Hogyan éltétek meg, hogy nem tudtatok szoptatni?

Rosszul. Nekem beindult a tejem óriási fájdalmak és vérző bimbók árán, de nem tudta visszanyerni a baba a születési súlyát, sőt újra elkezdett fogyni, hipotónia miatt nem tudott hatékonyan szopni. Részben tápszeres lett, utána cumizavaros és fejnem kellett. Aztán tejfehérje érzékeny lett, és hiába diétáztam, nem múltak el a tünetek teljesen a vegyes táplálás mellett, ráadásul órákat ordított keservesen minden egyes kaki előtt, utána attól függetlenül is. Végül teljesen elhagytam próbából az anyatejet, és két nap alatt óriásit javult a helyzet... Természetesen ha bárki kérdezi, letagadom hogy emiatt volt, nincs tejem és kész, különben kezdődik a kibickedés, hogy mit és hogy szúrtam el.

És elég szarul éreztem magam, mert ha segítséget kerestem, az online platformokon ömlik, hogy erre mindenki képes és csak akarni kell. Mardosott a bűntudat, hogy én nem akarom eléggé... Végül rájöttem, hogy ez így is van, az első napok óriási fájdalma, a fejéssel átkínlódott órák, a kudarcélmény, hogy nem vagyok elég jó anya és képtelen vagyok a gyerekem jól lakatni, teljesen megutáltatta velem az egész szoptatást, és óriási megkönnyebbülés volt, amikor pár hete befejeztem.

Még mindig görcsbe ugrik a gyomrom, amikor megkérdezik, hogy cicizik-e, de már sokkal jobb. Hidd el, a kötődés nem ezen múlik. Az én babám már bőven mosolyog és ad visszajelzést. Másokra ezért ne legyél féltékeny, mindenkinek megvan a maga keresztje és kudarca, amivel meg kell küzdeni.

Mivel nem vagyok hülye, teljesen jól felfogtam, hogy a lányom tápszert eszik, szépen gyarapodik és örültem neki, hogy nem kell a szoptatással tovább bajlódnom. Már nagylány és semmi baj nincs a kötődéssel, betegségeket se kapja el gyakran, úgyhogy az immunrendszere is kialakult tápszer mellett is.

Egyébként szerintem azok az anyák vergődnek ennyit a szoptatáson, akiknek nincs más problémájuk, nekünk volt, úgyhogy nem volt energiám ezen kattogni.

Nagyon sajnáltam. Négy hónapon keresztül próbálkoztam, akkor is csináltam, mikor a lányom a cumisüveg miatt cumizavaros lett, ezen sikerült is végül túljutnia. Fejtem reggel, fejtem éjszaka (átaludta az éjszakát, talán egyszer ha felébredt), de pl. ha nem fejtem le, akkor sem fájt semennyire a mellem. Akkor is fejtem és szoptattam, mikor csak napi 100 ml jött le, mondván több, mint a semmi. Ittam teákat, sokszor már széna szagú voltam a görögszéna miatt. Aztán eltelt 4 hónap, és egyáltalán nem kellett neki a tej, nem itta meg, pedig semmi nem változott velem kapcsolatban. Végül valahogy sikerült elengednem a dolgot, utána én is sokkal nyugodtabb lettem.

A tejcsárda sógornőmtől persze megkaptam, hogy majd legközelebb jobban csinálom. Hát mondom köszi. Ő már a kórházban is a szülése másnapján lefejt 3 dl tejet, én a 3. napra tudtam összehozni 10 ml-t, és annak is nagyon örültem. Azt azért hozzáteszem, hogy az ő lánya ugyanannyit volt beteg másfél év alatt, mint az enyém 3 éves koráig bölcsi mellett.

Visszatekintve azt mondom, hogy nem kell ezen annyit görcsölni. Valakinek megy, valakinek nem, ha te szeretnél, és ésszerű határokon belül mindent megteszel érte, szerintem már bőven elég. Ha már kicsit kap, az is több mint a semmi. Valamiért ez a kérdés az első 1 évben nagyon fontos az anyukák között, oviban már senki nem kíváncsi rá, hogy tápszeres volt, vagy anyatejes. Sőt, a gyerek 2 éves kora felé már kezd ciki lenni, ha még mindig anyatejet kap, ki érti ezt? Az első évben azért néznek ki, ha nem szoptatsz, utána már azért, ha igen. Csinálj mindent úgy, ahogy nektek a legjobb, az, hogy mások mit csinálnak, legyen az ő dolguk, ezért ne érezd magad rosszul.

A kötődésről pedig: a lányom nem kötődött egyáltalán, de nem a szoptatás miatt. Az a típusú baba volt, aki nem szeretett kézben lenni (szeparációs szorongása sem volt soha), és ez megmaradt 3 éves korában is. Most sem szereti, ha ölelgetik (se én, se más), bár talán már jobban elfogadja, és ő is többet ölelget, mint régen. Ebben a férjem természetét örökölte, ő is ilyen volt kicsiként, mondjuk a lányom legalább nem harap, ha közelednek felé, mint ahogy az apja tette.