Meddig "emlékszik" a szervezet a terhességre? A második baba könnyebben összejött, mint az első?
Azokhoz szól a kérdésem, akik nagyon nehezen estek teherbe az első babával, min.2 év várakozás után. Természetes vagy mesterséges úton végül, az most lényegtelen.
A második baba mennyivel később született, és mennyi idő alatt jött össze?
Több helyről is hallottam, hogy hosszas meddőséget követően, szülés után egy éven belül megfogant a kistesó természetes úton. Mintha a női test még emlékezne, hogyan kell foganni. De mi van azokkal, akik nem szeretnének kis korkülönbséget. Vajon 3-4 év elteltével is megy ez ilyen könnyen, vagy addigra már megint nehezített a pálya?
Ti mit tapasztaltatok?
Szia Kérdező!
Esetleg te is várakozol a második lurkóra?
Lányom most lesz egy éves most fogunk próbálkozni. Nekünk a lányunk majd 6 év után jött. (természetesen, pedig azt mondták, meddő vagyok) Remélem most nem lesz ennyi idő.
Igen. Nálunk is azt mondták hogy meddők vagyunk, és csak lombikkal lehet babánk. De nem lombikoztunk, meg semmiféle kezelést nem vettünk igénybe, csak bíztunk a csodában. 4 év után megtörtént. :)
Amikor 3 éves lett a kislányunk, akkor döntöttük el, hogy jöhet mégegy baba. De sajnos már egy éve várjuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!