Akik már túl estetek a szülésen, volt, hogy azt éreztétek, hogy kész nem bírjátok?

Igen, volt. Folyamatos tolófájások. Doki mondta, hogy akkor nyomjak, amikor fáj. Mondtam, hogy folyamatosan fáj. Oké, akkor majd ő mondja, mikor nyomjak...

Ez ment egy darabig. Aztán elkezdtem vele kiabálni, hogy vigyen már és vágjon fel végre.

Nagyon emlékszem, hogy ekkor a szülőszoba ajtajában megláttam az aznapi ügyeletes orvost. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Nem telt el fél perc, már azon ment a vita, hogy hogy a fenébe lehet, hogy belekezdtek egy kisműtétbe, mert most azonnal anesztes kell.

Itt már teljesen elvesztettem az időérzékemet, meg amúgy is minden kontrollt. Hangfoszlányok, felvillanó képek vannak csak meg a továbbiakról.

De végül a nagyon rossz szívhang ellenére 10/10es apgarral született meg a kisfiam. Sajnos nem láthattam, aludtam közben :/

Kitolásnál mindkét szülésemnél volt egy ilyen pont. De főleg az elsőnél, az el is húzódott, kisebb komplikáció volt, emlékszem rá, hogy az járt a fejemben, hogy én ezt nem csinálom tovább, inkább hazamegyek. Nekem az segített sokat, hogy a főorvos, akit lehívtak hozzánk, odaült mellém, megfogta a kezem, és elkezdett bátorítani, azt mondta, hogy ha már eddig ilyen ügyesen csináltam, nehogy most adjam fel, tudja, hogy képes vagyok rá. Akkor összeszedtem az utolsó erőmet, és képes voltam még egy 20 percig koncentrálni.

A másodiknál csak az utolsó pillanatokban éreztem hasonlót amikor már nagyon feszített a kisfiam feje lent. Gátvédelemre készültünk, mondta a szülésznőm, hogy most egy fájásnál ne nyomjak, hogy elkerüljük a repedést, én meg mondtam neki, hogy nem fog menni, nem is érdekel, mi lesz, csak hadd jöjjön már ki, mert nem bírom tovább. Na, ő ügyes volt helyettem is, repedés nélkül megúsztam :)