Más is volt így?

Én is így éreztem. Tényleg nagyon kemény az első időszak, sajnos ezt nem lehet nagyon szépíteni. :( De gyorsan elmegy és utána már könnyebb:)

Pihenj sokat, legyetek sokat kettesbe a pároddal. Én ebben az időszakban sokat főztem, a szokásosnál kicsit jobban körül ugráltam a párom. Van egy cicánk vele is sokat foglalkoztam. Utólag nagyon örülök ennek, mert mióta megszületett a kislányom kevés idő jut a páromra, cicánkra szinte semmi.

Nekem pont fordítva volt: borzalmas terhességem volt, hónapokig voltam kórházban, az egész terhességemet végig feküdtem, műteni is kellett terhesség alatt. Folyamatosan veszélyben volt a babám. Kérdéses volt, hogy egyáltalán eljutunk-e a 24. hétig, hogy legalább koraszülött lehessen, amikor sikerült ezt elérni, akkor pedig mindenki azt mondogatta, hogy próbáljam meg kihúzni legalább a 30. hétig, mert akkor már nagy eséllyel semmi nyoma nem lesz később sem a koraszülöttségnek. Végül csodával határos módon a 38. hétig jutottunk; de nekem egy igazi lelki terror volt a 11. és a 33. hét között eltelt idő. Csak utána tudtam szép lassan megnyugodni.

De talán pont ezért az anyasággal, a babám ellátásával kapcsolatban sosem voltak kételyeim. Valahogy úgy voltam vele, hogy arra, hogy egyáltalán épségben, egészségben a kezünkben tarthassuk, arra semmi ráhatásom sincs. Tényleg egy csoda, hogy itt lehet most velünk. Én alig vártam, hogy 'megkaphassam az irányítást' végre felette, mert úgy éreztem, hogy ha már csak rajtam múlik, akkor hegyeket is képes leszek megmozgatni érte. De kiszolgáltatottan várni gyakorlatilag állandó fekvéssel, hogy egyáltalán lesz-e kit hazavinnünk... nekem ez volt a legkeményebb.

Ezek után már minden felmerülő problémát örömmel oldok meg, és örülök, hogy van lehetőségem ezeket megélni Vele.