Nem tudom kivel megbeszélni mi a véleményetek?
Na igen. Nem tudok aludni... mindez attól hogy vasárnap névnapra kell mennünk az "anyósomhoz" és a párom nővérének "tökéletes családjához". 27 éves vagyok a probléma.... nem is tudom mikor kezdődött. Lényeg hogy 21 évesen teherbe estem az akkori barátomtól akit nagyon szerettem, és megakartam tartani, de aztán észérvek miatt -az apa nem volt alkalmas, a szülők nem segítenek, egy pelenkát, rugit, szoptatós melltartót se tudtam volna venni stb. - nem tartottam meg. Totál összetörtem, az abortusz altatásból majdnem nem ébredtem fel, úgyhogy a szüleim nem is tudták hogy hol vagyok.. utána vége lett a kapcsolatnak.
Rá pár hónappal találkoztam a mostani párommal - 6 éve vagyunk együtt- és annyira megnyerő volt hogy akkor azt mondtam ő vagy senki más. Két év múlva megint terhes lettem, egyetemre jártam már akkor, iszonyú izgatot lettem mert valójában éreztem h mikor fogant meg, és örültem tervezgettem, de mielőtt elújságolhattam volna a hírt elvetéltem.
Ő amúgy sem akart akkor még gyereket, és amikor kiderült vicceket mesélt így próbált felvidítani iszonyú rosszul esett, hogy hogy lehet ilyen tuskó. Mármint nem direkt, csak úgy érzelmileg véletlenül. De kézzel lábbal tiltakozott az ellen hogy gyerekünk legyen, mondván nem alkalmas az idő. Gondolhatjátok 24 éves egyetemistaként hogy be lehettem sózva mégis.
Aztán végre lediplomáztam, sikerült elköltözni otthonról a borzasztó életvitelü szüleimtől, akik mint egy szart úgy kezeltek gyerekkoromban, -mindeküözben vidékre jártam egyetemre hogy ne kelljen otthon lenni velük, mit tudtam én hogy hogy kéne élni... csak menekültem otthonról.
Most ~végre~ kettesben élünk egy albérletben, és állunk úgy hogy már esetleg a baba is jöhetne, és amire/akire annyira vágytam már 6 éve...most teljesen mindegy.
Szeretkezünk és valójában teljesen mindegy hogy mi lesz utána, még az se érdekel ha megjön pedig régen minden hónapban vettem a tesztet ha lehetett mostmeg nem igazán érdekel. Nem élem meg kudarcként. Már nem nézem sóvárogva a gyerekeket egyszerűen mindegy. És utálom hogy a "nővérének a tökéletes családjával" kell együtt lennünk hétvégén. Mert mindeközben iszonyúan fáj az egész.
Anyagilag nem tehetem meg hogy elváljunk, meg mégis szeretem de mégse akarok már tőle gyereket, azaz indulatos vagyok ha ilyen jut az eszembe.
Köszönöm hogy végig olvastad, őszinte véleményekre lenne szükségem... .
válasza:Szerintem ha lelkileg ennyire nem vagy rendben,ha belul Te magad is tiltakozol a baba ellen,lehet,hogy teherbe sem fogsz esni,ha mégis,a bébi el is mehet.Irtad,hogy màr volt egy vetélésed,hidde el,abban sokszor lelki gondok is kozrejàtszanak.Tudom,én ugyan igy jàrtam...
A babàt egy olyan kapcsolatban "kell vàrni"-ha lehet igy fogalmazni-ahol a no boldog (gondok persze mindenhol vannak) az apàval egyutt,tervezgetve,oromben. Ha Te màr most igy érzel ès mégis szuletik egy babàtok,gondolod vàltozni fog valami? Az apàt màr nem ugy szereted ahogy kellene,de még olyan fiatal vagy,bàrmikor az utadba sodorhat valakit az élet,akit szerelemmel szeretsz majd,akinek minden vàgyad lenne gyereket szulni! Akkor màr nem fognak érdekelni az anyagiak,hidd el.
Akkor mi lesz? Viszed a babàt az uj kapcsolatba el az apjàtol?Szoval ha nem èrzed magad boldognak ebben a kapcsolatban,lehet lèpned kéne...
Vagy,eldontod Te,ott magadban,hogy ezzel a fèrfival maradsz,de boldog leszel! Lehet,ezt most nem èrted,de sokszor az ember boldogsàga a hozzààllàsàn mulik.Az akarok lenni vagy nem...A dolgok jo oldalàt làtom,vagy a rosszat...Sokszor az ember boldogsàgàt nem a korulményei,kornyezete hatàrozza meg,hanem sajàt maga ott legbelul...
na igen.. utolsó, énis hasonlóképp gondolok a jelenlegi páromra, hogy elvette azt a 6 évet az életemből de mégse. Annyi mindent köszönhetek neki... egyszerűen segített emberré válni - mert rengeteg mindent nem kaptam meg otthonról, magatartás és másokhoz való viszonyulás terén...-
és nagyra értékelem ezek miatt, de pont abba gázolt bele közben ami úgy érzem mint nő, alapvető igény... és természet adta belső késztetés...
pont azt a legnagyobb "ajándékot" utasította vissza éveken keresztül amit egy nő adhat... azt hogy magából ad, a testéből. Ezzel azt éreztem hogy engem utasít vissza.. hogy nem is kellek neki egészen..
10:23-as igazad lehet... de most még nem tudom mérlegelni hogy járnék jobban..mi lenne a jó megoldás..
És ez az hogy alapvetően nagyon is jól megvagyunk. Csak olykor vannak ezek a múltból viszaköszönő rossz emlékek... ilyenkor nagyon kiakadok. Hiába van napi munkám, most pl. 4ig fenn voltam mert egyszerűen nem tudok aludni... sírok, és iszom is, mert nem tudom hogy elviselni ezt az egészet. Aztán 8kor felkelek persze.. -gyönyörű.
Nem iszom amúgy, dolgozom és még sportolok is... heti kb 120 kmt biciglizek... de egy ilyen "roham " után felborul a napi rutinom és hurrá. Megint lehet építkezni. Azt hiszitek tudok erről beszélni vele? Nem, de ez nem az ő hibája, nekem nem megy.
válasza:nagyon szomorú amiket leírtál,sajnálom ami veled történt:( Azt hiszem a legjobb dolog,amit mondhatok,hogy keressél valakit akivel letudsz ülni ezt megbeszélni.Konkrétan egy pszichológusra gondolok.Sok minden van,ami mélyről jön,régi eltemetett gondok,amik nem hagynak tovább lépni.Szerintem akkor leszel boldog és vágyakozol majd tiszta szívből újra egy gyermekre,ha magadban lezárod és helyre teszed ezeket az emlékeket.Ha folyton a múlton rágódsz sosem leszel boldog!Tovább kell lépni,fiatal vagy és sosem késő tiszta lappal kezdeni.A pároddal akkor tudsz majd leülni megbeszélni,ha benned rendben lesz minden.Sok sikert!kívánom,hogy megtaláld a boldogságodat.
29éves boldog anyuka (akinek vannak hasonló negatív tapasztalatai)
válasza:Nagyon szomorú dolgokat írtál le,tudom milyen az vágyni egy babára,de elérhetetlennek tűnik.Én is hasonló cipőbe járok,1 évvel ezelőtt megkérte párom a kezem,és akkor azt mondta márciusba vágjunk bele a babatémába,boldog voltam,madarat lehetett volna fogatni velem,mindenhol mondtuk,hogy ez lesz,és milyen jó.Márciusba viszont nem vágtunk bele,mert mondta párom,augusztusba változások lesznek a munkahelyén,és 2 ember menni fog,fél ő az egyik,így nehezen,de beletörődtem.Aztán az augusztusból se lett semmi,mert rájött ő még nem akar babát,belegondolt és még nem akarja.Gondolhatjátok mit éreztem.Most töltöttem a 30-at,dübörögnek az anyai ösztönök,és nem lehetek még anya.Azt mondta majd akar,de nem most!De akkor mikor??Ez nagyon rossz érzés!Most már beszélni se szeretek róla,mert csak vita van belőle,rossz hogy ez a téma csak feszültséget szül.Kicsit becsapottnak érzem magam,vártam,örültem és a rózsaszín lufi kidurrant!
Várok,mert szeretem a párom,de a babatervezés még messze van,úgy érzem!:((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!