Jajj lányok, teljesen kivagyok és nem még olyan sincs akivel megoszthatnám vagy nyafoghatnák egy kicsit. Meghallgattok?

Biztos, hogy bebeszélem magamnak, hisz 2 nap után nem lehetnek terhestünetek.

Viszont annyi, hogy az elsőnél még nem volt internet a tájékozódáshoz, nem tudtam léteznek ilyen tesztek,az orvosom nem volt túl jó és segítőkész, nagyon nehéz volt megtanulnom, rájönnöm, hogy mikor is jöhet össze a baba, hisz nekem minden hónapban cisztám is nő. De azóta találtam egy jó orvost, megtanultam behatárolni azt a pár órát (ezt már a másodiknál), amikor együtt kell lenni, ugye számolok, érzem a ciszta megindulását szóval mostmár egyszerűbb. És most mivel elszámoltam magam, azt hittem még egy héttel hamarabb vagyunk, ráadásul éjjel a cisztás fájdalomra ébredtem, szerintem elég komoly az esélye. Így már gondolom érthetőbb, hogy miért gondolom komolyan.

Csak azt nem értem normális e ez a félsz érzés, változhat e örömmé ha véletlenül mégis pozitívat tesztelek, más is van e így? vagy volt-e így.

Nem tudom mi a baj, de komolyan, de totál kész vagyok, nem ismerek magamra, kezdjük ott, hogy nem is vagyok egy nyafogós fajta.

Anyagi háttér? Hát mi a biztos. Semmi sem az. Megvan mindenünk, bár nem túl nagy a házunk 2szoba meg egy nappali. Nincsen megtakarításunk, ez gáz. Viszont a gyerekek semmiben nem nélkülöznek. Én azért igen, nem tudom pl mikor vettem utoljára új ruhát...de ez már nem lényeg. Inkább viszem a gyereket sportolni és arra költök. Nyaralásra nem futja, de ide oda azért elmegyünk havonta 1-2 alkalommal. szóval dolgozni jobban "megérné" elmenni. De a szívem mélyén mindig 3-at akartam.

Szerintem ez az alapja az egyik félelmemnek, de az a kisebbik. Most így ahogy írok és gondolkozok, szerintem a kivitelezés a másik, hisz most is egyedül hordom a kettőt mindenhova, ha bankba megyünk, két gyerekkel megyek, ha edzésre viszem akkor is kettővel vagyok..mindig mindig...szerintem emiatt parázok. Meg hogy hogy jut idő majd a két nagyobbra, hogy a szeretet hogy tud oszlani 3 fele...ilyesmik.

Köszi a válaszokat, jól esett, hogy leírhattam!!!Muszáj volt magamból kiadni a félelmemet, ami lehet átalakul más érzéssé...

Sziasztok! Teljes mértékben mindenkinek igaza van. Pánikoltam olyan dolog miatt aminek nyilván kicsi az esély (bár szögezzük le azért általában úgy működik az élet, ha nagyon akarsz gyereket tuti soká jön össze, de ha nem akarsz akkor már az előváladék is megtermékenyít...)

Lehet, hogy tényleg nem is vagyok felkészülve... és ami a legigazabb, hogy mások véleménye befolyásol. Félek, hogy mit fognak szólni...pedig ahogy átgondoltam tavasz óta senki nem vigyázott a gyerekeimre, szóval nem terhelem le a családot, néha esetleg kapnak pénzt a gyerekek,de azt sem én kérem, hanem adják erre arra, hogy majd vegyük meg, de ez inkább anyumra jellemző havi egyszer. Persze a csőd bármikor betörhet, minden pillanatban összeomolhat az ember élete, de ha erre alapozok, akkor egy gyerek sincs és a felső tízezren kívül senkinek se...

Jó volt ez a hétvége, elmentünk kikapcsolódni és ától cettig átgondoltam mindent, és a vicc, hogy arra jutottam,hogy szomorú leszek, ha megjön a havim amikor következik :D

Köszönöm a válaszokat , kedvesek voltatok, őszintén megmondom nem megértő válaszokra vártam, hanem a mostanában itt megszokott lehurrogó ócsároló válaszokra, de szerencsém volt veletek :D És rá is ébresztettetek az összes lehetséges okra amiért határozatlan vagyok.

Azt tudom, ha barátnőmmel beszélem meg ő lehurrog, hogy a kettőtis fel kell nevelni stb (mintha nélkülöznének is bármiben). Anyu meg taglózna azzal, hogy hogy fogom bírni, a két gyerek se egyszerű egyhelybenülős stb.

De most ráébredtem, hogy mit is akarok magamtól és megvárom még ezt a hónapot, hogy mit hoz ki belőlem ha megjön és ha olyan érzések jönnek elő, akkor ráállunk a témára :D