Első szülésed után visszagondolva volt olyan "félelmetes", ahogyan az ember elképzeli? Vagy teljesen más ahhoz képest, amire számít az ember?

Igazából az elképzeléseim messze alatta jártak a valóságnak. Nem tudtam elképzelni, hogy ennyire fáj, pedig voltak már sportbaleseteim, hang nélkül kibírtam, hogy visszarakják a törött könyökömet meg ilyenek, de a szülés az brutál volt. Mégis, akkor és ott természetes volt az egész és meg kellett élni a fájdalmat, nincs igazán magánál az ember olyankor, amikor meg kinn a baba, az a világ legcsodásabb érzése!

Pár hét múlva születik a második babóm, most jobban félek, hisz már tudom, mivel állok szemben, ugyanakkor várom is, mert átélni mégiscsak jó és felemelő, hiszen a cél olyan csodás!

amit én gondoltam:

1. itthon majd elkezdődnek a fájások, férjem rohan haza és sietünk be a kórházba - ehhez képest túlhordtam, időpontra mentünk be, oxitocinnal indították

2. üvölteni fogok a fájdalomtól, összeroskadok és sírok, szenvedek. - nem így volt. Baromira fájt, semmihez nem hasonlítható fájdalom,de nem kellett kiabálnom csak szuszognom :), csendben szültem, beszéltem is közben a férjemmel, a dokival is

3. amikor megszületik majd a kisfiam majd eufórikus érzés lesz, ahogy minden már szült nő meséli - amikor megszületett a fiam tényleg elmúlt minden fájdalom, de furcsa volt, hogy a hasam "kong". Boldog érzés volt látni, ahogy felsír. Nálam az eufória akkor jött, mikor a hasamra tették, belenézett a gyönyörű kék szemeivel a szemembe és mászott felfelé a melleimhez. Éreztem milyen izmos a kis teste, milyen csodaszép az arca, puha a bőre. és milyen picike :) Szerelem volt első látásra.

Szóval megéri a fájdalom! Végig erre gondolj majd, hogy nemsokára találkoztok és láthatod őt.

Szerintem nagyban hozzáállás kérdése is. Én egyáltalán nem izgultam, teljes nyugalommal mentem a kórházba, sőt páromnak azért siránkoztam reggel kórházba menet, hogy előző este Én hülye miért nem mostam hajat! :)

A fájások azért ott vannak rendesen, aki azt mondja nem fája hazudik, mert tényleg nincs még egy ilyen fájdalom, mint ez! (valahol olvastam, hogy már az emberi tűréshatárt súrolják) de ki lehet bírni. Magát a szülést már meg sem érzed, én mikor először megláttam a pici lányom pofiját, azon gondolkodtam és mondtam is a páromnak hogy bár mikor újra csinálnám. Ez elmondhatatlan, mikor a szülőszobán melléd teszik és néz rád, szinte megszólal, a legszebb dolog a világon! És el sem tudtam volna képzelni hogy ezt a párom nélkül éljem át.

Mikor az én kislányom 9 hetes volt akkor szült a tesóm sógornője, és mondta tesóm, hogy örülsz hogy túl vagy rajta, én meg mondtam hogy, nem. Akár megint végigcsinálnám azért az egyet pillanatért! Sőt minden nap szívesen átélném. Bár át is élem a pillanatot, (fájdalom nélkül) pl az első mosoly, meg mikor csak az anyával jó enni, meg csak akkor tud jót aludni ha az anya odabújik mellé, és hasonló dolgok.

4 hónapos kislány anyukája :)