok lemondással jár, és te még fiatal vagy.

aztán nem is baj,hogy az apja,ha ilyen, nem lesz veletek. majd találsz egy arra méltót,aki majd sajátjaként szereti.

2011. szept. 15. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!