Aki a terhesség korai szakaszában Utrogestant kapott barnázásra, annak megszüntette a problémát?





Én kaptam már az ötödik héten, de csak a 13.hétre szűnt meg a tünet teljesen.
Viszont nem okozott semmi gondot, most vagyok 29 hetes.
De ki tudja, nélküle mi lett volna….





Én is kaptam, szintén 5. héten, ugye a 12.hét körül szokták mondani, hogy abba lehet hagyni, én is addig szedtem. Már a 7.héten megszűnt a probléma, de csak abban az esetben működik, ha a vérzés progeszteron hiány miatt áll fenn.
Nekem segített, mert progeszteron hiányom volt, de nyilván ha más miatt vérzel, akkor ez sem segít.





Én is kaptam, nekem még a következő héten volt egy pici barnázás 2-3 nap, aztán semmi, már 5 hónapos a babám :)
De én előtte nek sokkal voltam laboron, és a progim nagyon a legalsó határon volt.
Köszönöm a válaszokat!
Persze, tudom, hogy nem csodaszer és csak a progihiányon segít. Csak arra voltam kíváncsi, hogy képes-e teljesen megszüntetni a barnázást, és ha igen, milyen gyorsan.
Illetve, hogy baj-e, ha nem.




















8-as: én főként törlésnél tapasztalok barna, néha rózsaszín folyást, időnként kicsit darabos is a barna. Betétre csak minimális jut. (Lehet kicsit túl naturalisztikus a leírás, bocsi - de úgy gondolom, így érthető.)
A dokim 3x200 mg Utrogestant írt fel vaginálisan. És sok pihenést. A 7. hétben vagyok.
Remélem segít és tényleg csak ez a gond - esély van rá, mert a terhesség előtt is saját gyanúmra elkezdtem barátcserje kivonatot szedni.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!