Szülés után hogyan bírtátok a kórházi napokat?

Én rosszul viseltem.Nem azért mert velem volt a baba vagy a tapasztalatlanság miatt(első baba volt) hanem mert bezárva éreztem magam.

Vigyél nyugodtan könyvet,rejtvényt nincs abba semmi.Míg a baba alszik lefoglalod magad.

Az elsőnél nagyon szenvedtem...bababarát kórház volt, ami sajnos annyiban merült ki, hogy semmit se adtak a babának, egy korty vizet se , mondván legyen cicin folyton . Ami oké és tudom hogy szükséges (végül 3 gyereket szoptattam életem során) de senki se segített mellretenni, eleinte nem volt tejem, majd úgy bedurrant, hogy szegény baba nem is tudta bevenni.

Sebes véres mellbimbóval , állandóan ébren 5 napig....hát minden este sírtam, mikor mehetünk már haza.

Persze a nulla anyatej miatt a fiam besárgult és ki is száradt. Akkor végre nagy nehezen adtak egy kis vizet neki.

Mindegy, rémálom volt, utálok rá visszagondolni.

A gátmetszés is nagy volt, az is marhára fájt, az ágy iszonyú kényelmetlen volt.

A szobatársaim mondjuk aranyosak voltak, hasonlóan tapasztalatlanok mint én, együtt sírtunk együtt nevettünk. Ez a része jó volt.

Olvasni, egyébre nem volt időm, mert próbáltam volna aludni abban a 20 percekben amikor épp nem üvöltött a kisfiam.

A második gyereknél teljesen más volt.

Ugyanaz a kórház de már tudtam mit kell tennem, a gátmetszés is egész picike volt, a lányom nagy súlyú baba így szépen türelmesen kivárta míg a tej beindult (3.napra) Én is már tudtam mit kell csinálnom , hogyan kell kifejnem vagy masszíroznom a cicit hogy felpuhuljon stb.

A baba is sokkal nyugisabb volt, 2 óránként kért cicit, közte aludt!

Az ágyakat lecserélték.

A harmadik babámnál már szinte örültem annak a 3-4 napnak amit ott töltöttem, miközben a két nagyobbamat a nagyszülők, nagybácsi kényeztette otthon, apával karöltve. :) Én pedig ki tudtam pihenni magam a kórházban ( 2 ágyas kórtermet tudtunk intézni).

Na ott volt időm olvasni!! 2-évek óta halogatott könyvet is kiolvastam és egy csomó pletykalapot és Nők Lapját :D

Az elsőnél minden nap reggeltől estig bent volt a párom velünk, akkor ment el ha jött más vendég. Újszülöttet élőben akkor láttam először mikor kijött belőlem, de a nővér megmutatott mindent, úgyhogy nem volt gond.

A másodiknál alig vártam azokat a napokat! Hogy csak mi ketten legyünk és semmi/senki mással ne kelljen foglalkozni! Ha nem fájt volna marhára a fogam tök jó lett volna.. :/

Nem gáz ha viszel, bár nekem eszembe'se jutott, a tv-t is csak 1x kapcsoltam be- én inkább a barátnőimmel írkàltam mikor volt pár nyugodt percem

Nekem 6 napból csak az utolsó 2 volt szörnyű. A többivel nem volt gondom.

Császáros voltam, az volt az egyetlen nehézségem, hogy 12 óra leteltével már végig velem volt a babám, én meg akkor voltam a legrosszabbúl. Nagyon fájt a hasam, az ágyban még megfordulni sem tudtam, nem ám felugrálni a babához... De azért valahogy mindig mindent meg tudtam oldani, csak borzasztóan fájt, és combközépig feketére bevéreztem attól, hogy nem tudtam pihenni. Sőt, 24 órával császár után egy egész éjszakán át a folyosón sétálgattam, mert csak úgy nem sírt a kislányom. Egy percre sem tudtam leülni. Ekkor mondjuk úgy gondoltam, hogy a műtőből haza is adhattak volna egyenesen, mert otthon legalább a férjem tudott volna segíteni egy ilyen helyzetben, ott meg magamra voltam utalva, és semmit sem tudtam pihenni, miközben nagyon rosszúl voltam...

De azom az osztályon aranyos volt mindenki.

Aztán a kislányom besárgult, mivel a császár, a kialbatlanság, a fájdalom miatti stressz együtteseként semmi tejem sem volt. Akkor kerültem át a gyermekágyra.

Na, ott szörnyű volt. Idiótábbnál idiótább, időtmúlt szabályok; a szobatársaim közül egyik ostobább volt, mint a másik; értelmesen beszélgetni senkivel sem tudtam. A csecsemősök, mivel első babám volt, úgy kezeltek, mintha életemben még nem láttam volna babát; pedig az előtte való 4 napban teljesen egyedül, 0 segítséget kapva tőlük, én oldottam meg mindent körülötte... Szerencsére, ott 'csak' 2 éjszakát töltöttünk. Ha ott lettünk volna 6 napig, tuti befordultam volna...

Rosszabbul, mint magát a szülést.

Ilyesmit én nem vittem, nem is viszek, a szabad időmben a családommal kommunikáltam.