Kerültetek már olyan helyzetbe, hogy annyira kész voltatok, hogy annak ellenére hogy imádtátok a párotok, mégis egy adott pillanatban úgy éreztétek szakítanotok kell, aztán később rájöttetek, hogy csak az agyatok borult el?

Nem.

Én sem.

Nekem már volt, elég szeszélyes vagyok és néha magam sem tudom hogy éppen mire van szükségem. Ha sok gond nyomaszt és rosszul alakulnak a dolgok képes vagyok nagyon beborulni és máshogy reagálni a viselkedésére. De tudom hogy ez csak pillanatnyi helyzet. Olyankor amikor elborul az ember, sztem nem szabad döntést hozni érzelmi ügyekben, várni kell mindig egy kicsit, hogy csendesedjenek a dolgok.

Igen én is voltam már igy párszor, de velem általában akkor fordul elő mikor megjön :-) olyankor kicsit furának érzek mindent, de nekem is sok problémám volt ilyen helyzetekben és gyengének éreztem magam a kapcsolathoz, meg ugy éreztem hogy a párom nem törödik velem eleget. De megbeszéltük nagyjábol és azota is együtt vagyunk, de sztem lesz még ilyen. :-) Ezek sztem csak múló állapotok.

Hali! Én kerültem már ilyen helyzetbe, nem egyszer sajnos... volt, hogy egy kis alkohol hatására "szakítottunk", de aztán józan körülmények közt tisztáztuk, meg volt a mindent eldöntő nagy szakítás, azt is agyelborulás váltotta ki, de sajna akkor a másik fél is jónak látta, azóta mivel én nem engedek a büszkeségemből (annak ellenére, hogy én szakítottam) nincs semmi. De szerintem pár agyelborulós szakítás jelent valamit... hiába megbeszélitek, utána bármikor megismétlődhet... Szóval szerintem ha te szakítottál gondold át mért volt és csak akkor jöjjetek újra össze ha látod a másikban is a szándékot, meg erőfeszítést. Néha a hirtelen változás jót tesz.

Nos... én épp most vagyok nagyjából túl egy ilyenen. Nagyon szeretem a párom, és ez volt az első ilyen alkalom a kapcsolatunkban. Hirtelen megijedtem, hogy ez mennyire komoly dolog, és hogy biztosan tudom-e úgy szeretni, ahogy ő engem. Ezt az agyalást addig csináltam, míg magam sem tudtam már, hogy mit érzek. Kétségbe estem és nem tudtam mit csináljak. Többször is majdnem kimondtam már, hogy nem fog ez így menni, de valahogy soha nem tudtam ezt neki megmondani. Most, hogy eltelt kb. 3 nap, érzem hogy kezdek lenyugodni, és szépen visszaáll minden az eredetibe. De meg kell hogy mondjam, hihetetlenül rettegtem attól, hogy mi van ha nem lesz olyan, mint eddig? Tudtam, hogy nem tudok nélküle élni, de hirtelen úgy éreztem hogy most vele sem megy. Nagy "harc" volt magammal, nem mondom, de nem hátráltam meg. És jól döntöttem. :)

Igen, amikor kezd igazán komolyra fordulni egy kapcsolat, mindig eszembe jut, hogyha ki akarok szállni azt most kell tennem...