Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Teherbe estem a tanáromtól,...

Teherbe estem a tanáromtól, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy egy tanárommal volt viszonyom több, mint egy évig... Azt mondta nincs családja, és én hittem is neki, mert egy külön házba mentünk mindig fel hozzá, ahol semmi nem utalt ilyesmire, sőt még az anyukájával is találkoztam...

Azt hittem minden rendben van köztünk, de a héten már 2× pozitívat teszteltem, és mikor elmondtam neki, előadta, hogy neki már van gyereke, s felesége is... Most azzal fenyeget, hogy engem jelent fel ZAKLATÁSÉRT, ha ezt többször megemlítem, vagy elmondom valakinek. Elhozta a ruháimat amik nála voltak, és bedobta a teraszomra egy táskában... Azt mondta nem akar többé látni és megfenyegetett, hogy fogjam be a számat... És azt is állította, hogy nem az övé a gyerek, és egy r0h4dt kurv4 vagyok, hogy " megcsaltam "... ( erről persze szó sincs )

De azt elfelejti, mikor erőszakosan hatolt belém... Mindig védekeztünk, én felelősségteljes voltam, aztán egyszer megelégelte, hogy sosem engedem, hogy betegye akár csak 10 másodpercre is óvszer nélkül... Kb 2 hónapja pedig erőszakkal hatolt belém, lehetséges hogy ettől lettem terhes ? ...

De a fő kérdésem, hogy kihez forduljak? Mit tegyek???...


2011. szept. 15. 21:11
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
100%
Ebben az esetben érdemes a nőgyógyászhoz elmenni, akinek megmondod, h még nem tudtál a baba sorsáról döntést hozni. Utána kapsz papírt, amivel a védőnőhöz mehetsz, akinek tunia kell, h hova küldjön bizonyos problémákkal. De ezt még mindenképp a 12. hét előtt kell. Ez a te és a baba érdeke is.
2011. szept. 15. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
81%

+még valami.

gyt,ha nem fizet az apa, akkor az állam fizeti asszem fél évig és behajtja az apán. mert a gyereket nem érheti kár.

2011. szept. 15. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 anonim ***** válasza:
100%
az én véleményem: a te helyzetedben azt mondom ne tartsd meg ezt a babát!!! szülj annak pár év mulva aki érdemes rá hogy a gyereked apja legyen, s egy boldog családba szülessen a baba ne egy pesti albiba a nagy semmi közepbe,hiszen csak gyedet+családit kapnál rá és abból bizony nem lehet megélni. tanulj, élj, ennek van most az ideje...lehet h mindenki le fog pontozni,de ez a véleményem.azt mondom h azt kötsögöt meg felejtsd el, felesleges belemenni mindenféle jogi vagy egyéb vitába...szerintem...mert ugyis minent tagadni fog...persze ha megtarto a babát az más, akkor mindenkpp dns teszt és gyerektartási per. de szerintem felejtsd el ugy ahogy van, és kezdj uj életet...
2011. szept. 15. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/35 A kérdező kommentje:

De DNS tesztre nem kötelezhető, nem ?

Nagyon nagyon meg szeretném tartani a babát, mert tudom, hogy érett vagyok rá, de egyszerűen tudom, hogy nem tehetem meg, mert nincs rá módom és nem akarom rossz körülmények közt felnevelni... :(


Istenem, nagyon nagyon rossz ez az érzés, és az, hogy nincs kihez forduljak... :(

2011. szept. 15. 21:41
 15/35 anonim ***** válasza:
Valóban az lenne talán a legjobb megoldás...csak nem mindenki képes az abortuszra.Az a pici nem tehet semmiről és ő élni szeretne!Ilyenkor tanácsolják még az örökbe adást,de szerintem aki nem képes elvetetni az oda se tudná adni másnak ha már benne fejlődik és megszüli.Nagyon szomorú,hogy vannak ilyen szemét mocsok emberek,mint ez a tanár!Azért gondolj arra,hogy más is szült fiatalon és nem bánta meg,másnak is nehéz a helyzete és mégis boldogul.Te is feltudnád nevelni.Nem lenne könnyű,de képes lennél rá!
2011. szept. 15. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 Manka68 ***** válasza:

Szia!

Nekem azért kicsit fura ez a történet.

Én úgy tudom, igenis kötelezhető DNS vizsgálatra egy apasági per során. szóval olyan nincs, hogy te azt mondod, az övé, ő pedig letagadja és annyi.

Egyébként amikor én voltam diák, ha egy tanárnak viszonya volt egy diákkal, az az állásába került. Éppen ezért nem értem, hogy lehet valaki ennyire magabiztos egy ilyen helyzetben.

Ha valóban az övé a gyerek, akkor szerintem a tanár úr karrierjének annyi, ha te megszülöd, és bebizonyosodik, hogy az övé.

A másik lehetőséged, hogy elveteted és beletörődsz, hogy elvesztetted a pasidat.

2011. szept. 15. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 anonim ***** válasza:
Abortusz után is lehet dns tesztet csinálni.
2011. szept. 15. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 anonim ***** válasza:
Mikor volt meg utoljára? Mikor mész dokihoz?
2011. szept. 15. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/35 anonim ***** válasza:
Erőszakból származó gyerek megtartása mindig nagy nehéz mert folyton arra a rossz élményre fog emlékeztetni akkárhányszor ránézel. Hatalmas lelki erő gyereknek és neked is mert ez egész életetekben ott lesz köztetek. Felkészültél erre?
2011. szept. 15. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:
80%
szerintem az egesz egy jo kis kitalalcio KAMU!!!!
2011. szept. 15. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!