Létezik, hogy tényleg teherbeestem, az alábbiak ellenére?
Ez most nem egy szokásos "lehetek terhes?" kérdés, ha oltogatni jössz, akkor kérlek állj is odébb.
20 éves vagyok, négy hónapja élek szexuális életet. Mindig óvszerrel védekezünk, és még sosem szakadt át.
Ma voltam a háziorvosomnál azzal a panasszal, hogy nagyon intenzív, erős hányingerem és émelygésem van. Erre hasraütésszerűen közölte, hogy "és mi van ha terhes vagy?" Mondtam neki, hogy kizárt, ám őt nem érdekelte. Nem kérdezett semmit (pl. hogy mi újság a menstruációmmal, vagy ilyesmi), beutalt holnap reggelre labórvizsgálatra, amit továbbküldenek nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, terhes vagyok-e.
Tudom, hogy hülyeség, de azóta rajtam van a félelem és az idegesség. Az első reakcióm az volt, hogy ez marhaság, nem vagyok terhes, de hazafelé már mindenféle őrült gondolatok jártak a fejemben, hogy mi van, ha mégis.
A menstruációmnak ma kellene megjönnie, de egyelőre semmi. A hányinger folyamatos, gyakran kell pisilnem, és rossz a közérzetem. A hasam napok óta görcsösen fáj, de ezt eddig a közelgő menstruációnak tudtam be.
Soha, egyetlen alkalomkor sem szeretkeztem a barátommal védekezés nélkül, mindig használtunk gumit, nem szakadt át (mindig ellenőrizzük szex után), arra is figyeltünk, hogy előváladék ne kerüljön belém. Ezek ellenére lehet esély arra, hogy mégis terhes legyek? Én egyszerűen nem tudom elképzelni, de ez a nagyon okos doki annyira megijesztett... nem értem, miért kell minden további nélkül kijelenteni dolgokat, el nem tudják képzelni, ezzel mit okoznak a betegnek...
Holnap labórvizsgálat, de addig megőrülök ettől az őrlődéstől. Kérlek titeket, segítsetek!
(bocsánat a hosszú monlógért, csak szerettem volna tisztázni a dolgokat, a félreértések elkerülése végett.)
A tünetekhez még annyit, hogy nagyon fáradékony vagyok. De ez akár báemi más lehet, időjárás, nyavalyák, akármi...
Még egyszer köszönöm mindenkinek!
Rendben! A labórvizsgálatra is a reggeli első pisilésemből kell vinnem, akkor majd valamennyit félreteszek a teszthez is!
Fogamzásgátlóval kapcsolatban: 1 hónapig szedtem tablettát, de nagyon meghülyítette a szervezetemet, így a nőgyógyász tanácsára abbahagytam. Ezután azt mondta, most jobb, ha pihentetem egy kicsit a szervezetem, és majd csak 1-2 hónap elteltével írassak fel másik fogamzásgátló tablettát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!